Cseresznyevirágok festik rózsaszínre a tájat, a kimonók selymén meg-megcsillan a napfény, amely ugyanakkor fátyolosan szüremlik át az elhúzható falak sokaságán, amely a japán térrendezés alapja.
.... Na jó, lehet, hogy túl romantikus alkat vagyok, beismerem, de Japánról nekem mindig is elsősorban Puccini és az ő Cso-cso szánja ugrik be, majd csak ezután jönnek a mangák, szusik, technológiai szupercsodák, Toyota, Issey Miyake és Yohji Yamamoto. 
Igaz, hogy sok olyan dolguk van, amelyet akár mi így európaiként kicsit furcsának is szoktunk tartani, minthogy a fehér a gyászszín és  hogy egy nőnek három-négy féle nyelvváltozatot kell megtanulnia attól függően, kihez beszél.
Alapvetően azonban csodáljuk őket civilizációs fejlettségükért, magas kultúrájukért, művészetükért, divatjukért.
Minket is megihletett tradicionális minimalizmusuk, amely a sinto vallásból származik. Nem tudom, hogyan alakulhatott ki ez a sztereotípia, de a lényegen nem változtat. A lakberendezésben tipikusan japánnak számít a vörös-fekete-fehér együttes alkalmazása. Mi az enteriőr vezérmotívumának a bambuszt választottuk.