A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Rend a lelke mindennek I.

A hétvégi takarítás, rendrakás szerves része az előszobában szanaszét heverő sapkák, sálak, kesztyűk, cipők összehajtogatása, párosítása, helyretétele. Aztán persze jön a hétfő, a kedd, s kezd újra kialakulni a káosz. Szerdán már rájövünk, hogy milyen kicsi az előszobaszekrény, a polcon semmi nem fér el, péntekre pedig már a gyerek biztosan nem tud egy egyforma felekből álló pár kesztyűt a kezére húzni. Majd eljön megint a hétvége, az Anyukák ideje! Jöhet ismét a keresgélés, a párosítás, a hajtogatás, és a boldog elégedettség, amikor minden újra a helyére került, az öröm, hogy minden milyen szépen, glédában áll a polcokon. Egészen addig, míg meg nem kezdőik az új hét....

Ugye ismerős a helyzet? Ha igen, és eleged van már az állandó kupiból, hajtogatásból, rendrakásból szánd rá a következő hétvégét, és rakj rendet! De most már egyszer, s mindenkorra! Ha megfogadod tanácsunkat, alakíts ki egy komplett tároló rendszert. Szisztematikusan, csoportosítva rendezz el mindent, készíts mutatós, praktikus tárolókat, tartókat a ruhaneműknek, olyanokat, amelyekbe még a gyerekek is szívesen visszateszik a reggel elővett holmijaikat!


Káosz az előszoba polcon? Itt egy sál, ott egy sapka begyűrve, pedig pár napja még milyen szépen sorakozott minden? Ha már nagyon bosszant az állandó kupi, vess véget neki! A jópofa, ötletes tárolómegoldások a család minden tagjának felkeltik majd a figyelmét, és meglátod, ezentúl mindig minden a helyére kerül majd!


Néhány egyforma fonott kosár, fa táblák, fa csipeszek és hobbi festék a megoldás kulcsa!

Kosarak a kesztyűknek, sapkáknak, sálaknak:
Hozzávalók:
-egyforma fonott kosarak
-fa táblácskák
-fa csipeszek
-fúrógép
-pillanatragasztó
-hobbi festékek, ecset
-hobbi drót
(- fa lap és fűrész, ha Te magad vágnád ki a megfelelő méretű táblát)



Elkészítése:
Fúrj lyukakat a fa táblák két szélén, ezeken kell majd átfűznöd a hobbi drótot, hogy a táblát a kosárhoz rögzítsd. Fesd be a táblát tetszőlegesen (legjobb, ha az előszobabútor, vagy a fal színéhez illő színben) hobbi festékkel. Ha megszáradt, pillanatragasztóval ragassz fel két fa csipeszt rá. Végül fess sapka, kesztyű, sál mintát a táblára színes hobbi festékekkel. (Ha nem megy szabad kézzel, rajzold meg előtte ceruzával. Ki is nyomtathatsz az internetről, vagy Clip artból rajzokat, amiket aztán egy indigóval átmásolhatsz a táblára.)


De mi célt is szolgálnak a csipeszek???
A téli nyirkos, havas, hideg időben gyakran lesz vizes a gyerekek sapkája, kesztyűje, ilyenkor a nedves ruhadarabokat célszerű a csipeszekhez rögzíteni amíg megszáradnak, s csak utána betenni őket a kosárba.

 

 
A szanaszét heverő kis cipők, bakancsok, hótaposók sem jelenthetnek többé gondot! Némi ezermesterkedést igényel a dolog, de megéri!

Cipőtartó fogasok
Hozzávalók:
-nagyobb fa táblák vagy kisebb fa vágódeszkák
-10 mm átmérőjű fa rúd
-fúrógép (10 mm-es és egy vékonyabb fúróval, plusz a faladhoz illő fúróval)
-fűrész, kalapács, cipészár
-pillanatragasztó
-csiszolópapír
-hobbi festékek, ecset
-hobbi drót, csavarok



Elkészítése:
Ez a munka talán inkább férfias, mint nőies, de azért egy igazi kreatívhobby-zó nőnek sem okozhat gondot! Készíts jelölést a cipészárral (vagy cigányfúróval) a vágódeszkán ott, ahová a két pálcika kerül majd! Ez a lépés segíti elő a fúrást, így biztosan oda kerül majd a lyuk, ahova kell! Kezd meg a fúrást a 10 mm-es fúróval, de fúrás közben tartsd ferdén a fúrógépet! Fúrd át teljesen a deszkát. Így kapsz két ferdén kifúrt lyukat. A visszamaradt faforgácsokat csiszold le a smirglivel. A vékonyabb fúróval fúrj két lyukat a vágódeszka fölső szélén, ezen keresztül fogod tudni majd felcsavarozni a kész cipőtartót a falra. Fűrészeld el a fa rudat 8 cm-es darabokra, a végeit csiszold meg. Ezután következik a festés. Tetszés szerint fesd le a fa lapot és a pálcikákat, s ha szeretnéd, dekoráld is (akár a nevüket is ráírhatod)! Amikor a festék megszáradt, nyomj pillanatragasztót a középső lyukakba, nyomd bele a pálcikákat, és kalapáld bele őket. Fúrd ki a lyukakat a falakon, és csavarokkal rögzítsd a cipőtartót!
 

Még a rosszcsont gyermekeknek is biztos, hogy fog tetszeni az új cipőtartójuk! Kérd meg őket, hogy miután levették (és ha szükséges lecsöpögtették) a cipőiket, csizmáikat, akasszák fel őket újdonsült helyükre, hogy többet ne kelljen hasra esni bennük. A lényeg, hogy számukra elérhető magasságban fúrd fel őket a falra.

A jövő héten folytatjuk a rendrakást! További hasznos ötletekre számíthatsz, tarts akkor is velünk!


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
 www.pandurohobby.dk


Értékelj:

Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 3.5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Füli pálcikából

Egy különleges fülbevaló ötletet mutatunk  be mai ékszer rovatunkban - saját készítésű fülialappal, gyorsan és egyszerűen!

tovább...

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

image



Partnereink