A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Logómánia

Miért is vonzódunk ennyire a márkákhoz, logókhoz, monogram-mintákhoz? Fajunk egyes egyedeibe biológiailag bele lenne kódolva, vagy csak a szocializáció során alakul ki a kötelék? 

Erre többféle magyarázat is lehetséges, ki-ki döntse el, neki melyik szimpatikus.
A híres társadalomfilozófus, Roland Barthes úgy ítélte meg, hogy a divat alapvetően a hasonulás-elkülönülés kettősén alapszik. Ezeknek az emberek közti kategóriáknak a jelképe a logó a XX.-XXI. században. Azok a szimbólumok, amelyek régen segítettek az embereknek a saját, vagy a másik csoport beazonosításában (kereszt, félhold, vörös csillag, címer, stb.) a fogyasztói társadalomban átadták helyüket újabbaknak (H&M , LV, D&G, CK). Tehát a logó segít a társadalmi csoportunk beazonosításában, nagyjából ez itt a lényeg. Pont.

A két neves társadalomkutató, Simmel és Veblen közel hasonló hipotézist állított fel, ez a leszivárgás-elmélet. Eszerint a középosztály mániákusan próbálja majmolni az elitet, amit persze azok nem vesznek jó néven. Egy ideig tűrik, hogy az alsóbb réteg hasonlítgasson, aztán elszakad a cérna. Egy hirtelen pálfordulással váltanak egy teljesen új divat felé. Gyakorlatilag a divatot ezzel, mintegy olyan versenyfutást írják le, amelyben bár a másik fél majdnem beérni látszik az elsőt, soha nem fogja utolérni, mivel az a végén mindig sprintel egyet. Ez az oka, hogy a középosztály az elitmárkák monogram-mintáit, logóit áhítja, hiszen azzal egy kis dicsfényt vél megszerezni. Na jó ez elég elitista megközelítés, de elgondolkodtató mindenesetre.


Design: Rónai Éva, Fotó: Szász Enikő


Hozzávalók: egy-egy ív Gucci- és Fendi monogrammintás papír, egy kartonfedeles sima notesz/határidőnapló, hobbiragasztó, dekorgumi lap, bézs kartonlap, ecset, olló, vonalzó, ceruza, kétfázisú repesztőlakk (Pentart márkájú)
A monogramm-mintás papírok az internetről szabadon letölthetők (mi is innen szereztük), bár a felbontás miatt esetleg igényelnek némi Photoshop-os utómunkát (nagyítás, élesítés, színbeállítás stb.) Amennyiben megvagyunk a szerkesztéssel, sima másolópapírra nyomtassuk.
Figyelem! Jelen album elkészítésével senki sem követ el hamisítást. Egyrészről a divatcégek maguk teszik közzé a mintákat (háttérkép funkció pl.), másrészt a két bemutatott cég jelen pillanatban még nem hozott forgalomba papír-írószeri termékeket.


Ahhoz, hogy a noteszunk valóban bőrhatású legyen, hobbiragasztóval egy dekorgumi lapot rögzítünk a borítóin. Vonalzóval lemérjük a borító méreteit, és fél-fél centivel kisebb darabot vágunk ki a dekorgumiból. Ez azért fontos, mert, ha pontosan a borító méretét szabjuk ki, nehézkes lesz majd a kinyitása.

A harmadik irányzat, amely bár nem köthető egy gondolkodóhoz sem teljesen (bár Carine Roitfeld, a francia VOGUE főszerkesztője is ezt vallja), nagyon helytállónk látszik, legalábbis számomra. Ez geopolitikailag közelíti meg a témát. Feltételezi, hogy egy adott tárgynak - legyen nálunk az egy Gucci táska mondjuk - három vetülete van a modern ipari társadalmakban. Egyrészről funkcionális ipari termék, másrészről státusszimbólum, harmadrészről pedig művészeti produktum. Megkülönbezteti azokat a népeket, amelyek különféle módon látják a Gucci táskát. A leginkább divatérzékenyebb nemzetek, mint a francia, az olasz, a brit és a japán, művészeti dolgot látnak benne, jelen példánkban Frida Giannini gondolatait, emócióit némi bőrrel, fémcsattal fizikailag leképezve. Az amerikaiak, ausztrálok, skandinávok egy olyan tárgyat látnak amely arra szolgál, hogy az utcán ne a kezünkben kelljen cipelni a kacatjainkat (köszönhetően a protestáns etika haszon-, cél- és értékvezéreltségének) . Jó, jó, ez kicsit le van sarkítva, de értik miről van szó.



Ha megszáradtak a dekorgumilapok, utána az egészet kenjük le egy réteg hobbiragasztóval, majd helyezzük rá a logómintás papírt. Előtte érdemes egy vizes szivaccsal áttörölgetni a papírt, tekintve, hogy a nyomtató egy viaszos réteget hoz létre rajta, így túl merev lesz a papír, sok levegő szorul majd alá. A víz hatására a papír kitágul, könnyebben lehet vele dolgozni. Ha mégis levegő szorult volna alá, vékony tűvel szúrjunk lyukat a léghólyagoknál. Vágjuk le a fotón látható módon a papír sarkait, hogy vissza tudjuk majd őket hajtani.


A felesleges papírszéleket kenjük be hobbiragasztóval, majd hajtsuk vissza. Ne foglalkozzunk azzal, hogy csúnya, majd a végén korrigáljuk.

És maradtunk mi, kelet-európaiak, oroszok és kínaiak. Mi egyértelműen státusszimbólumokat akarunk, lehetőleg minél nagyobb legyen, és csillogjon-villogjon amennyire lehet. Magyarországon Swarovski-val ugye mindent prímán el lehet adni. Ennek alátámasztására jó példa az a nyilatkozat, amelyet a legismertebb angol divattervezők, mint Vivienne Westwood, Stella McCartney vagy Cristopher Bailey (Burberry) adtak ki, megindokolva a szentpétervári üzleteik bezárását a válság elején. Nem tudnak a neves, logómintával rendelkező olasz- és francia divatházakkal versenyre kelni egy olyan országban, ahol ennyire semmibe veszik a művészi tervezést, annál inkább szeretnek viszont hivalkodni a logós darabokkal. Nos, nem állítom, hogy mi magyarok is itt tartanánk, de valahol nagyol közel. Érdekes lenne egy terepmunkát készíteni egy Puma üzlet bejáratánál például , hogy a megvásárolt edzőcipő/táska/tréningfelső mennyiben menő darab , és mennyiben értékeli megvásárlója azt is, hogy egy olyan zseni keze nyomait viselik, mint Hussein Chalayan. Feltehetően azért nem vizsgálták eddig ezt, mert 500-1000 adatközlő nélkül is tudjuk mi az eredmény.


Ahhoz, hogy krokodilbőr mintás legyen a noteszunk, kétfázisú repesztőlakkot kell használnunk. Kenjük le vastagon az első fázissal a noteszfedelet, figyelve, hogy lendületesen húzzuk az ecsetet egy felületen csak egyszer. Ne spóroljunk a lakk mennyiségével. Figyeljünk arra, hogy egyszerre csak az egyik felét kenjük le, és ne csurogjon le, mert akkor hozzáragad az asztalhoz, és a szétválasztással csúnya hibákat ejthetünk a papíron. A lakk száradási ideje kb. fél óra, ezután egy fényes felületet kapunk, amely nem ragad.


Vágjunk egy-egy centivel kisebb darabot a bézs kartonpapírunkból, mint a noteszborító, és ragasszuk a belső borítókra, hogy szép legyen.


Amennyiben megszáradt az első fázis, úgy következhet a második. Fontos, hogy lendületes ecsetvonásokkal vigyük fel az anyagot a borítóra, jó vastagon. Minél vastagabban kenjük, annál nagyobbak lesznek a repedések, amelyek a krokodilbőr mintázatát imitálják.
A száradási idő kb. egy-másfél óra.



Textúrák. A Fendi logó már önmagában  is művészeti alkotásnak tekinthető, hiszen Karl Lagerfeld tervezte, aki 1965-től kreatív igazgatóként irányítja a divatházat.
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink