Oké, már megint késésben voltam. Mint úgy általában manapság mindenhonnan. Egészen pontosan 19.47.-kor estem le a villamosról, bepattanva egyik legkedvesebb barátnőm kocsijába, és ezerrel repesztettünk is át a városon, hogy elérjük a 20.00.-kor kezdődő nagyszabású Makány Márta bemutatót.
...Azt hiszem két cikk között jött a telefon, hogy "Nincs kedvünk a Makány show-ra menni, most kaptam meghívót rá?". Végignéztem ekkor magamon, és meg kellett állapítanom - illetve stylist kolléganőnk is ráerősített erre a szimptómára -, hogy ma valahogy cseppet sem vagyok divatbemutatóhoz öltözve. Hazamenve már csak annyi időm volt, hogy kihalásszak egy viszonylag kevéssé gyűrött zakót a gardróbból, hozzá egy megfelelő trencskót, és becéloztam az Oktogont... Ennyit az előzményekről! Egyébként, mint utólag kiderült teljesen mindegy lett volna, ha talpig Dior-ban megyek is, ha tréningben, barátném elegáns outfit-jét nem überelhettem volna így sem, úgy sem. Ez van!


Miután sikerült parkolót találnunk a Millenárison, sietősen igyekeztünk elérni a Teátrumot. Végszóra érkeztünk, a tervezőnő(!) már zárta volna az ajtót. Nos, úgy éreztem, hogy az állam a földig esett le. Egy ilyen nagy volumenű tervező saját maga várja vendégeit, vásárlóit és a sajtót a kapuban? Plusz 10 pont minimum a szimpátiaskálámon.
Míg átverekedtük magunkat a hostess lányok dzsungelén, igyekeztem távol tartani magam a szórólapoktól. Utólag így nem nagyon értettem, hogy tulajdonképpen miért is önkiszolgáló a ruhatár, egy-két lány igazán abba hagyhatná esőerdő pusztító tevékenységét.
Oké, látótávolságban végre a kifutó. Ami először megfogott, a bemutató demokratikus volta. Ez nagyon tetszett, igazán modern elképzelés. Bár az első sor nyilván "reserved", kitöltve a Barátok közt női gárdájával, avagy éppen Geszler Dorottyával, Zimány Lindával stb. Egyébként, ahogy kivettem mindenki oda ült, ahol helyet talált. A tinédzserek így vegyülhettek a magyar divatszcéna prominens tagjaival, de akár még a juj.hu stábjával is összefuthattunk. Mi egy neves stylist és egy divattervező közé furakodtunk be.


Villany leolt, kezdődött a show. Még mielőtt elmerülnék a ruhák meózásában, fontos talán itt megjegyeznem, hogy az egész egy óra alatt folyamatos dejavú érzés kerített hatalmába. Mintha már valahol láttam volna. A végén realizálódott csak, hogy több bemutatóról ismerősek a képek. A show-t egy ballettozó modell nyitotta meg (és zárta is le), ami kísértetiesen emlékeztethet minket Jean Paul Gaultier 2007-es ősz/téli bemutatójára, amikor is Coco Rocha modell szteppelt a kifutón, mint nyitószám.
A kollekció egészére elmondható, hogy hozta a tervezőre jellemző stílusjegyeket. Sok szín, sok minta, olyan szabásvonalak, amelyekkel nemcsak a táplálkozási rendellenességekkel küzdők lettek megcélozva. Aki kicsit – vagy akár még egy kicsit – molettebb, az is találhat kedvére valót a kollekció darabjai közül válogatva. Na és nézzük, hogy mi az, ami nekem like, mi az, ami nem igazán jött be:


Személy szerint én nagyon szeretem az organza anyagot, így természetes, hogy ezek a ruhák nagyon bejöttek. Szép volt az esésük, és a lányoknak is jól álltak. Külön nagy piros pont az organzával bevont baseball sapkáért. Ha lány lennék – és jól állna a baseball sapka – ilyet tuti vennék. Nagyon bejöttek az oversize virágkitűzők a lá Carrie Bradshaw, imádtam a lágy muszlinruhákat is, suhogtatták is őket a lányok becsülettel. Tetszett, hogy megjelent a pávazöld is, mint az őszi szezon kedvence, bár nem a színem, egyelőre még távolról barátkozunk. Jó elképzelés volt mind a gyermekmodellek, mind az idősebb hölgy szerepeltetése. Ha szabad így mondani, az egész show legszerethetőbb szereplői voltak.
Ja, és a halálfejes csizma! Telitalálat!


Ami nem tetszett. Biztos van, akinek bejött, személy szerint én nem adtam volna teret a tigrismintás daraboknak, ahogy a fehér apróvirág mintásoknak sem. Bár kedvelem a LAONI apró kiegészítőit (tükrök, kulcstartók, mobiltokok, neszeszerek), az ide tervezett laptoptáskáik (Makány Márta by LAONI) nekem most nagyon kevesek voltak. Olykor-olykor bajom volt egy kissé a stylinggal is. Értem én, hogy ami nem megy, az megy, sajnos viszont néha egyáltalán nem a szándékosság érzete csapódott le bennem.


Ami köztes. Több darabnál erősebben éreztem idegenkezűséget, nem ez rossz szó. Nagyon láttam az ihletettséget, ami persze az átlag vásárlónál biztos nem jön át. A tweedkosztümök egyértelmű Chanel replikák számomra, de ez nem a tervező hibája, nekem erről az anyagról már alapjáraton Mademoiselle Coco ugrik be. A passzos ceruzaruhák láttán egyértelműen l’Wren Scott és Victoria Beckham modelljei ugrottak be, „a baseball sapkát a nagyestélyihez” párosításhoz pedig a 2010-es tavasz/nyári Dsquared² bemutató snittje társult. A csöppet Lady Gaga stílusú esküvői ruha kapcsán Alice Taglioni rémlett fel, nem tudom miért, számomra közel hasonlót viselt a „Topmodell a barátnőm” című francia film Chanel bemutatóján.
Persze alapvetően nekem Makány Márta jó pár szezon óta a magyar Valentino-t jelenti (mármint annak megreformált, a mester nélküli állapotát). Azért nem tudom hány plusz szimpátiapont jár neki, hogy ilyenkor az ember érzi, hogy a XXI. századi indusztriális társadalomban is van helye még a szépnek és a romantikának.


Ui.: Azt elfelejtettem mondani, hogy otthon, amikor kipakoltam a táskámat, egy 20%-os Makány Márta kuponra lettem figyelmes az alján. Tekintve, hogy elég rosszul állna egy habos organza szonya nekem, így szívesen felajánlom annak a lelkes olvasónkak, aki ezt e cikket lájkolja a Facebook-on (a főoldalon csatlakozhatsz). Június 10-én sorsolunk!!!