Keresztelős sorozatunk első két részében az ajándékozásra helyeztük a hangsúlyt. Arról az oldalról közelítettük meg a témát, hogy milyen emlékezetes ajándékokkal köszönthetnéd a nagy nap főszereplőjét. Pedig van valami, ami azért még megelőzné az ajándékozást. Mégpedig maga a meghívás a nagy eseményre!
Jogos a kérdés, hogy miért is nem fordítva történt mindez? Nem tudok annál jobb magyarázatot erre, mint hogy azt gondolom, a keresztelő hallatán az első, ami az ember eszébe jut, hogy Úristen, mit vigyek, vegyek, készítsek ajándékba a kis megkereszteltnek? Mi is így voltunk ezzel, és e téren szerettünk volna először segíteni Neked.
Azért a másik oldalról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen minden ott kezdődik. A Család, amelyik életében a keresztelő történik majd, éppúgy kiveheti a részét a „kreatívhobbyzás”-ból, mint azok, akik ajándékkészítésén törik a fejüket. Kezdhetik a saját készítésű, egészen különleges, és alkalomhoz illő meghívók kiküldésével, majd folytathatják a keresztelő utáni családi összejövetelre megterített asztal kellékeivel, dekorációival.
Előbbiekről lesz szó ma, utóbbiakról pedig a következő két részben!
A meghívók készítésére két példát mutatunk be ma. Mindkettő középpontjában természetesen a csöppség, a keresztelésre váró gyermek áll. Egészen pontosan a kis tappancsa, esetleg mancs, és a róla készült fényképek. Ha ennyi információ alapján még nem igazán tudod elképzelni, hogy hogyan is lesz mindebből meghívó, akkor tarts velünk, a cikk végére (sőt már előbb is) minden világos lesz!
Alapanyagok, kellékek:
-fehér Canson papír, merített papír (vagy kész paszpartuk),
-egyszínű transzparens papír (fehér, esetleg pasztell rózsaszín vagy kék, a baba nemétől függően),
-különböző pasztell árnyalatú papírok (rostpapírok, kartonok, gyöngyházfényű kartonok, mintás papírok stb.)
-vizes bázisú festék (legjobb a kifejezetten kisgyermekek számára kifejlesztett ujjfesték,
-3 mm vastag hungarocell lap, vagy 2 mm vastag dekorgumi lap,
-különböző, szép szatén, esetleg mintás szalagok (pasztell színekben: rózsaszín, kék, drapp),
-fényképek a babáról,
-ragasztóstift, hobbi ragasztó,
-olló,
-ecset,
-fénymásológép és papír,
-fehér akriltoll,
-zselés toll,
-lyukasztó,
-lamináló gép és fólia
Meghívók láblenyomattal
A láblenyomatos képeslapok kétféleképpen is készülhetnek. A kiinduló lépés mindkettő esetében a pici tappancs befestése. (Ügyelj rá, hogy csakis vizes bázisú festéket kenj a baba bőrére!) Ezután azonban máris kettéágazhat a folytatás útja. Mert vagy azt választod, hogy a kis tappancsot közvetlenül a kiválasztott papírokra nyomod, vagy pedig egy sima papírra pecsételsz vele, és egy másik technikával dolgozol tovább. Az alábbi képeken látható minták a második út szerint készültek, ami egyébként nem bonyolult, mindössze egy technikai feltételt igényel – szükség van hozzá ugyanis egy fénymásolóra. Manapság talán sok háztartásban, otthoni irodában van olyan nyomtató, amely rendelkezik fénymásoló funkcióval, erre a célra az is tökéletes lesz!
Szóval, lássuk előbb a második utat! A kis festékes tappancsot (vagy mancsot) tehát egy sima papírra nyomtad, ezzel elkészítve a baba láblenyomatát (vagy kézlenyomatát). Várj, amíg a festék megszárad, majd tedd ezt a papírt a fénymásolóba, és fekete-fehérben fénymásold rá tetszőleges papírokra (transzparens papírra, rostpapírra, Canson papírra…), ha szeretnéd, világosítással-sötétítéssel változtathatsz a lenyomat színárnyalatán.
A hosszúkás, csíkos szalagos meghívó elkészítése:
A Canson papírból vágj le egy 21 x 21,5 cm-es darabot, ami azt jelenti, hogy mivel ez a papír általában A4-es méretű, a hosszabbik oldalán kell csupán kimérned 21 cm-t, az A4-es papír rövidebbik oldala kiadja éppen a készítendő képeslap magasságát. A 21 cm-es szakaszt felezd meg, egy vonalzó mentén kissé karcold meg, és hajtsd félbe. Így megvan a meghívó alapja (10,5 x 21,5 cm-es, álló formátumú). Belülre írhatod majd a szöveget egy szép zselés tollal például, a külsejét pedig máris díszítsd tovább! Vágj ki egy kicsit kisebb méretű, mondjuk kb. 9 x 18-19 cm-es téglalapot egy mintás papírból, és ragaszd a félbehajtott képeslap elejére. Most egy pasztellszínű transzparens papírra fénymásold rá a láblenyomatot, és vágd ki úgy, hogy a szélessége kicsit kisebb, a magassága ugyanakkora legyen, mint az előbb kivágott mintás papíré! Most helyezd rá tappancsos transzparens papírt a képeslap elejének a közepére, de csúsztasd fel teljesen a Canson papír széléig. Hajtsd ki a képeslapod hátsó oldalát, és az elől összefogott lapokat középen lyukaszd ki, majd egy szép szalaggal kösd össze.
A négyzet alakú tappancsos meghívó elkészítése:
Döntsd el, hogy mekkora legyen a kész meghívókártyád, majd vágj ki a Canson papírból egy dupla akkora téglalapot! A közepét karcold meg, és hajtsd félbe. Fogj egy szép, fényesebb bevonatú világos, pasztellszínű papírt, és fénymásold rá arra az egyik lábacska lenyomatát. A másik lábacskáét pedig fénymásold rá egy transzparens papírra! Vágd ki előbb a fényes papírra másolt mintát akkorára, hogy kicsit kisebb legyen az alap négyzetnél, majd ragaszd is fel! Ezután vágd ki a transzparens papírból úgy a mintát, hogy a második lábacska épp az első mellé kerüljön, ha a papírokat egymásra helyezed, a kivágott méret pedig az előző két papír mérete közé essen. Most hajtsd ki a meghívó alapját, hogy a belső/hátoldalt a következő lépésben nehogy átvágd. A meghívó első felét alkotó három papírréteget fogd össze, és a két oldalán (nem teljesen a szélén, onnan azért néhány centivel beljebb) egy-egy kb. 1 cm-es bevágást készíts. Azon keresztül fűzz át egy szalagot, és elől kösd masnira! Más már nincs is hátra, mint hogy belülre megírd a meghívó szövegét!
Egy kis előretekintés a következő részre, ugyanezzel a technikával – vagyis ültető kártyák készítése következik nagyon gyorsan, és egyszerűen!
Az egyik lehetőség, hogy Canson kartonból kivágsz egy megfelelő méretű darabot, amit félbehajtasz. Egy szép, rostpapírból kivágsz egy kicsit kisebb téglalapot, és felragasztod az alapra, majd ráfénymásolod a kis tappancsot (vagy tetszés szerint a pici praclit) egy egyszínű papírra, körbevágod, és felragasztod a kártyára. Végül fehér akril tollal ráírod a vendég nevét.
A másik lehetőséget akkor tudod kivitelezni, ha van lamináló géped, amikor a transzparens papírra fénymásolt lábacskákat kivágod (nem körbe, hanem egy keretbe), fehér akriltollal ráírod a vendég nevét, majd egy lamináló fóliába helyezed (egy fóliába több kártya is befér), és lelaminálod. Néhány milliméteres ráhagyással vágd ki a kész kártyákat a fóliából, és készen is vagy.
Meghívók fényképekkel
A fényképek igazán személyessé teszik a meghívókat. Bár, egy nagyobb vendégsereg esetén kicsit költséges lehet annyi fényképet előhívatni, ahány meghívóra szükség van, ezért mutatunk egy másik megoldást! Olcsóbb is, és kétségkívül ötletes és mutatós is!
Válassz ki a babáról egy szuper jó fényképet, vagy akár csak egy fénykép szép részletét! Csinálj fekete-fehér fénymásolatot róla, és vágd ki. Canson papírból vagy merített papírból csinálj alapképeslapot (az előzőekben leírtak szerint), vagy használj kész paszpartukat! A képek hátterének kiválasztott papírból vágj ki egy, az alapnál kisebb méretű darabot, és ragaszd is fel a meghívó elejére (mint a mintákon a szürke és a rózsaszín papírok).
Ezután következik a lényeg! Ezeknél a meghívóknál nem csak az a lényeg, hogy a színes fényképeket lefénymásolva használjuk, hanem a fénymásolatokból mintegy kis festményeket, vászonképeket csinálunk, s úgy ragasztjuk fel a meghívó elejére a fotókat! Ehhez fog kelleni a gumilap (vagy a hungarocell lap). Nézd meg, hogy a fénykép mely részletét szeretnéd felhasználni, majd arra egy 2-2 cm-es keretet körben ráhagyva vágd ki! A megfelelő méretben (amekkora a képrészleted) vágj ki egy kis gumilap darabot, s mintegy a fotóba csomagold be, vagyis ragaszd rá a képet a gumilapra, s a túllógó 2-2 cm-eket körben szépen hajtogasd be, mint amikor becsomagolsz egy könyvet. A sarkoknál, ha szükséges, kicsit be is vághatod a papírt, hogy szépek legyenek. Ragaszd fel a képet a meghívó elejére, s amíg a ragasztó szárad (ehhez javasoljuk a hobbi ragasztó használatát), tegyél rá valami nehezéket (például egy vastag könyvet, egy szótárat…).
Amikor megszáradt a ragasztás, tetszés szerint tovább díszítheted a képeslapot szalagokkal.
A választás a Tiéd - amelyik módszert könnyebbnek találod, amelyik meghívók jobban tetszenek, olyanokat készíts. Vagy készíts ilyet is, olyat is, mindegyikből minél többet, így legalább biztos, hogy senki nem fog két egyforma lapot kapni. Ahogyan a láblenyomatos meghívóknál írtuk, nem muszáj a fénymásolós megoldást választanod. Pecsételhetsz a kis tappancsokkal kezecskékkel közvetlenül is a kiválasztott papírokra, bár azzal számolnod kell, hogy ezek a papírok azért drágábbak, és nem biztos, hogy a lenyomatok elsőre tökéletesen fognak sikerülni, így sok papírdarabod kárba veszhet, míg a fénymásolós eljárásnál sima papírra nyomkodod a festékes végtagokat, és bár lehet, hogy csak a tizedik kéz és láb lesz tökéletes, a sima fénymásolópapír azért mégsem olyan drága.
A meghívó tartalmát, vagyis a szöveget tetszés szerint írhatod kézzel, vagy valami szép betűtípust kiválasztva be is gépelheted, és kinyomtathatod azt is akár színes, akár transzparens papírra, és beleragaszthatod a meghívó belsejébe.
Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
www.pandurohobby.dk
Kapcsolódó hírek