A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Lovag jelmez

Múlt héten megkezdtük a farsangi készülődést. Ilyenkorra már a legtöbb óvodában, iskolában megmondják a farsangi bál pontos időpontját, és ezzel együtt a gyerekek óriási izgalomba jönnek. Kezdődik az ötletelés, ki minek öltözzön. Sokszor persze egyik napról a másikra változik a gyerkőcök elképzelése, amit a szülők nem mindig veszek jó néven, hiszen a már egyszer megálmodott jelmez kellékeit gondosan beszerezték, aztán hirtelen hazajön a kis farsangozó, és előáll egy hajmeresztő, vadonatúj ötlettel. Ismerős a szituáció?

Mi ebben csak annyit tudunk segíteni Neked, Nektek, hogy több ötletet is adunk, s arra bíztatunk, próbáljátok meg a gyermekkel, gyermekekkel együtt megbeszélni, kitalálni, minek is öltözzön az idei mulatságra. Persze fontos a kicsik elképzelését szem előtt tartani. Hiába szeretnéd Te, mint szülő, akinek ugye a jelmezt meg kell csinálnod, hogy dominó legyen, mert azt könnyű elkészíteni, ha ő mindenáron oroszlán szeretne lenni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az oroszlánt engedheted, mert az állatok királyának jelmezére jövő héten éppen sor kerül ebben a rovatban!) Igazán csak abban próbáld meggyőzni gyermeked, hogy ha kiválasztottatok egy ötletet, egy állatot, egy figurát, akkor tartson ki amellett, mert Neked bizony nem kevés utánajárást, munkát, energiát igényelhet a tökéletes jelmez elkészítése.

Ha fiús Anyuka, Apuka (Nagyszülő) vagy, akkor jól figyelj! Ma bemutatjuk, hogyan varázsolhatsz igazi lovagot gyermekedből (unokádból)!


A lovag jelmez egy pólóból, harisnyából, koronából, kardból, pajzsból és palástból áll.


Amire szükséged lesz:
szürke vagy kék hosszú ujjú póló,
fekete vagy sötétszürke harisnyanadrág,
1,5 méter ezüst paszomány vagy farkasfog,
ezüst, glitteres textilfesték (kínálatunkban többfélét is találsz),
maszkoló szalag (szabókrétával helyettesíthető),
80 cm ezüst és 25 cm kék lamé anyag (110 cm szélesből),
vasalható közbélés,
textil ragasztó,
gumi,
fekete, szürke és kék dekorgumi lap,
vastag fekete dekorgumi lap,
fekete vastag kartonpapír,
hobbi ragasztó, ragasztópisztoly,
ecset,
3 db kör alakú, körbehorgolt tükörmozaik dísz (eredetileg ilyen díszek kellenek, de ha nincs ilyened, akkor sima kis kerek tükörmozaikokat használj, s köré fehér Touch festékkel fess keretet),
vasaló, sütőpapír vagy puha anyag a vasaláshoz
,
tű, cérna, olló
 
Elkészítése:
Borítsd be a munkaasztalodat újságpapírral, hogy ne okozz rajta semmilyen sérülést, kárt. Fektesd fel a pólót, helyezz el benne egy kartonpapírt vagy nejlon fóliát, és simítsd jól ki az elejét. Jelöld meg a póló függőleges középvonalát, s attól jobbra-balra mérj ki 6-6 cm-t, majd ragassz oda egy-egy csíkot a maszkoló szalagból, vagy húzz vonalat szabókrétával. Az így kapott 12 cm-es sávot fesd be az ezüst, glitteres textilfestékkel (a fólia vagy karton azért kellett a pólóba, hogy ne üssön át a festék a hátoldalára is). Hagyd száradni a festéket, majd fordítsd ki a pólót, és sütőpapíron vagy anyagdarabon keresztül vasald át a felületet. Ezután a sáv két szélére ragaszd fel textilragasztóval az ezüst dekor szalagot. Vágd ki a sablon alapján a kék lamé anyagból "cakkokat", amik a póló aljára kerülnek. Hogy pontosan hány darabra lesz szükség, az a mérettől függ, de kb. 6-8-cal kell számolnod. A cakkokat a felső szélükön, néhány centis sávban kell a póló alsó részéhez rögzítened a vasalható közbélés segítségével. Egyesével haladj velük, és a soron következő mindig kicsit fedje át az előző darabot. A vasalót ne melegítsd túl, mert a lamé anyag nagyon kényes, és mindig egy kissé benedvesített ruhán keresztül vasalj! A vasaló nem érintkezhet közvetlenül az anyaggal!



A palást elkészítése: varrj egy magházat az ezüst lamé anyag tetejére. (A lamé anyagok ép széle általában fekete, azt vágd le, hogy ne látszódjon.) Fűzz be egy kb. 30 cm-es gumit a magházba (a gumi hosszát természetesen igazítsd a gyermek, és a póló méretéhez), a végeit varrd oda a palásthoz és ezzel egyidejűleg magát a palástot is öltsd oda a pólóhoz, de ne teljesen körben, csak oldalt és hátul, elől hagyd nyitva (ahogy a képen is látható, a díszítő sávot határoló két ezüst szalagig tartson a palást).

A kard elkészítése: rajzolj két kard formát a fekete, vastag dekorgumiból (ha nincs vastag dekorgumid, akkor a vékonyból ragassz össze több réteget), vágd ki őket és hobbi ragasztóval ragaszd össze (a kard mérete kb. 17x42 cm legyen). A ragassz keresztbe a kardra, díszítésként egy 1,5 cm széles szürke és egy 0,5 cm széles kék vékony gumilap csíkot.

A pajzs elkészítése: fekete vastag dekorgumiból vágj ki vagy egy klasszikus pajzs formát, vagy egy nyolcágú csillag alakot a pajzshoz. Szürke vékony dekorgumiból a pajzs méretéhez illő, 2,5 cm-es csíkokat, és ragaszd fel keresztbe az alapra. A szürke csíkokra kerüljenek 1 cm széles kék gumilap csíkok. A végüket vágd le hegyesre, a pajzs formáját követve. A fogóhoz vágj ki fekete vékony gumilapból egy kb. 4x22 cm-es (a hossz a gyermek kézméretétől függ) téglalapot, és ragasztópisztollyal erősítsd fel a pajzs hátoldalára.



A korona elkészítése:
vágd ki a sablon alapján a koronát fekete kartonból vagy dekorgumiból, ragaszd (vagy tűzőgéppel tűzd) össze a gyerkőc fejméretének megfelelően, majd két oldalra készíts egy-egy kis lyukat, hogy azokon átfűzhess egy kalapgumit, ami megakadályozza, hogy leessen a korona a kis lovag fejéről. A korona aljára ragassz ezüst dekor szalagot, olyat, amilyet a pólónál is használtál, az elejét pedig díszítsd a tükörmozaikokkal (hobbi ragasztóval ragaszd oda őket).



A lovag arca: a lovag jelmez nem igényel különösebb arcfestést, azért egy kis kardot, pajzsot, vagy koronát, esetleg bajuszt, szakállat festhetsz a gyermek pofijára.


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
 www.pandurohobby.dk


Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Kapcsolódó hírek


Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink