A kosarad még üres!



Vidám kerti ülőke

A tavaly júliusi forróságban jól esett egy terebélyes fa alatt megpihenni nyaralónk árnyékos kertjében. Ahogy kedvenc könyvünkkel próbáltunk kényelmesen elhelyezkedni a kerti padon, éreztük, hogy valami nem az igazi ahhoz, hogy tökéletes harmóniába kerüljünk. És, persze, egyből tudtuk azt is, mi a baj. Már régóta terveztük az ósdi kerti bútorok lecserélését, de, sajnos, ez idén sem fért bele a családi költségvetésbe. Mit lehet tenni ilyenkor? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a cikkben.



Nem kell feltétlenül költségekbe vernünk magunkat, elég egy kis kreativitás és némi ráfordított idő. A következőkben leírt lépéssorozat azoknak nyújt segítséget, akiknek fa alapú bútoraik vannak. Kerti ülőkénk csinosítgatása egy fél óránál biztosan nem vesz több időt igénybe még azoktól sem, akik éppen csak ismerkednek a hobbitechnikákkal. A fellelhető fapácok bőséges színpalettája, valamint a minták kiapadhatatlan tárháza szabad folyást enged ötleteinknek, s bizonyos, hogy teljesen átváltoztatják kertünk képét. A rendezett, harmonikus kert fontos a kiegyensúlyozottságunk miatt is, hiszen már a XIX. század filozófusai is szoros párhuzamot vontak a kert és a lélek között.



Hozzávalók: felújítandó kerti ülőke, zöld fapác, öntapadós sablon, hobbifesték tetszőleges színekben, ecset (vékony és vastag), szivacs



Először is a fapáccal átkenjük az egész ülőkét. Fontos, hogy az ecsettel csak egy irányban dolgozzunk. A pác kiemeli a fa erezetét, s nagyon gyorsan szárad.



Ezután felhelyezzük az öntapadós sablont a díszítendő felületre. A sablon rátapad az alapra, s nem csúszik el, ezért függőleges felületen is jól használható. Felvisszük ecsettel a festéket, vagy szivaccsal nyomkodjuk a sablon kivágott részein keresztül, belülről kifelé haladva.



Óvatosan lehúzzuk a sablont, majd áthelyezzük a következő festendő felületre, s megismételjük a műveletet. Ha már nem használjuk a sablont, vizes ronggyal letöröljük róla a festéket, majd visszaragasztjuk a védőfóliára.



Amikor a hobbifesték már teljesen megszáradt, vékonyabb ecsettel keretet festünk a sablonozott rész köré, amely még tovább díszíti az ülőkét.

Design: Varga Judit
További infó:blog.juditu.hu
Stylist: Pécsi Balázs Roland


Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Vidám bohóc jelmez

Farsangi jelmezötleteink sorában egy komplett filc bohócruhát mutatunk ma be. 

tovább...

4 jelmez - Varázsló, Boszi, Zorró és Kalóz

Nincs még jelmez, de hétvégére sok programot terveztetek? Akkor ezek a Nektek való ötletek! Ezek ugyanis pillanatok alatt elkészülhetnek!

tovább...

Kockának öltözve

Egy kicsit elrugaszkodva a legnépszerűbb, hercegnőket és hősöket szimbolizáló jelmezektől, ma két játékszernek öltöztetjük be a gyerekeket.

tovább...

Rioi hangulatban

A gyerekeket mégsem öltöztethetjük óriási, tollas díszekbe, ám a rioi hangulatot másképp is megteremthetjük nekik! Nézd csak!

tovább...

Titkos ügynök leszek!

A tegnapi lányos jelmez után ma jöjjön egy igazi fiús ötlet!

tovább...

image






Partnereink