A gyapjúnemezelés egy ősi technika. Bizonyos források szerint Kínában már 4300 évvel ezelőtt is ismert volt, de Nyugat-Mongóliából is kerültek elő leletek, amelyek i.e. 600-200-ból származnak. A nemezelésnek több fajtája is ismert. A ma bemutatásra kerülő filckesztyűk ún. gurigázós nemezeléssel készülnek. Ezt az eljárást Ázsiában, egészen pontosan Mongóliában fejlesztették ki, ahol nagy méretű nemezre volt szüksége az embereknek, ezért a szőnyegeikbe tekerték a gyapjút, s azt gurigázva nagy nemezdarabokat voltak képesek előállítani anélkül, hogy az alapanyagot közvetlenül a kezükkel munkálták volna meg. Az így kapott gyapjúnemezt a nomádok elsősorban sátraik megépítésekor használták fel.
Az északi országokban is régi hagyományai vannak a nemezelésnek, noha ott ezzel a technikával csupán kisebb ruházati kiegészítőket, mint például zoknikat, sapkákat, kesztyűket készítettek mindig is.
Nagyszerű ajándékötlet a család minden tagjának. Bohókás, vidám, színes, egyedi és ráadásul kitűnően melegíti a kezeket a hideg napokon.
Mielőtt elmélyednénk a gurigázás rejtelmeiben, fontosnak tartom megemlíteni, hogy a bemutatott mintadarabokat miért nem filckesztyűkként emlegetem. Más nyelveken (angolul, és a skandináv nyelveken is) a "filc" szó megfelelője egyaránt jelenti a filcet és a nemezt. A magyar nyelv azonban megkülönbözteti a nemezt a filctől. Előbbi a természetes gyapjúból, saját kezűleg előállított anyag, filcnek pedig a gépen előállított, és nem is mindig gyapjúból készült, hobbi filc anyagot nevezzük. (A kínálatunkban szereplő vékony és vastag filcek a filcek.) Ha azokból az anyagokból készítenéd el a szabásminták alapján a kesztyűket, akkor beszélhetnénk filckesztyűkről, itt, ma velünk azonban nemezkesztyűket készíthetsz.
Ilyen kesztyűket a kézműves vásárokon
látni leginkább. Egyediek, ritkák, szépek és nem olcsók. Azt nem
állítom, hogy az elkészítésükben rejlő munka semmiség, de ha követed az
útmutatást, Magad is elsajátíthatod a technikát, és az egész Családodat
meglepheted karácsonyra egy pár ilyen, nem éppen hétköznapi kesztyűvel!
A következőkben részletesen bemutatjuk hogyan készítheted el a nemezkesztyűk alapanyagát egy
bambuszroló, meleg víz és szappan segítségével.
Íme tehát a gurigázós nemezelés menete:
Előkészületek: szedd össze a hozzávalókat, eszközöket, hogy minden a kezed ügyében legyen a munka során
(kártolt gyapjú, amelyből egy pár kesztyűhöz kb. 2x40g kell, bambuszroló, meleg víz, szappan, erős befőttes gumi, szórófejes flakon). Terítsd ki a bambuszrolót az asztalodon. Mivel a gyapjú összemegy a folyamat során, kb. 50%-kal nagyobbra kell előkészítened az első lépésben az anyagot, mint amekkorára majd a végeredményként kapott nemezt szánod. Hogy mennyire megy össze a gyapjú, az függ attól, hogy milyen vastag rétegben teríted ki és hogy maga a nemezelés, a gurigázás alatt hogyan dolgozol vele.
1. Csipkedj le apró "tincseket" a gyapjúból, és rakj ki egy 40x65 cm-es téglalapot belőle a bambuszalátétre. (Ez a méret egy női kesztyűhöz való méret, amelyből az eljárás végén kb. 25x40 cm-es nemezelt gyapjút kapsz. Ilyenből kell két darabot csinálnod egy pár kesztyűhöz!)
2. Ha kész vagy a kirakással, spriccelj meleg szappanos vizet a gyapjúra. Annyit, hogy az kissé, de érezhetően nedves legyen. (1 liter vízhez 1 evőkanálnyi folyékony szappant adj.)
Tipp: ha igazán tökéletes végeredményt szeretnél, a fektetést a következőképpen végezd: teríts le egy vékony réteg gyapjút, majd rá keresztirányban egy újabb vékony réteget, ezután ismét hosszanti, irányban, majd újra keresztirányban. Ha készen vagy, a második lépésben leírt módon spricceld meg a tetejét.
3. Tekerd fel a bambuszrolót és a gyapjúalapot együtt (mint ahogy például sütésnél egy konyharuhával feltekered a piskótatekercshez a piskótát) lassan, óvatosan csináld, hogy ne keletkezzenek gyűrődések benne!
4. Kösd, vagy gumizd össze a tekercs két végét jó szorosan!
5. Most következik a gurigázás! Alkaroddal gurigasd előre-hátra az asztalon a tekercset. Figyelj arra, hogy jó erősen nyomj rá, és ne csak egy helyen tartsd a karodat, hanem a tekercs teljes szélességében, mindenhol gurigázz egy kicsit, hogy minden rész egyformán kapjon terhelést. Végezd ezt a műveletet 5 percig.
6. Bontsd ki a tekercset, és nézd meg, hogy a filc könnyen elválik-e a bambusztól. Ha még nem állt össze a gyapjú, tovább kell gurigáznod. Ha nem válik el a bambusztól, akkor viszont túl sokáig gurigáztál. Ebben az esetben próbáld meg óvatosan kiszabadítani a gyapjúfilcet, vagy gurigázz még tovább vele egy kicsit. Előbb utóbb le fog jönni a filc a bambuszról.
Nos, ha tehát olyan állapotban van a filc, húzd le óvatosan a rolóról, és ha mégis keletkeztek benne gyűrődések, azokat simítsd ki. Ha valahol túl vékony lett, tegyél rá még egy kis pamacs gyapjút, spricceld meg meleg szappanos vízzel, mint az elején, tekerd vissza a bambuszrolót, de most a másik oldalról, és folytasd a gurigázást kb. 10 percig. Azután bontsd ki újra a tekercset, ellenőrizd a vastagságot. Ha még mindig elégedetlen vagy az eredménnyel, és továbbra is vékony valahol, akkor kicsit kapargasd meg filc tetejét, majd utána tegyél a kívánt helyekre újabb gyapjúpamacsokat, spricceld meg újra, tekerd fel ismét az ellenkező irányból, és 10-15 percig gurigázz vele tovább. Addig ismételd ezeket a lépéseket, amíg a kellő vastagságot el nem éri a kész filcanyag.
7. A következő lépésben "masszázst" kap a filc. Nyomkodd bele meleg szappanos vízbe, csavard ki, majd húzogasd ki az anyagot, hogy ne legyen túl gyűrött, és ne álljon össze. Aztán újra nyomd a vízbe, csavard ki, és húzogasd ki, ezt ismételd meg néhányszor. A filcanyag ekkor még zsugorodik, és durva felületű lesz.
8. A befejezés: miután kivetted a vízből, a filc teljesen kemény és merev lesz, már semmit és sehogy sem tudsz változtatni rajta. Öblítsd ki belőle a szappant, és tedd egy tál ecetes vízbe, hogy a szappan illata is elszálljon belőle. Kis idő múlva vedd ki ebből a fürdőből is, csavard ki, és terítsd ki (használd a bambuszrolót újra alátétként), simítsd ki, és hagyd megszáradni. Ha megszáradt, utána dolgozhatsz tovább vele.
A mongolok gyakran tevéikkel tapostatták a szőnyegekbe tekert gyapjút, Neked azonban nem kell elszaladnod az állatkertbe, hogy kölcsönkérj egy tevét, használhatod saját lábaidat is, így hidd el, nagy terhet vehetsz le egyébként a karjaidról.
Az apró gyerek kezeket különösen óvni kell a hidegtől, csodás ajándék lehet tehát a kicsiknek egy pár szép, színes filckesztyű. Bármilyen színben, bármilyen mintával készítheted, és nem csak lányoknak! A megfelelő színválasztáson múlik csupán, hogy a fiúk mancsai se fázzanak!
A gyapjút sokan egy nagyon fontos jó
tulajdonsága miatt szeretnek, ami nem más, minthogy még akkor is képes
melegíteni, ha nedves. Márpedig, a hideg, téli napokon, hóesésben
gyakran ázik át a kesztyűnk, és a vizes kiegészítőben úgy érezzük,
kezünk azonnal lefagy. Ilyenkor milyen jól jönne egy pár nemezelt
gyapjúnemez kesztyű, igaz?
És így készítsd magát a kesztyűt:
Egy párhoz
2 darab minimum
25x40 cm-es, kész gyapjúnemezre lesz szükséged + még kisebb, színes darabokra a mintákhoz. A cikk alján találod a sablonokat:
két gyermekméretű, egy női és egy férfimodell szabásmintáját. Az összevarrást végezheted kézzel is, de erősebb és tartósabb lesz a varrás, ha varrógépet használsz.
1. Vágd ki papírból, majd rajzold körbe a nemezen a kesztyű részeit.
2. Ha szeretnél mintákat applikálni a kesztyűre, azt most, még az összevarrás előtt tedd meg (helyezd el a mintákat tetszés szerint az "1"-es alkatrészen, és varrd fel őket).
3. Varrd össze "
2"-es alkatrészt a "
3"-assal az "
A" és "
B" pont között.
4. Varrd össze az így kapott "
2/3"-as részt az "
1"-es alkatrésszel. Kezd a "
C" ponttól, haladj a "
B"-ig, majd a "
D" ponttól varrj az "
A"-ig, és folytasd a "
2/3"-as rész összeillesztésén át a "
B" pontig.
A férfi kesztyű szabásmintája
A "Del 1, 2, 3" mindegyik sablonon az "1-es, 2-es, 3-as alkatrészt" jelöli. A nyilak melletti feliratok a többi kesztyűnél is ugyanúgy értendők. Valamennyi szabásminta tartalmazza a varrásszélességet.
A női kesztyű szabásmintája
1-4 éves gyerekeknek való kesztyű szabásmintája
5-8 éves gyerekeknek való kesztyű szabásmintája
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció