A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
White-ból FEHÉR

Egyedi táskák filmen és testközelben

Rendhagyó eseményen, FEHÉR néven mutatta be táskáit és kiegészítőit a korábbi White. A budapesti B55 galériában rendezett különleges divatbemutatón a közönség az eddigi sorozatok mellett a 2011-es téli kollekció egyes darabjait is felpróbálhatta, valamint megtekinthette az új márka számára készült bemutatkozó videókat.

A tervező és csapata azért döntött a névváltoztatás mellett, mert az eddiginél jobban szeretnék hangsúlyozni a táskák egyediségét. Mivel a kiegészítőkkel a nemzetközi piacot is megcélozzák, az új márkanév kiválasztásakor fontos szempont volt a tervező kulturális hátterének, személyiségének, gyökereinek felvállalása is. A FEHÉR ennek megfelelően arculatában is megújult.



„Az események előrehaladtával nagyon fontosnak éreztük, hogy valamilyen módon egyértelművé tegyük a márka eredetét és kulturális hátterét. Tudtuk, hogy külföldi bemutatkozásunk előtt kell ezt megtennünk. Örülök, hogy a szakma elismerően fogadta a bejelentést a bemutatón” - mondta Fehér József iparművész.

A rendezvényen vetített filmekből megismerhettük a tervezés folyamatát, a táskakészítés technikáit, valamint azt az életstílust és érzésvilágot, melyet a FEHÉR képvisel. „Olyan helyszínt kerestünk, ami kellően tükrözi táskáink és kiegészítőink stílusát. Ezért a fotózás és az imidzsfilm forgatásának helyszínéül az Ybl Miklós tervezte turai Schossberger kastélyt választottuk.” – mondta Fehér József. A most bemutatott divatanyag elkészítésében olyan művészek és szakemberek működtek közre, mint Galgóczy Németh Kristóf fotós, Sinkovics Judit stylist vagy Bernáth Milán és Rév Zoltán operatőrök.



Web:
 www.feherdesign.co.uk

A bemutatón vetített videók:
 http://www.feherdesign.co.uk/videos
 http://www.youtube.com/user/FEHERDESIGN

Katalógus 2010 SS kollekció:
 http://www.feherdesign.co.uk/uploads/downloads/catalog/2010_SS_FEHER_web_catalog.pdf

A 2010-es tavaszi kollekció

A FEHÉR 2010-es tavaszi kollekciójának világát a szürke, a mélykék és a fehér színek, valamint a kézzel szőtt anyagok határozzák meg. A táskák mellett a sorozatban exkluzív lakberendezési tárgyak és újrahasznosított anyagokból készült női ékszerek is szerepelnek. A notebook- és irattartók bemutatásával a TX-szériában az üzleti irányzat is helyet kapott.



A FEHÉR

A tervező és alapító Fehér József a textilek elkészítésénél a legkülönbözőbb anyagokat alkalmazza. A táskák anyagaihoz egyszerre többféle anyagot, elsősorban bőrt és textilt használ. Fehér szövött anyagainak jelentős részét festmények formájában tervezi meg, képeiben ötvözi a képző- és az iparművészetet.

A cég megalapítása előtt Fehér József több hazai tervezővel dolgozott együtt, köztük Zoób Katival. Felsőfokú tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte, emellett számos nemzetközi képzésen is részt vett, többek között Bécsben és Brüsszelben. A FEHÉR termékei Budapesten, Szentendrén és Győrben kaphatók:  http://www.feherdesign.co.uk/stores

Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Füli pálcikából

Egy különleges fülbevaló ötletet mutatunk  be mai ékszer rovatunkban - saját készítésű fülialappal, gyorsan és egyszerűen!

tovább...

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

image



Partnereink