A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Omló vakolat és francia sikk

 


Kellemes és vidám hangulat

Myriam Balaÿ Devidal egy igazi kreatív lélek, a Saint Etienne Képzőművészeti Egyetem tervezői szakán végzett, de egész életét végigkísérte az anyagok, a színek, dísztárgyak és a formák szeretete. Ezt otthona és művészete is egyaránt tükrözi, amely olyan lett, mint egy mosoly. Szerencsére ez a család többi tagjának is elnyerte tetszését, férjének Dominique-nak és lányaiknak, Alix-nak és Zoé-nak ugyancsak.
 
 

Tíz éve kezdődött az egész, amikor is a család Párizsból Nímes-be költözött egy új életfilozófia, a béke és az édes élet mottójának jegyében. Rögtön beleszerettek az 1835-ben emelt épület hatalmas ablakaiba, magas mennyezetébe és egymás után sorakozó szobáiba. Bár a férj és feleség két külön világ, és mindketten otthon dolgoznak, előbbi íróként, utóbbi dizájnerként, mégsem zavarják ilyenkor egymás köreit, hála a hatalmas térnek.



Hangulatosan ódivatú nappali

A tulajdonosok merész ötlete volt, hogy az évek során a falra kent festékrétegeket lekaparták, ezzel antik hatást keltve, míg a bútoroknak vidám, virágos kárpitot választottak. A "dohányzóasztal" voltaképpen egy régi gyermekágy, míg a burkolat egyedi, kézzel faragott lapokból áll.


Alix szobája
 

A tizenegy éves Alix szobájának hamisítatlanul hetvenes évekbeli hangulata van. A mintás lámpa a bolhapiacról került ide, amely remekül illik a virágos Osborne&Little tapétához és az ötvenes évekből származó íróasztalhoz és székhez. Hogy még nagyobb legyen az összhang, a mediterrán vidékeken szokásos mélyzöld spalettákat citromsárgára festették.


A szülői háló vakító fehérsége
 

A lakás többi részével ellentétben, a szülő hálószobája harmonikus és egyfajta rusztikus békét sugároz.


A hálóban Myriam egyik munkája is helyet kapott.


Virágba borult vendégszoba


Bár a létra egy csöppet ingatagnak tűnik, midenképpen eredeti a könyvespolc ötlete.


Marokkói dekoráció a fürdőben


A fürdőszoba kialakításának a célja, hogy megteremtse Marokkó fülledt és érzéki atmoszféráját, amelyet a háziak egyszerűen imádnak.

 

Forrás: www.polgariotthon.hu


Értékelj:

Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink