A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Stílusos dekortippek egy modern otthonba ágyazva



Bár az újépítésű, mediterrán stílusú társasház békés nyugalommal fekszik a Római-partnál, azonban egyik lakásának enteriőrjei igen messze estek attól a bizonyos olajfától. A hatalmas, amerikai konyhás nappaliba betoppanva rögtön érezzük azt, ami a lakás minden egyes négyzetcentiméterére jellemző. A precizitással keveredő ízlést és stílusérzéket, amellyel így olyan modern harmónia jött létre, amelyet csak egy szakértő tud ilyen fokon megkomponálni.



Azon túl, hogy a háziasszony a letisztult bútorokat és az elegáns kiegészítőket roppant körültekintéssel válogatta össze, még az egyes darabok tervezésében is jeleskedett. Rita érdeklődik a stílusos lakberendezés iránt, bár hozzáteszi, párja, Iván is sokat segített az enteriőrök kitalálásában és kivitelezésében.



A nappaliban a fekete és a fehér dominál, kísérőszínként társul hozzájuk az almazöld. Ebbe a visszafogott és semleges színhasználatba a leheletnyi rózsaszín csempész némi játékosságot. A két nagy díszpárna koncentrikus körei szinte hipnotizálják figyelmünket, nemcsak a szuggesztív ábra miatt, hanem mert drága dizájnterméknek is tűnnek. Holott valójában a fekete egy egyszerű, mindennapi darab, amelyre a varrható flittersor apró öltésekkel van rögzítve, hasonlóan az ötletadó zöld párna hímzett mintájához.



A fehér bőr kanapén heverészve jólesik olykor meginni egy-egy koktélt, főként, ha ilyen kiegészítők társulnak hozzá. A mozaikos képkeret alapja egy vastag natúr karton, amelyet fehér hobbifestékkel kell lealapozni. Ez azért fontos, mert vannak olyan mozaikok, amelyek enyhén átlátszók, és ezért fontos, hogy világos felületre rakják őket. Alapozás után célszerű megtervezni a mozaikok elrendezését. Hobbiragasztóval lehet őket rögzíteni úgy, hogy a felületen ecsettel van eloszlatva a ragasztó és ebbe vannak belehelyezve a mozaikdarabkák. Ugyanilyen módszerrel poháralátét és mécsestartó is készülhet.



A gardróbban jó szolgálatot tesznek a mintás díszdobozok, hiszen ahogy mondják, ékszerekből és egyéb csecsebecsékből sosem lehet elég. A dobozok csomagolópapírral lettek bevonva, ennek a módszernek a lényege, hogy ragasztás előtt a papírokat enyhén meg kell nedvesíteni, majd megtörölni, így szépen lehet rásimítani a ragasztóval átkent dobozra. Díszítésként kétoldalas ragasztóval szaténszalag és masni került rá. Mutatós, és igazán stílusos tárolási lehetőség az ékszereknek.



A fürdőszoba minimál letisztultságában a természet is helyet kap, legyen szó díszkövekről vagy erről az újszerű faág-szappantartóról. Egy szép ágat lefestve vagy lefújva fehér színűre, tekerjünk rá két erős drótot, amivel majd a képhez lesz rögzítve. A kép kerete zöldre, belseje barnára lehet festve.



A drót is legyen átkenve ezekkel a színekkel úgy, hogy a környezetébe olvadjon. A képbe fúrt lyukakon keresztül legyen a drót átvezetve, hátul fontos a rögzítése, majd így lehet felfúrni a falra. Végül ráakaszthatók a szappanok, amelyek nemcsak dekorációként, hanem illatosítóként is szolgálhatnak.

 

Apró darabokra vágva a natúr szappantömböt vízgőz felett legyen felmelegítve. Amíg melegszik, kerüljenek gyöngyök a szalagra, így legyen belehelyezve az öntőformába. A felolvadt szappant lehet illatosítani vagy színezni is ehhez kapható termékekkel. Amikor a szappan felolvadt, a formába öntve már csak arra kell várni, míg megszilárdul.

Mintás vállfa lépésről lépésre



 

Hozzávalók: natúr fa vállfa, mintás selyempapír vagy decopatch-papír, decoupage-ragasztó, fehér hobbifesték, fekete szaténszalag, ecset

Azonban nemcsak az öltözősarok vagy gardróbszoba, hanem még a ruhásszekrény is tartogathat lehetőségeket. A natúr színű vállfa először is kapjon alapozást fehér hobbifestékkel.

 

Amíg szárad, tépkedjünk szabálytalan darabokat (kb. 5x5 cm nagyságúakat) mintás selyempapírból.

Kenjünk decopatch-ragasztót a vállfára ecsettel, illesszük bele a selyempapírt és ecsettel óvatosan simítsuk rá a darabokat.
Jöhet a következő darab papír, amit nem kell tökéletesen a másik mellé illeszteni, akár rá is mehet, hiszen a ragasztás során szépen fognak egymásra simulni. Végül az akasztó részhez egy diszkrét masni kerüljön.

Design és styling: Varga Judit és Rónai Éva
Fotó: Szász Enikő
Művészeti vezető: Pécsi Balázs Roland

Az összeállítás megjelent a Polgári Otthon magazin 2011. január-februári számában.
További infó: www.polgariotthon.hu

Értékelj:

Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Füli pálcikából

Egy különleges fülbevaló ötletet mutatunk  be mai ékszer rovatunkban - saját készítésű fülialappal, gyorsan és egyszerűen!

tovább...

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

image



Partnereink