Bevallom, a Nagymamámmal bajban vagyok. Na nem azért, mert nem szeretem, hiszen Ő a világ legszuperebb Nagymamája, de ettől még Ő is olyan tipikus Nagymama – akinek nehéz örömet okozni. Már ami az ajándékozást illeti, hiszen azon kívül minden örömmel tölti el, ami a Családjával kapcsolatos, amit belőlünk kap, amit nekünk adhat. Szándékosan írtam, hogy „amit belőlünk kap” ahelyett, hogy, azt írtam volna: „amit tőlünk kap”. Mert épp itt van a kutya elásva! Ha közeleg a szülinapja, a névnapja, a karácsony, a húsvét, az Anyák napja, bármilyen olyan alkalom, amikor megajándékozni szeretnénk Őt, bajban vagyunk! „Nekem nem kell semmi, ne vegyetek semmit, mindenem megvan…” Ilyen, és ehhez hasonló mondatok a válaszok arra a kérdésre, hogy mit vegyünk Neki, minek örülne? Meglepni szinte lehetetlen, a receptjeinek a kiváltása, a gyógyszer- és vitaminvásárlás – bár legalább tudjuk, hogy hasznos, és ezekre szüksége is van -, mégis sokszor olyan személytelen.
Próbálkoztam már használati tárgyakkal is. Évekkel ezelőtt például, mivel nagyon szereti a teát, és gyakran főz is magának, festettem Neki egy kerámia teáskannát. Azt gondoltam, úgy fog majd neki örülni, hiszen ezt tőlem kapta, én készítettem Neki, és biztos szívesen használja majd. Nem így volt. Örülni persze örült neki, de a kannácska azóta is a szekrényben áll, érintetlenül.
A Nagymamák (és teszem hozzá a Nagypapák is) már csak ilyenek. Ragaszkodnak a régi tárgyaikhoz. És kaphatnak bár száz új, számunkra szép, korszerűbb tárgyat, nekik mégis a régi, a használt, a kopott, a megszokott okoz örömet.
Ha Neked is vannak hasonló tapasztalataid idős rokonaiddal kapcsolatban, s Neked is sokszor okoz fejtörést, hogy mivel ajándékozd meg Őket egy-egy jeles nap alkalmával, akkor lenne egy ötletem!
Ha szeretnéd „megszabadítani” Nagyszüleidet a régi porcelánjaiktól, üveg készletüktől, mert már annyira ósdinak, koszosnak tartod őket, de Ők mindenáron ragaszkodnak hozzájuk, akkor egyszerűen csak vedd őket kezelésbe! Jó alaposan tisztítsd meg őket, és a hobbi technikák segítségével varázsolj új készletet belőlük. Így megmarad Nekik a régi, de mégis újjászületik, ráadásul személyre szabottá válik.
Közeledik a Nagyi névnapja? Szülinapja? Próbáld úgy intézni, hogy egy időre kedvenc üveg poharai, üveg tányérjai, süteményes táljai közelébe férkőzhess, és a legnépszerűbb hobbi technikával, a dekopázs technikával varázsolj Neki egy „régi-új” készletet!
Hozzávalók, kellékek:
-régi üveg tárgyak,
-lila, bézs és kék és átlátszó üvegfestékek (persze tetszés szerint más szín is lehet),
-angyal mintás szalvéták,
-zsíroldó anyag,
-ecsetek,
-olló,
-dekopázs ragasztó üvegre és porcelánra,
-dekopázs ecset, szivacs
Az angyal motívum nagyon találó lehet az idős emberek esetében, de ha a Te Nagyszüleidhez nem áll közel ez a világ, a szalvétagyártók jóvoltából ma már szinte bármilyen mintát találhatsz, ami illik az Ő személyiségükhöz, otthonukhoz.
Az üvegtálakra, tányérokra a szalvétát alulról dekopázsoljuk rá. Az azonban itt is igaz, hogy a szalvétának csak a legfelső, festett rétegét kell használni, azt azonban a színoldálaval kell a beragasztózott tányér aljára simítani, hogy fölülről ránézve jól látható legyen a minta. A szalvétát ebben az esetben is óvatosan, belülről kifelé kell elsimítani. A száradás után érdemes még egy réteg ragasztóval átkenni a felületet, sőt…
… további dekorálás is következhet: üvegfestékkel tetszőlegesen körbefesthető a minta, díszíthetők az üvegtárgy más, szalvétával nem fedett területei, kiemelhető az üveg saját mintázata, domborulatai. Ajánljuk még a Pentart alapozófestéket és a Pentart Chameleon üvegfesték és médium nevű termékét, amelyekkel fokozható a hatás. A festékeket felviheted ecsettel, vagy egy kis szivacs segítségével, tamponálva is, attól függően, hogy milyen hatást szeretnél elérni vele, és hogy az üveg mely részére, milyen felületére (sima, recés, domború...) szeretnél festeni.
Az üvegpoharak, vázák esetében a külső felszínt borítja be a szalvétából kivágott minta, itt tehát az eljárás minden lépésében megegyezik a hagyományos dekopázs technika lépéseivel. A további dekorálás természetesen itt is megtörténhet, akár üvegfestékekkel, akár a Pentart előbb említett szép, színjátszó Chameleon üvegfestékeivel, vagy akár füstfóliával.
A poharak külső megújulása "szerepváltozást" is hozhat. Egy-egy darabot kiemelhetsz a készletből, és mécsestartóként adhatod át újra a Nagyinak.
A festékek útmutatása szerint az átvarázsolt üvegtárgyakat érdemes kicsit megedzeni, vagyis kiégetni, hogy a minták tartósabbá váljanak. Fontos azonban, hogy még ezután a lépés után sem fogják bírni a mosogatógépet, de a kézi mosogatást igen!
Az újjá született üvegtárgyak biztosan elnyerik majd a Nagymamák, Nagypapák tetszését, és talán sokkal gyakrabban elő is kerülnek majd a szekrényből, mint azelőtt, amikor már esetleg csak azért foglalták ott a helyet, mert ragaszkodtak hozzájuk, nem volt szívük megválni tőlük, de valójában már nem is használták őket.
Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció