A cikk első részének bevezetőjében leírt kaotikus állapotok sok otthonban bizony nem csak az előszobában fordulnak elő. A szobákban, gardróbokban, ruhásszekrényekben is gyakran uralkodik el a káosz.
Használja azt felnőtt, vagy gyermek.
És, miként az előszobában, így ezeken a helyeken sem sokat szokott érni a hétvégi rendrakás. Eleinte még minden póló szépen, élére hajtva alkot egy magas tornyot, a zoknik, fehérneműk is a színskála szerint sorakoznak a helyükön, de ahogy a napok telnek, úgy lesz egyre nagyobb a felfordulás a ruhák között.
Nos, bízva abban, hogy az előszobába javasolt tároló ötleteink beváltak, ma tovább folytatjuk a rendszerezést: a fehérneműk, kendők, harisnyák, övek praktikus tárolására adunk újabb ötleteket, hogy a család minden tagja, az előszobában bevezetett rend után, könnyen hozzászokjon a saját háza táján, saját ruháinak rendezett tárolásához is. Hajrá!
Amikor korán reggel felkelünk, éppen elég feladat magunkhoz térni, és rávenni magunkat arra, hogy időben elinduljunk a dolgunkra. Mindeközben olyan macerás mindig áttúrni az összes fiókot, hogy megtaláljuk az aznapra szánt, vagy éppen a kedvenc melltartónkat, zokninkat, harisnyánkat. Ha Neked is hasonlóan telnek el a reggeleid, akkor csatlakozz hozzánk, és "Rend a lelke mindennek" alapon szervezd át a gardróbodat!
Az előszobába kosarakat, a gardróbba dobozokat állíts a polcokra, persze mindegyiknek legyen meg a saját szerepe! Külön-külön tárolót kapjon minden ruhaféle!
Szép tároló dobozokat többféleképpen is kialakíthatsz, mi egy példát mutatunk, de adunk majd további tippeket is.
Alapanyagok:
-cipős dobozok,
-ringlik,
-átlátszó műanyag fólia,
-ferdepánt (vagy tetszőleges, legalább 3 cm széles szalag),
-fekete filctoll,
-olló, hobbi kés,
-hobbi ragasztó,
-ceruza, vonalzó
-vágólap, vagy régi vágódeszka alátétnek a hobbi késsel való vágáshoz, illetve a ringlivel való munkához
Jó, ha a dobozok tetejére készítesz egy kis ablakot, amin keresztül bele lehet kukucskálni, ha éppen nem látszódik az oldalára rögzített etikett címke, és nem tudod, mit is rejtettél abba a dobozba.
Kezdd is ezzel a munkát:
1. Rajzold meg az ablak helyét a doboz tetején.
2. Vágd ki az ablakot.
3. Ragaszd fel a ferdepántot körben, a kivágás mentén, az élekre, úgy, hogy kívül-belül is szépen letakarja a kivágást.
4. Az ablaknál körben kb. 1 centivel nagyobbra vágott átlátszó fóliát ragaszd oda a doboz tetejéhez belülről.
5. Hogy a belső oldala is szép legyen a doboz tetejének, a fólia köré is ragassz egy keretet ugyanabból a ferdepántból.
A doboztető elkészült, folytasd a munkát az oldalára kerülő zsebbel és címkével!
6. Jelöld be a doboz oldalán, hogy hova kerüljön a zseb. A dobozon legyen rajta a fedele is, mert úgy lesz pontos a jelölés. (A képen bemutatott mintadobozoknak a rövidebbik oldalára erősítették a zsebeket, de ez attól függ, hogy hogyan fogod betolni a dobozt a polcra, és melyik oldalát látod majd.)
7. Lyukaszd ki a dobozon a ringliknek bejelölt négy pontot.
8. Vágd ki a fóliából a zsebnek való darabot, és annak a sarkait is lyukaszd ki a dobozon készített lyukak alapján. Rögzítsd a fóliát a ringlikkel a dobozhoz, jó szorosan kifeszítve! Készítsd el a címkét, piktogramot egy kisebb kartonpapírra, és helyezd el a zsebben.
Tippek:
• ha nincsenek viszonylag egyforma méretű, alakú cipős (vagy egyéb) dobozaid, vegyél például az IKEA-ban összhajtogatható, karton dobozokat. Ezek általában többféle méretben és színben, mintával is kaphatóak, így biztos találsz olyat, ami illik a ruhásszekrényedbe.
• Az egyszínű dobozokat – ha úgy nem tetszenek – bevonhatod bármilyen színes papírral (csomagolópapír, szép tibeti, vagy rostpapírral, selyempapírral, stb.), textillel, befestheted tetszés szerint hobbi festékkel, vagy díszítheted decopatch technikával is.
• Ha nincsenek ringlijeid, a táblácskákat egyszerűbben is elkészítheted: vágj ki egy, a doboz alapszínétől elütő, de ahhoz illő színes, egyszínű, vagy mintás kartonból egy téglalapot (a sarkát akár hagyhatod hegyesen, vagy vághatod lekerekítve, esetleg 45 fokos szögben), arra készítsd el a piktogramot (fesd, pecsételd, rajzold, vágd ki színes papírból és ragaszd fel, nyomtass ki az internetről, ClipArt-ból kis rajzokat, képeket…), s ragaszd fel a doboz oldalára. Ha gondolod, a négy sarkát lyukaszd ki, jelöld át a doboz oldalára, ahová kerülni fog, és ott is készíts négy kis lyukat, majd a felragasztás után egy-egy, a scrapbook technikánál is használatos miltonkapcsot szúrj be a sarkokba. (Használhatsz akár minden doboznál más színű, és/vagy más formájú miltonkapcsot is.)
Sok fejtörést okozhat az övek, harisnyák, kendők rendszerezése, tárolása. Nos, erre is van ötletes megoldás! Lógjanak azok is vállfákon!
Alapanyagok:
-fa vállfák,
-becsavarozható fém akasztók (L alakú),
-fa csipeszek (5 és 7 mm-esek),
-pillanatragasztó,
-fúrógép, kalapács, csiszoló papír
A vállfák lehetőleg szélesek és sima felületűek legyenek. Az övtartós vállfa esetében olyan fúrót válassz, ami kicsit vékonyabb az akasztó csavar részénél, hogy jó szorosan lehessen betekerni majd az akasztót a fába. Fúrd ki a lyukakat, csiszold meg a vállfa felületét, majd csavard be az akasztókat (pici pötty pillanatragasztót is betömködhetsz egy fogpiszkálóval a lyukakba). Ragassz fel még a vállfa közepére (mindkét oldalára akár egy-kettőt) néhány fa csipeszt, amelyekbe a nem fém csatos öveket csíptetheted.
A harisnyatartó vállfára ragassz fel sorba fa csipeszeket pillanatragasztóval. Készíts annyi ilyen vállfát, ahányon elfér az összes harisnyanadrág. De ugyanilyen, csipeszes vállfákon lóghatnak a kendőjeid is.
Tippek:
• Tetszés szerint hagyhatod natúron a vállfákat, de le is festheted őket hobbi festékkel. Díszítheted dekopázs vagy decopatch technikával, bevonhatod maradék anyagokkal. A fúrást még a festés, dekorálás előtt végezd, a csavarozást pedig csak a festés, dekorálás teljes száradása után!
• Ha a fa csipeszeket sem szeretnéd csupaszon hagyni, akkor azokat is befestheted, dekorálhatod, de még mielőtt felragasztanád őket. Ha van sok színes harisnyád, festhetsz hozzájuk ugyanolyan színű csipeszeket, így meglesz mindig az állandó helyük. Ugyanígy tehetsz a kendők esetén is.
És még egy extra ötlet az ékszereidnek!
Az ékszerdobozokban, tálkákban felhalmozott, a lakás különböző pontján itt-ott letett, s elfelejtett ékszerek végre egy helyre kerülhetnek! A megoldás kis munkát, kis kézügyességet, valamint alumínium drótokat és szabad falfelületet igényel csupán!
Alapanyagok:
-2,5 és 5 mm átmérőjű alumíniumdrót,
-egy kis üveg mécsestartó,
-csípőfogó, laposfogó,
-csiszoló papír
Ha van egy ezermester férjed, aki nélkülözni tud némi kis alumíniumdrótot, vagy fém huzalokkal is foglalkozó barkácsboltokban hozzá tudsz jutni ezekhez az alapanyagokhoz, akkor mindenképpen érdemes készítened egy ilyen egyszerű, de nagyon mutatós ékszertartót!
Formálj egy nagy spirált a képen látható módon kb. 2 méter 5 mm-es alumíniumdrótból. Tartsd oda a falhoz, ahová szánod, s nézd meg jól mutat-e, eléggé odasimul-e a falhoz, ha kell, igazíts rajta. A közepét a laposfogóval hajlítsd ki, és formázd úgy, hogy abba bele tudd majd ültetni a kis üveg mécsestartót. A drót két végét csiszold meg egy kicsit a smirglivel, hogy ne legyen túl éles. Ezután hajlíts néhány kisebb akasztót a vékonyabb drótból. Lehet olyan fajta is, amit szorosan rátekersz a vastag alapra, de lehet olyan is, amit ráakaszthatsz, ha készen van. Az akasztók végeit is csiszold meg, mielőtt használod őket. Végül tedd a helyére a kis üveget és lógasd fel ékszereidet!
Tipp: ha sok szabad falfelületetd van, több ilyen ékszertartót is készíthetsz, de akkor arra figyelj, hogy ne teljesen egyformák legyenek! Sem méretileg, sem formailag! Sokkal szebb, mutatósabb, ha kisebb-nagyobb, s egy kicsit formában is eltérő alapok kerülnek a falra.
Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 4
Kapcsolódó hírek