Ma először fordul elő velem mióta ide, a honlapra kerülnek fel a gondolataim, hogy remegő kézzel írom e sorokat. Miért? Mert a SZERELEMRŐL írok, és ez a szó belőlem bizsergést, erős szívdobogást (ami már most beindult, pedig még csak a második mondatnál tartok) izgalmat, ennél fogva némi kézremegést vált ki. Nyilván azért van ez így, mert szerelmes vagyok, és azt gondolom, ez meg is könnyíti a mai munkámat. Bár biztosan akkor is tudnék szép gondolatokat írni erről a csodálatos szóról, ha éppen nem lennék, de azért az nem lenne ugyanaz. Így sokkal jobb!
Jaj, de miért is keveredtem ide - kérdezheted -, hiszen épp a nagy farsangi készülődés kellős közepén vagyunk??? Ez nálunk, otthon is így van, hiszen kicsi lányunk élete második farsangjára készül az oviban! Persze hogyan másként, mint otthon, betegen, de kúráljuk, hogy péntekre, a nagy napra rendbe jöjjön, és magára húzhassa hercegnő jelmezét, aminek persze igazán neki kéne már állnom…
Ám a nagy farsangi készülődés közepette azért eszembe jutott, hogy
mához egy hétre a Szerelem és Szeretet napjára ébredünk, amelyen leginkább a szerelmesek köszöntik egymást. Nem hiszem, hogy nagy újdonságot árulok el azzal, ha azt mondom, a Valentin napozás nem egy magyar találmány, hagyomány, de ez nem jelenti azt, hogy mi magyarok ne lennénk szerelmesek, és ne szeretnénk erről megemlékezni. Fura dolog ez egyébként, szerintem megosztja az embereket.
Hadd meséljek el egy régi esetemet. Én egy kicsit Valentin nap ellenes vagyok, de egy kicsit mégsem. 13-14 évvel ezelőtt, Valentin napon egy késő esti rádióműsort hallgattam. Be lehetett telefonálni, hozzászólni a témához, elmondani, kinek mi a véleménye e napról. Én, aki soha előtte (sem azóta) nem tettem még ilyet, betelefonáltam egy élő rádióműsorba, és elmondtam, hogy szerintem a Valentin nap nem jó. Mert nem jó kitűzni az év 365 napjából egyet, amikor ki
kell fejezni a másiknak, hogy
SZERETLEK, mert, ha két ember szereti egymást, azt minden nap tudnia kell a feleknek, és minden nap Valentin nap kell, hogy legyen. A műsorvezető megkérdezte, hogy és mi akkor hogyan ünnepeltük ezt a napot? Én azt feleltem, hogy külön, mert a Párom épp külföldön volt, de azért egy képeslapot írtam Neki, amit magával vitt, és ennyit minden évben megteszek. (És valóban, ha jön február 14-e, nem tudok annyi nélkül elmenni e nap mellet, hogy egy képeslap, néhány szerelmes, köszönő szó, egy csoki - ami a Páromnál mindig bejön - ne kerülne elő minden évben ezen a napon.) Ezzel elindítottam egy lavinát a műsorban, utánam sokan telefonáltak, ki egyetértett velem, ki nem... Persze, hiszen mások vagyunk. A Valentin nap is mást jelent mindenkinek. Talán Te, aki e cikket olvasod, Magad is azok közé tartozol, aki nem csinál nagy ügyet ebből a napból, és nem ünnepli meg különösebben. Talán csak kíváncsiságból idekattintottál, elolvasod a cikket, majd máris kattintasz tovább a következőre. Talán azok közé tartozol, akik nagy izgalommal várják minden évben február 14-ét, hogy Szerelmüket valamivel meglephessék. Talán Te Magad is szívesen készítesz Neki mindig akár csak egy kis apróságot is.
Azóta a telefonom óta eltelt már 12 év, de az érzés bennem azóta sem változott, sőt, az ember, aki iránt táplálom ezt az érzést is még ugyanaz! Akkor, az, azt hiszem az első, vagy a második közös Valentin napunk volt - a jövő héten már a tizenötödik lesz. Mindegyik képeslap
Szerelmes üzenete tükrözte az akkori énünket, a múltunkat, a jelenünket, a jövőnket, de mindegyik végén ugyanaz a szó állt és fog állni mindig is:
Szeretlek!
Elnézést a hosszú személyes kitérőért, csak azt szerettem volna, ha átadhatom azt az érzésemet, hogy akár szereted a Valentin napot, akár nem, akár várod, akár nem, a Szerelem, a Szeretet kimutatása fontos, és én mindenképp buzdítalak erre (és itt persze zárójelben jegyezzük azért meg, hogy ezen a napon sokan
nem csak a Szerelmüket, hanem minden Szerettüket köszöntik, és ez nagyon
szép dolog)! És, mivel ezt így gondolom, nem mehettem el szó nélkül a szerelem, s a Szerelmem mellett.
De most már jöjjön a mai konkrétum! A szép szerelmes szavak, üzenetek általában képeslapokra kerülnek. Ezekből ma már óriási a választék az üzletekben, ám ha Te inkább Magad készítenéd el a Szerelmes üzenetednek szánt képeslapot, akkor kövesd az alábbi képeket, útmutatókat, és állj neki a munkának! Még van egy heted, hogy elkészülj vele!
Ha sikerült átragasztanom Rád valamit a romantikus, álmodozó lelkemből, akkor úgy hiszem, máris tettre kész és izgatott vagy, és legszívesebben már most neki látnál a képeslapgyártásnak.
Azért lásd előbb, hogy mire is lesz hozzá szükséged:
-vastag, natúr karton,
-fehér paszpartu (ha van szív kivágású, ha nincs sima), vagy kartonpapír,
-piros rostpapír,
-piros mikron fólia,
-piros glitterpor,
-piros drót,
-vastag tű (amibe a drótot be tudod fűzni),
-piros és/vagy kristály gyöngyök,
-hobbi kés/sniccer/olló,
-vágólap (alátét),
-hobbi ragasztó,
-ecset,
-csiszolópapír
Ha minden megvan, következik a két alaplépés (amelyeket akkor kell megtenned, ha az 1-4-es képeslapok valamelyikét szeretnéd elkészíteni):
1. A vastag kartonból vágj ki egy szívet (ehhez lejjebb találsz majd sablont is, de rajzolhatsz Te magad is).
2. Kivágás után csiszold körbe a széleit.
A képeslapok elkészítése:
1. A kartonból kivágott szívet kend be hobbi ragasztóval, majd szórj rá bőven piros glitterport, hogy mindenhol elfedje. Hagyd megszáradni, majd a felesleget száradás után szórd le, azt később újra felhasználhatod. A paszpartu belső oldalára ragassz fel piros mikronfóliát, majd erre ragaszd rá a glitteres szívet úgy, hogy ha behajtod a paszpartut, a szív a kis ablak közepére kerüljön. Ha nem előre kivágott paszpartud van, akkor a lenti sablonokat használd. A legkisebb méretű szívet vágd ki a kartonból és a középső legyen a paszpartun a kivágás.
2. Az első képeslapnál leírt módon készíts el egy glitteres szívecskét! És ugyanúgy egy szív kivágású pasztpartut, ha nincsen készen kaphatód. A szív itt a paszpartu kivágásához lesz varrva tulajdonképpen, de nem cérnával, hanem drótszállal. Fűzd be a drótot a tűbe, és varrd fel pontról-pontra, keresztbe, átlósan, mintha egy kesze-kusza pókhálót szőnél. Úgy vezesd a szálat, hogy az a szív alatt és fölött is menjen, és így a szívecske a dróthálóban fog rögzülni. A drót végeit hajlítsd, fűzd át többször a mellette levő szálakon, hogy ne húzódjon ki, ne essen szét a háló.
Itt láthatod közelről a dróthálószövést, de ebben még a lenti sablon is nyújt egy kis segítséget.
3. A harmadik képeslap abban hasonló a másodikhoz, hogy itt is kell
dróthálót szőni. De azért ez egy kicsit másként készül!
Készülj elő a
szív kivágású paszpartuval (ha magad készíted, akkor ennél a képeslapnál a legnagyobb szív sablont használd), és a kartonból kivágott szívvel, amit ragasztózz be, és vond be a piros fóliával. A ragasztózás nyúljon túl a szív hátoldalára is, hogy az áthajtott fóliarészt oda tudd ragasztani.
Az így kapott piros szívecskét ragaszd fel a paszpartu belső oldalára, úgy, hogy az a kivágás közepére essen. A nagy szív kivágáson kezd el a drótháló szövését, haladj itt is keresztbe-kasul, átlósan, pontról-pontra! A szív a végén itt a dróttal behálózott ablakon keresztül lesz látható.
4. Ez egy nagyon egyszerű képeslap drót és varrás nélkül készül. A legkisebb és a legnagyobb sablonra lesz szükséged, de ez esetben nem kell kivágni a paszpartu első oldalát! Csak a nagyobbik szív alakban ragasztózd be, és szórj rá glitterport. Száradás után szórd le róla a felesleget, és egy, a harmadik képeslapnál leírt módon elkészített, fóliával bevont szívecskét ragassz a glitteres háttér közepére!
5. A paszpartu első oldalára ragassz fel egy kicsit kisebb, körbetépett, piros rostpapírt. Ha már előre kivágott paszpartud van, akkor ugyanazt a szív vonalat követve készítsd el a szív kivágást a piros papíron is, ha nem kivágott a paszpartud, akkor a legkisebb sablon szerint vágd ki a szívet mindkét réteg papíron keresztül. (De vigyázz, hogy a paszpartu hátsó oldalát ne vágd át! És ez persze mindegyik lapnál igaz.) A piros papírnak varrj egy keretet a képen látható módon, a drótból, X-eket öltve körbe, végig. A drótra időnként fűzz fel egy-egy szem gyöngyöt is további díszítésként. A szív kivágásnak is varrj keretet, szintén drótszállal, és szintén használj pár szem gyöngyöt itt-ott.
Ha kiválasztottad, hogy melyik képeslap tetszik a legjobban, vagy melyiket tudnád legszebben elkészíteni, akkor állj neki! Ha készen vagy, már csak a belső oldalát kell megtöltened. Tudod, a Szerelmes üzenettel...
Kívánom, hogy Te is adj, kapj egy ilyen szép képeslapon néhány szép szerelmes szót, és ne csak a jövő héten, hanem mindig! Mindig, minden Valentin napon, és mindig, az év többi napján is. És kívánom, hogy mindig ugyanattól az embertől kapd, és ugyanannak az embernek adhasd a Szerelmedet! És, ha már személyes érzésekkel kezdtem, hadd fejezzem is be azzal! Magamnak is ugyanezt kívánom!
Forrás: Gro T. Rykkelid - Kort er godt
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció