A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Vállfák a gyerekszobába

Amikor egy Családba új jövevény érkezik, nagy az izgalom. Készül a babaszoba, bekerülnek az új bútorok, és a csöppnyi kis ruhácskák. Eleinte persze a bodyk, rugdalózók, tipegők kapják a főszerepet, de hamar eljön az idő, amikor az igazi ruhácskák, blúzok, ingek, mellények, kiskabátok veszik át a helyet a babaruháktól.
A gyermek cseperedik, a rucik mérete is egyre nagyobb, és már kevés a babakorban használt kis fiókos komód. Eljött az ideje az akasztós szekrénynek is, ahol a gyűrődésre hajlamos, és nagyobb ruhácskák bizony a legpraktikusabban, mégpedig vállfán tárolhatók.


Vállfán! Ez ma a fontos nekünk! Sokan persze, s köztük talán Te is azt gondolod, minek hangsúlyt fektetni egy olyan tárgyra, ami úgysem látszik, ami úgyis csak a szekrényben, csukott ajtók mögött pihen.
Ez igaz lehet, ám, ha a gyerekszobában akár egy falra felfúrt, akár egy állófogas megtalálható, máris értelmet nyer egy jópofa, a gyermek személyiségéhez, szobájához illő vállfa kiakasztása. Egy-egy különleges darabon mindig ott lóghat például a kislányok kedvenc balerina vagy hercegnőruhája, a fiúk kedvenc focimeze, vagy a másnapra kikészített öltözet. Ma bemutatunk néhány olyan vállfát, amelyekre a gyerekek egész biztos, hogy szívesen felakasztják majd még a levetett ruháikat is! Próbáld ki! Készíts gyermekednek néhány jópofa, személyre szabott fogast, és meglátod, hipp-hopp el fognak tűnni a szanaszét heverő ruhadarabok a szoba közepéről! Az alábbiakban adunk néhány ötletet, de - ahogy megszokhattad - most is arra ösztönzünk, hogy nyugodtan gondold tovább az itt látottakat, és valósítsd meg saját elképzeléseidet is!

Hogy mi kell a különleges vállfák elkészítéséhez?
Legnagyobb részt fantázia, ám emellett persze a hobbi technikákhoz szükséges alapanyagokra is szükséged lesz. Méghozzá ezekre:
-fa vállfák (gyerek méretben),
-virágmintás újságpapírok,
-állatbőr/szőr mintás gumilap (vagy karton),
-dekorgumi (gumilap) még tetszőleges színekben,
-pezsgő színű és rózsaszín gyöngyházas, piros glitteres és arany Touch festék ,
-arany színű vastag karton,
-2-3 cm átmérőjű megfestett fa fejecske,
-arany, csillag alakú fafigura,
-arany angyalszárnyak,
-angyalhaj,
-arany drót,
-apró gyöngyök,
-napocska gipszöntőforma,
-gipszpor,
-fekete, vékony hegyű, akril festékfilctoll,
-hobbiragasztó,
-dekopázsragasztó,
-dekopázslakk,
-hobbi festékek (tetszőlegesen az alapszíneknek),
-hobbi lakk,
-olló,
-ecset
 
És máris itt az első ötlet az angyali kislányoknak!
Mielőtt azonban bemutatnánk, ezt hogyan készítheted el, elöljáróban néhány fontos dolog:

A hozzávalók listájában találsz egy olyat, hogy festett fa fejecske, amit, majd meglátod, több vállfához is használnod kéne. Nos, ne ijedj meg, ha ilyet nem tudsz készen vásárolni! Tudod, az igazi kreatívhobbyzónak mindig van B terve! Ami jelen esetben nem más, mint a fejecskék házilag való „legyártása”. Fűrészelj ketté egy fagolyót, vagy vágj ketté hobbi késsel egy préselt papírgolyót, fesd le bőrszínűre, és hobbi festékkel, vagy festékfilccel fesd/rajzold meg az arcot. (A kettéfűrészelt fagolyót festés előtt egy smirglivel csiszold simára!)

Még valami, ami minden vállfánál, amit festeni kell, igaz lesz: a fa tárgyak festésénél, így a vállfák esetében is fontos, hogy az alapfestést két rétegben végezd. A két réteg között persze hagyj elegendő száradási időt, sőt, ha szükséges (mert az első festés után a fa „kiszőrösödne”), kicsit csiszold át a felületet, mielőtt felkened a második réteget! A vállfa tartósságának érdekében ajánljuk, hogy hobbi lakkal is kend át a felületet több (2-3) rétegben.

És akkor jöjjön az angyali ruhatartó leírása:
Először is válassz ki egy pasztell színt alapszínnek, és azzal fesd le a vállfát. Középre ragassz fel egy fafejet, alá két arany színű angyalszárnyat, fölé pedig egy kis angyalhajat. Hajlíts az arany drótból egy kis glóriát (közben fűzz rá egy-két tetszőleges gyöngyöt is), és ragaszd a hajkorona tetejére. Végül pezsgőszínű (vagy más, az alapszínhez illő színű), gyöngyházas Touch festékkel pöttyözd be a vállfát!

Tipp: az angyalszárnyat levegőre száradó gyurmából Magad is megformálhatod, majd száradás után arany hobbi festékkel befestheted.

  
Ovis jelekkel
A vállfákat dekorálhatod a gyermek ovis (vagy bölcsis) jelével. Ennek egyik módja lehet, hogy ha gipszből kiöntöd az adott figurát (manapság számtalan gipszkiöntő forma közül választhatsz, így nagy eséllyel találsz közöttük a jelnek megfelelőt is. Itt jegyezném meg, hogy Áruházunkban és üzleteinkben sokkal több gipszöntő forma vár, mint amennyit a katalógusban találsz!). A gipszöntés szabályainak megfelelően kiöntött figurát a teljes száradás után fesd le hobbi festékkel. Amíg a gipszfigura szárad, van időd befesteni a vállfát. Amikor minden kész és száraz, ragaszd fel a gipszfigurát a vállfa közepére.

A másik lehetőség a jel elkészítésében különbözik, a vállfa alapfestése itt is ugyanúgy történik. A jelet ábrázoló figurát kivághatod színes gumilapdarabokból is, amiket aztán hobbi ragasztóval rögzíthetsz a vállfán.

Tipp: a gumilapos változat esetén érdemes először papíron megrajzolni a jelet, azt kivágni, majd sablonként használni a dekorgumi vágásánál.

  
A királyfikra és az autók szerelmeseire is gondoltunk!
A királyfis vállfát is kezd az alapfestéssel, majd ragassz fel három fejecskét! Vágj ki arany kartonból három kis koronát, és ezeket is ragaszd a helyükre. Ennyi az egész!

Tipp: arany karton híján használj sima, natúr, vastag kartonpapírt, amit fess be hobbi festékkel aranyra.

Az autós vállfa elkészítése sem bonyolult, csak egy picit több rajta a kidolgozandó részlet. Elsőként itt is kerüljön fel a vállfára az alapszín. Ezután a fekete festékfilccel rajzold meg az ablakokat és a lámpákat. Az ablakok belsejét fesd fehérre, majd ha megszáradt, ragassz fel két kikukucskáló fejecskét. A kerekeket vágd ki fehér és fekete gumilapokból, ragaszd fel hobbi ragasztóval, és a közepükre ragassz még egy-egy arany csillagot. Vágül már csak a Touch festékekkel való dekorálás következik: arannyal színezd ki az első, pirossal a hátsó lámpát, rózsaszínnel fess lobogó hajat a fejekre, és pirossal írj még fel egy számot a járgány oldalára.

Tipp: ha nincs arany, csillag fafigurád, vágd ki a csillagokat arany kartonból, vagy sima natúrból, amit aztán fess be arany hobbi festékkel.

  
A dzsungelhős és a romantikus gyermek vállfája
A kígyós vállfához állatmintás dekorgumi lapra, vagy kartonra lesz szükséged. Abból vágd ki a kígyó formát, ragaszd fel hobbi ragasztóval az előzőleg lefestett vállfára, majd piros glitteres Touch festékkel fess neki hosszú nyelvet. A szeméhet vágj ki egy kis fehér gumilapkorongot, ragszd fel, és fekete festékfilccel rajzold bele a pupilláját.

Tipp: mintás gumilap és karton híján marad az egyszínű gumilap vagy karton, amire fekete festékfilccel rajzolhatsz mintát.

És végül a romantikus kislányszobába illő vállfa következzen, amelyet nem is kell festeni. Ez a vállfa ugyanis decopatch technikával készült, ami tulajdonképpen a dekopázs technika egyik fajtája. Tépkedj vagy vágj ki különböző virágokat ábrázoló képrészleteket újságokból, kend be dekopázsragasztóval a vállfát, és helyezd el rajta a papírdarabokat úgy, hogy azok átfedjék egymást. Amikor készen vagy, hagyd megszáradni, majd kend át több rétegben (2-3) dekopázslakkal az egész vállfát, így tartósabb lesz.


 


Mit szólsz hozzá?
Hogy végül sikerült-e a külöleges vállfáknak beváltaniuk a hozzájuk fűzött reményeket, és hogy szívesen használják-e csemetéid őket, azt, miután elkészítetted, írd meg nekünk a hozzászólások között! Kíváncsiak vagyunk az eredményre! Sőt, ha más ötletet is kitaláltál, oszd meg velünk, és olvasótársaiddal azt is!

Várjuk hozzászólásodat!



Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby


Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Füli pálcikából

Egy különleges fülbevaló ötletet mutatunk  be mai ékszer rovatunkban - saját készítésű fülialappal, gyorsan és egyszerűen!

tovább...

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

image



Partnereink