A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Régiből újat - pulcsiból párnahuzat

Mai ötletünk megvalósításával több legyet is üthetsz egy csapásra! Ahogy lassan-lassan az időjárás is leveti téli bundáját, úgy kezdheted el Te is eltenni a Tiédet, s helyette elővenni tavaszi kabátjaidat. A téli ruhák elpakolása kiváló alkalmat adhat a szanálásra, a dolgok átgondolására, újraértelmezésére is.

Ha magamra gondolok, már előre látom, hogy ez nálam idén is hogyan fog történni. Amikor elérkezettnek látom a napot arra, hogy megejtsem a ruhacsere tranzakciót, minden téli kabátot, sálat, sapkát, kesztyűt, pulcsit, vastagabb nadrágokat, szoknyákat egy nagy kupacba felhalmozok az ágyon, majd a létra tetején egyensúlyozva kiturkálom a tavaszi holmijaimat, és azokat felhalmozom egy másik kupacba. Majd következik a gondos hajtogatás, a be- és kicsomagolás. Miközben egyenként a ruhatárolókba gyömöszölöm, na jó nem, mert tényleg szépen hajtogatom a nadrágokat, pulcsikat, egy-egy darabnál elidőzök pár másodpercet, s arra gondolok, hogy jééé, hát ezt se vettem fel idén (se), majd hajtogatom tovább, és beteszem a helyére. Aztán következnek az előkerülő, tavaszcsalogató darabok, amiknél szintén mindig találok néhány olyat, amiről megjegyzem, hogy ugyan tavaly (netán még azelőtt se) vettem fel egyszer sem, de idén majd biztos fel fogom, így be is akasztom a gardróbba.

Csak egy-két évente jön rám a nagy szanálhatnék, amikor tényleg rászánom magam, hogy a valójában csak helyfoglaló, éveken át csak innen oda pakolgatott és „fájaszívemmegválnitőle” ruháimtól elköszönjek, és inkább egy szatyorba összegyűjtve eladományozzam őket.

Ez van, ha magamra gondolok. És, ha Rád gondolnék? Akkor is hasonló képet látnék? Te sem vagy az a kifejezett szanálós típus? Pedig valójában egy csomó olyan ruhát pakolgatsz évszakról évszakra, amit nem is hordasz már? Nem is biztos, hogy azért, mert már annyira ócska, talán egyszer megvetted, de sosem volt rajtad, talán még nem is divatjamúlt, egyszerűen csak valamiért nem kényelmes, nem tetszik, és különben is a szuper vékony próbababán sokkal jobban állt, mint rajtad. Ha üdvözölhetlek Téged is a táborban, akkor azért arra bíztatlak, hogy időnként ejts meg egy ilyen szanálást, mert kifejezetten jó érzés! De komolyan! Jó, mert végre elhatározod magad, jó, mert lehetőséget ad a frissítésre, a megújulásra, és jó, mert másoknak, rászorulóknak is tudsz vele segíteni. De mától kezdve van még egy ötletem, egy indokom arra, amiért még érdemes belevágnod a dologba!

Régi, kötött pulcsik,egy alig használt farmerszoknya új szerepkörben élik tovább életüket tulajdonosuk otthonában.

A kiszanált holmik is kincsek! Persze, ezt eddig is tudtad, hiszen éppen ezért nem váltál meg tőlük! De arra gondoltál, hogy – igaz eladományozni is nagyszerű érzés, de – talán van egy-kettő, amit félretennél inkább, mert jó lehet az még valamire? De mire is? Például lakásdekónak!
Jön a tavasz, a megújulás évszaka! Ilyenkor nem csak magunkat szeretjük megszépíteni, hanem az otthonunkat is. És, hogy miért is kezdtem azzal, hogy ma több legyet is üthetsz egy csapásra? Mert, ha már közeledik a jó idő, arra ösztönzünk, hogy ejtsd meg a téli-nyári ruhacserédet! Mindeközben, szanáld is ki azokat, amelyeknek ez a sors lett megírva! DE! Hogy azért a kecske is jól lakjon, és káposzta is maradjon, a Te szíved pedig ne szakadjon meg, keress a kiszanált holmik között olyanokat, amik jó állapotúak, és színük, anyaguk jól illene a környezetedbe! Mert lehet, hogy mint pulóvert, nadrágot, szoknyát, már nem vennéd magadra többet, de attól még a kanapédon jól mutathatnak díszpárnaként!

Alapanyagok, kellékek:
-régi, de jó állapotban lévő pulcsik, nadrágok, szoknyák,
-párnák, amikre a huzatot varrod,
-kétoldalú vasalható közbélés,
-szabókréta,
-varrógép, cérna, varrótű, gombostűk,
-olló,
-vasaló


A munka menete:
Készítsd elő a párnát, aminek régi ruhádból új huzatot szeretnél varrni. A ruhát fordítsd ki, fektesd le és simítsd ki. Most ints végleg búcsút a rucidnak, mert ezután megszűnik annak lenni többé! Ugyanis szét kell vágnod az oldalán, hogy külön anyagdarab legyen az eleje és a háta. Mindkettőn keresd meg azt a részt, amelyik a legalkalmasabb lenne a huzatnak, majd rajzolj rá a krétával egy-egy négyzetet, ami a párna méreténél 1-2 centivel nagyobb, plusz hagyjál rá egy 2 centis varrásszélességet. Vágd ki a huzat elő- és hátoldalát, és viszonylag sűrű cikcakköltéssel varrd körbe, ezzel meg tudod akadályozni az anyag foszlását. Ezután színt színnel összefordítva tűzd össze a huzatot, és a varrásszélességet levonva, egyenes öltéssel varrd körbe a széleket, de az alján hagyj egy akkora nyílást, amin majd kifordítás után be tudod bújtatni a párnát. A nyílás tehát kihagyva, most fordítsd ki a huzatot, simítsd ki, ha gondolod le is vasalhatod, bújtasd bele a párnát, és varrd össze a nyílást, de ezt már kézzel, és készen is vagy! A régi ruhád újjá született!

Tipp: ha olyan a ruhadarab, amit lefektetve szépen egymásra tudod simítani az elejét és a hátulját, akkor nem kell szétvágnod, hanem elég, ha összetűzöd több helyen, hogy ne csússzon szét az első és a hátsó oldal, majd elég az egyik felén megrajzolni a négyzetet, amit így, duplán, összetűzve varrj körbe cikcakköltéssel! Ezután vágd ki a ruhából a huzatnak szánt négyzetet a cikcakk öltés szélén, egy részen fejtsd fel az öltést, hogy ki tudd fordítani az anyagot majd, és a párna is a helyére tudjon kerülni. A cikcakk öltéstől beljebb, varrd körbe egyenes öltéssel a huzatot, csak az alján ezt az öltést is hagyd ki az adott szakaszon. Fordítsd ki a huzatott, igazgasd el, dugd bele a párnát és varrd össze kézzel a nyílást.

Ha egyszínű a kiinduló anyagod, varrhatsz rá applikációkat. Ezek lehetnek például betűk, monogramok vagy feliratok. Sablonnak nyomtathatsz akár a Word-ből is betűket, feliratokat, amiket aztán vágj ki a papírból! A vasalható közbélést egyik oldalán vasald rá az applikációnak szánt anyag hátoldalára (a jelen esetben ez egy farmer anyag)! Ezután a betűsablon(oka)t rajzold körbe a közbélés még szabad oldalát védő papírrétegre, s vágd ki a betű(ke)t a farmer anyagból! Egyre azonban nagyon figyelj – hogy a betűknek a tükörképét kell felrajzolnod, mert a kész huzaton csak akkor lesznek olvashatóak! Ha kivágtál mindent, távolítsd el a védőpapírokat, és vasald fel a betűket a párnahuzat első oldalára. (Jó, ha utána a hátoldaláról is átvasalod az anyagot.) Vasalás után még a betűk kontúrvonalait sűrű cikcakköltéssel varrd körbe!
Fontos, hogy, ha díszítést szánsz a huzat előoldalára, vagy akár a hátoldalára is, azt még a két oldal összevarrása előtt készítsd el! Ha külön-külön kész mindkét oldal, s már nem szeretnél semmit rájuk, akkor varrd össze a huzatot.


A színes, mintás kötött pulóverből készített párnahuzat nem igényel további díszítést, ez már így, önmagában is új ékessége lehet az enteriőrnek.


Ez a párnahuzat egy elől végig gombos farmerszoknyából készült. A dísze is az alapruhából adódott – maga a gombolás lett a párnahuzat különlegessége. Hogy ez Neked is így sikerüljön, a szabásnál kell ügyesen dolgoznod. Fontos, hogy a ruhadarabon lévő nyílásokat (gombolás, slicc, zsebek) varrd össze, mindig ez legyen az első lépés. (Bár, ha gondolod, azt is megteheted, hogy a gombolással könnyen lehúzhatóvá teszed a huzatot. Tehát azt a részt nem varrod össze, ellenben a huzat két oldalát körben, mind a négy oldalon összevarrod. A párnát így az eredeti gombolt nyíláson keresztül tudod be- és kibújtatni.)


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
www.pandurohobby.dk
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat


Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Füli pálcikából

Egy különleges fülbevaló ötletet mutatunk  be mai ékszer rovatunkban - saját készítésű fülialappal, gyorsan és egyszerűen!

tovább...

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

image



Partnereink