Sablonfestés rovatunk mai részében szeretnénk igazán romantikus hangulatba varázsolni Téged, és persze otthonodat, tárgyaidat is! És erről alapjában véve maga a motívum fog gondoskodni, ami nem más, mint sokak kedvenc virága, a rózsa!
Persze önmagában még maga a rózsa motívum kevés a teljes romantikus hangulat megvalósításához, de az biztos, hogy jó alapot ad hozzá. A többi, vagy talán a másik nagy szelet, ha úgy tetszik, pedig a színválasztás! A világos, pasztell rózsaszínes, kékes árnyalatok és a fehér szín teljessé tehetik ezt, az egyébként például Skandináviában is nagyon népszerű stílust és hangulatvilágot. A motívum és a színek mellett természetesen maguk a tárgyak fontosak még, azok anyaga, formája, stílusa kell, hogy igazán jól illeszkedjen a romantikus környezetbe. Ha Te is vágysz egy csipetnyi romantikára otthon, nézd végig az alábbi ötleteket, válassz közülük, és valósítsd meg az elképzelésedet! Akár csak egyet, de akár mindet is!
Rózsás hangulatban
Ha egy olyan otthon lakója vagy, akit csupa romantikus, rózsával díszített tárgy vesz körül, igazán nem mondhatod, hogy „nem vagy rózsás hangulatban”!
Hozzávalók, kellékek:
-egy natúr, festetlen fa szék vagy egy régi, kopott, felújítandó szék,
-fehér hobbi festék (akril festék) a székhez,
-rózsavirág, rózsabimbó és rózsalevél sablonok,
-ecsetek: egy vastagabb a szék alapfestéséhez, egy vékonyabb a sablonokhoz (még jobb egy szivacsdarab),
-pink, kék és fehér hobbi festékek a mintákhoz (a tetszőleges árnyalat ezekből kerül kikeverésre),
-hobbi lakk,
-csiszolóvászon,
-hobbi kés (a sablon kivágásához),
-vastag karton a sablonokhoz
Ha új székkel dolgozol, akkor azt kezdheted is rögtön annak a lefestésével (már, ha szép, sima, és pormentes a felülete, esetleg egy finom csiszolópapírral való átcsiszolást érdemes végezni, bár lehet, hogy érdemesebb azt a két festékréteg között megejteni!). Régi szék esetén az első lépés mindenképpen a csiszolás legyen! Fontos, hogy a régi festékréteg el legyen távolítva, és a kezelendő felület sima és pormentes legyen! Az előbb már meg is említettük tehát, hogy minimum két rétegben kend át a széket, és az első réteg után, ha a fa kicsit „kiszőrösödött”, csiszold át a felületét, és utána kend fel a második réteget! Ha szükségesnek érzed, vigyél fel még egy harmadik réteget is. Száradás után következhet a mintafestés! A kivágott sablont szorítsd a székre és egy szivaccsal hord, pamacsold fel, apránként nyomkodva a rózsáknak, rózsaleveleknek szánt festéket. A megfelelő árnyalatokat fehér hozzáadásával keverd ki egy külön kis tálcán (vagy tálkában) a pink és a kék festékekből. Haladj végig a széken, de mindig vigyázz az előzőleg felfestett mintára, hogy abba nehogy belenyúlj, és az elmaszatolódjon! Végül egy vagy két réteg hobbi lakkal kend át a széket, különösen akkor, ha az nem csak díszítő eleme lesz a helyiségnek, hanem használatban is lesz!
Rózsás üdvözlet a lakásba lépőknek
Arról, hogy egy lakás (ház) romantikus stílusban van-e berendezve, már az első pillanatban tudomást szerezhetünk. Ha ugyanis igen, akkor biztos, hogy már az előszobába lépve felfedezhetjük az erre utaló jeleket. Például egy szép, rózsamintás előszoba tükröt, a komódra (polcra) állított rózsamintás kaspót (vázát), de emellett persze maguk a színek, a világos, a pasztellszínek, a fehér uralta környezet is árulkodó lehet. Ha ilyen stílusban gondolkodsz, ajánljuk figyelmedbe ezt a tükröt és kaspót!
Hozzávalók, kellékek:
-agyag kaspó, váza,
-tükör,
-világos rózsaszín és sötétrózsaszín (pink) hobbi festék,
-rózsavirág, rózsaszál és rózsabimbó sablonok,
-ecsetek: egy vastagabb a kaspó alapfestéséhez és egy vékonyabb a mintákhoz (utóbbihoz legjobb lenne egy szivacs),
-hobbi kés (a sablonok kivágásához),
-vastag karton a sablonokhoz
A képen látható mintadarab alapja egy már eleve kész, világos rózsaszínűre, csíkosra, kissé maszatosra festett kaspó volt, és csak a minta került rá a sablonnal. Ha Neked azonban sima, terrakotta agyag kaspód van, akkor sincs semmi baj, azt majd lefested Te magad ilyenre (vagy olyanra, amilyenre szeretnéd). A lényeg, hogy tudd, a hobbi festékek tetszőlegesen keverhetők egymással, így bármilyen színárnyalatot ki tudsz keverni, és ami még fontos, hogy a teljes és szép fedés érdekében legalább kétrétegű festésre lesz szükség. (Persze minden új réteg előtt meg kell várni az előző teljes száradását!)
Amikor a kaspó megszáradt, jöhet a minta! Domború felület esetén, és különösen, ha viszonylag nagyobb mintáról van szó, érdemes a sablont egy kis maszkolószalaggal odaragasztani a díszítendő tárgyhoz, hogy az biztosan a helyén maradjon, s ne kelljen végig arra is figyelned, hogy el ne mozduljon. Ha ez megvan, a szokásos módon, a festékbe mártott szivaccsal pamacsold (tamponáld) fel a mintát. Jelen esetben a rózsaszirmok világosabb, a levelek és a szár sötétebb rózsaszínű festéket kaptak. Amikor azok is teljesen megszáradtak, kend át az egész kaspót hobbi lakkal, ettől kissé fényesebb és tartósabb lesz a felület. Ezután már nincs más hátra, mint elhelyezni a kaspókban egy szép virágot, és esetleg egy pillangó, vagy szitakötő betűzőt is beleszúrni.
Tipp: a hobbi festék helyett használhatsz olajfestéket is, attól egy kicsit „nehezebb”, markánsabb lesz a festés.
A tükröt tisztítsd meg és töröld szárazra, mielőtt ráfestenéd a mintákat. Helyezd el a felületén a sablonokat, és végig, körbe fesd fel a szokásos módon. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy – bár mi inkább javasoljuk a szivaccsal való festékfelhordást, ha Te nem vagy híve a pamacsolásnak, vékony ecsettel is megfestheted a mintákat. És ez nem csak itt, hanem az összes sablonfestésnél igaz!) Akárcsak a kaspónál, a virágszirmok itt is világosabb, míg a szárak és a levelek sötétebb árnyalatúk.
Tipp: a romantikus stílushoz a lágy vonalak illenek, ezért ne válassz sarkos, éles csücskös tükröt, hanem keress (akár a bolhapiacokon) egy szép, ívelt, lágyan lekerekített sarkú tükröt!
Amikor több mintát festesz fel egy felületre, érdemes kicsit mindig elforgatnod a sablont, hogy ne pont ugyanúgy álljanak a minták.
A rózsamotívumok nem csak a tojástartóra, hanem a komplett porcelán étkészletre, teás- kávés készletre, kannákra is rákerülhetnek. Az eljárás minden esetben ugyanaz, kövesd az alábbiakban leírtakat!
Hozzávalók, kellékek:
-porcelán tojástartók,
-pink, fehér és zöld porcelánfesték,
-rózsavirág sablon,
-hobbi kés (a sablon kivágásához),
-vastag karton a sablonhoz
Mosd el és töröld szárazra a tojástartókat! Készítsd el a sablont, és helyezd el a felületen (ha úgy könnyebb Neked, ragaszd oda a sablont maszkolószalaggal vagy celluxszal), majd a szivaccsal pamacsold fel a mintát – rózsaszínnel a virágszirmokat és zölddel a leveleket. Egyszerre mindig csak vékony rétegben vidd fel a festéket, és vigyázz, hogy ne folyjon be a festék a sablon alá, viszont többször ismételd meg ezt a lépést! Fehér hozzáadásával keverj ki több rózsaszín árnyalatot is, és a külső sziromleveleket kicsit világosabbra fesd. Amikor elkészültél a mintával (porcelán és üveg esetében) égesd ki a tojástartó(ka)t a festék használati utasításának megfelelően!
Tipp: természetesen, ha üveg tojástartóid vannak, akkor is megvalósíthatod ezt az ötletet, csak akkor üvegfestéket kell használnod. Sőt, fa tojástartók esetén sem kell mást kitalálnod, csak akkor pedig először le kell festeni egy világos alapszínre a tojástartót (fehérre vagy világos rózsaszínűre), és arra kell felfestened a mintát. Fa alap esetében természetesen hobbi festékkel dolgozz.
Szörpös üvegek
Végül jöjjön egy olyan ötlet, amikor nem festékkel alakítjuk ki a mintát. Ebben az esetben az üvegre szatináló masszát kell felhordani (de szintén szivaccsal, pamacsolva), amitől olyan hatása lesz az üvegnek, mintha homokfúvott minták kerültek volna rá.
Hozzávalók, kellékek:
-csatos üvegek,
-szatináló massza,
-rózsavirág és rózsalevél sablonok,
-hobbi kés (a sablon kivágásához),
-vastag karton a sablonokhoz
A romantikus környezetbe, konyhába jól illenek a csatos üvegek. Egy magas üveg bőven ad felületet a minták elhelyezésére. Ha több üveget is készítesz, használhatsz mindegyikhez más sablont, de keverheted is őket tetszés szerint.
Mosd el és szárítsd meg az üveget! Ezután az összes eddigi mintánál leírt módon, helyezd el a sablont az alapon, és pamacsold fel a mintát, csak itt nem festékkel, hanem a szatináló masszával. A masszát itt is több vékony rétegben hord fel, forgasd a sablont, és vigyázz az előző, még meg nem száradt mintákra, nehogy elmaszatolódjanak.
Tipp: a szatináló massza tetszés szerint hobbi festékkel színezhető, ha színes mintákat szeretnél.
Végül következzenek a sablonok:
A sablonokat nyomtasd ki, másold át egy vastag kartonra (vagy, ha tudod, egy műanyag lapra, ami annyival jobb, hogy azt használat után el tudod mosni, és később újra tudod használni), és a hobbi késsel vágd ki.
(A sablonkészítés természetesen a rovat minden mintadarabjának megvalósításánál történhet így!)
Forrás: Frida Pontén - Fridas malebog
Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 5
Kapcsolódó hírek