A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Öltöztetős babák másképpen

Sokan közületek biztosan emlékeznek a klasszikus, papír, öltöztetős babákra. Velem együtt biztosan sokatoknak volt kislánykorában ez az egyik kedvenc játéka. Én úgy emlékszem, még volt olyan táblás csoki is, amelynek a papírjából babát vagy ruhákat lehetett kivágni.

De ez régen volt…. Azóta modernebbnél modernebb játékok kerültek az üzletek polcaira és a gyerekek kezébe. A babázás azonban sosem ment és megy ki a divatból! Legfeljebb átalakul! Hol ilyen, hol olyan formában jelenik meg. Akár öltöztető baba formájában is! Még ma is! Merthogy az évtizedek ugyan elrepültek, az ötlet azonban maradt, csak persze már más, újabb formát kapott.
A - már az 1950-es években is hódító - papír babák papír ruhái gyakran igen gondosan, az apró részleteket is tökéletesen megrajzolt formában szórakoztatták a gyerekeket, ám, mint minden, a divat, a trendek, ez is változik.




Mi ma egy újabb, igen letisztult, mondhatnánk azt is, minimál stílusú példáját mutatjuk be az öltöztetős babáknak, ahogy azt a képen is láthatod. 
A gyerekeknek azonban – és ki fog derülni, hogy nem is feltétlenül csak a kislányoknak – kedvelt időtöltése lehet majd a velük való játék, ami lehet akár babázás, bábozás, színházas játék, de még kedvenc foci csapatuk meccsére is magukkal vihetik a saját készítésű papír babákat a lelkes kis rajongók, vagy egyszerűen csak díszíthetik velük a szobájukat!
Felhasználásuk tehát sokoldalú, az elkészítésük pedig nagyon egyszerű!

Hozzávalók, kellékek:
-(vastag) hurkapálcika vagy barkácsboltban beszerezhető farúd,
-30 mm-es fa/hungarocell/préselt papírgolyó,
-zseníliaszálak,
-hobbi festékek (bőrszínű, fekete, piros, de utóbbi kettőt helyettesítheted vékony hegyű akriltollal is),
-vastag karton,
-mintás papírok, Happy papírok,
- vékony szaténszalagok (3 mm-es),
-ragasztó stift, ragasztópisztoly, „Post-it” ragasztó, hobbi ragasztó,
-olló,
-vonalzó,
-ceruza
-hegyező,
-hobbikés,
-ecset
-és tetszés szerint bármilyen kellék, amivel feldobhatod a ruhát (csillámpor, gombok, szalagok, flitterek…)

Így készülnek a különleges öltöztetős babák:


Készíts elő minden kelléket, alapanyagot, amire szükséged lesz. A sablon alapján vágd ki a babák testét egy vastag kartonból. (Érdemes esetleg először egyet pluszba kivágni, amit mindig körberajzolsz a többihez.) A hurkapálcát, vagy fa rudat helyezd ki, ragasztózd be, és szúrd rá a golyót a fejnek. Fesd le az egészet (a golyót és a pálcikát is) bőrszínű hobbi festékkel, és ha már ezt a színt használod, fesd le a testet is. (Tudod, festeni mindig két rétegben szoktunk, most is így kell, csak várd ki az első réteg száradását!) Amikor megszáradt a bőrszín, fesd meg az arcot. A következő lépésben a tetszőleges színű zseníliát ragasztópisztollyal ragaszd fel a fejtetőre, és formálj mókás kis frizurát a babának! Ha szeretnél, szaténszalagból masnit is köthetsz a „hajba”. Ragaszd fel a testet a pálcikára, és kezd meg a ruhatervezést!

Tipp: a testre festés helyett úgy is felviheted az alapszínt, hogy bőrszínű papírt ragasztasz rá.

A munka következő fázisában a gyerekek igazán kiélhetik a kreativitásukat! Melyik kislány ne álmodozna gyermekkorában arról, hogy híres divattervező lesz? Nos, az első lépés máris ez lehet! Noha, nem az a kimondott ruha fazon, amit itt tervezni kell, azért az már látszódhat, hogy hogyan sikerül megalkotni egy-egy alsó-felsőrész kombinációt, milyen díszítéseket kapnak a ruhák… Persze, ha a gyermek egyáltalán nem tör ruhatervezői babérokra, akkor is nagyon jó móka lehet a különböző öltözékek megalkotása, sőt, a különböző szereplők, szerepek megjelenítése! Merthogy, itt erről is szó van! A színházas játék, a bábozás közben akármi lehetséges! Hercegek, hercegnők, de, hogy a fiúk se maradjanak ki a játékból, akár katonák, rendőrök, orvosok is megelevenedhetnek! Mindez azon múlik, hogy sikerül-e elkészíteni a megfelelő öltözetüket! És miért ne sikerülne?


Az elején kivágott karton testformát használd újra sablonként a ruhák kivágásához! Szoknya, fölső, ruha, nadrág, bármi szóba jöhet! Használj színes, egyszínű és mintás papírokat, különösen ajánljuk a Happy papírokat, és dekoráld a kivágott ruhákat tovább tetszés szerint - apró, más „anyagból” kivágott zsebekkel, rávarrásokkal, övekkel, csillámporral, flitterrel, szalagokkal, gombokkal, hogy (amennyire lehet) a rucik élethűek legyenek. Sokszor hangoztatjuk az a mondatot, hogy ennek vagy annak csak a kreativitásod, a fantáziád szab határt... Ha valamikor, akkor ebben az esetben ez tényleg így van, hiszen a variációs lehetőségek száma valóban végtelen!
Ha szeretnél hátoldalt is a babádnak, mert mondjuk, nem öltöztetni akarod, hanem betűzőnek állítani a szobád ablakába egy cserépbe, akkor nyugodtan készíts a ruhának hátsó részt is!

A címben a „másképpen” nem csak a baba, a ruhák minimalizált formájára utal, hanem a ruhacsere módjának a megoldására is! Létezik ma már ugyanis olyan gyenge kötést adó ragasztó (én spray formában tudok róla, és azt irodaszereket árusító nagyobb áruházakban, boltokban, interneten biztosan be tudod szerezni), ami épp úgy viselkedik, mint a Post-it jegyzettömbök ragasztója – általa a papír többször felhasználhatóvá, áthelyezhetővé válik. Szóval nincs más dolgod, mint ilyen ragasztót felvinni a ruhára, és „odatapasztani” a testhez. Amikor kedved támad átöltöztetni a bábut, egyszerűen lehúzod róla aktuális ruháját és ráadsz egy újat!

Tipp: ha nem tudsz beszerezni Post-it ragasztót, akkor csinálj a ruhára mindkét oldalán 1-1 vagy 2-2 kis fülecskét (mint a régi, klasszikus öltöztetős babák ruháin), azokat hajtsd be a baba teste mögé, és egy kis gyurmaragasztóval rögzítsd! Az sem hagy nyomot, és bármikor könnyen leveheted és kicserélheted a ruhát!
A ruhákat, amiket éppen nem használsz, érdemes egy nejlon fóliában, vagy dossziéban tárolni, hogy egyrészt ne sérüljenek, ne koszolódjanak, másrészt a rájuk kent ragasztó se száradjon ki, hogy minél többször felhasználhasd őket.

Ahogy már arról szó volt, bármilyen baba születhet! A hajának a színe (de éppenséggel még a bőrének is, hiszen egy barnára festett alappal helyes kis néger babák készülhetnek), fazonja, a ruhája, hogy fiút, vagy lányt csinálsz-e, minden Rád van bízva! Egy picit húzottabb, mandulásabb szem, fekete zseníliából jól feltekert frizura, és még egy ázsiai kislánykával, vagy fiúcskával is játszhatsz! És, hogy a fiúk hogy jönnek még a képbe? Ha szeretik a csapatsportokat, és Apukával, nagy Tesóval szoktak is esetleg meccsekre járni, szurkolni, jó ötlet lehet, ha elkészítik a kedvenc csapatuk mezébe öltöztetett babát, amit azután magukkal vihetnek a mérkőzésre, és azzal integethetnek, szurkolhatnak a lelátón!

Tipp: mezbe öltöztetett babák esetében érdemes hátoldalt is készíteni a figuráknak, mert úgy ráírható a kedvenc játékos mezszáma és neve.

Sablon a testhez és a ruhákhoz


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby


Értékelj:

Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 4

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink