A legtöbb oviban, iskolában javában tart a farsangi szezon. Sok helyen már túl is vannak a kicsik az álarcosbálokon, de akad azért még néhány intézmény, ahol a jövő héten rendezik meg a farsangi mulatságokat!
A farsangi készülődés első fázisa az egyik legnehezebb: kitalálni, hogy minek is öltözzön a gyermek!?! Ha ez megvan, akkor már szinte gyerekjáték a jelmezkészítés, feltéve, ha a gyerkőc nem gondolja meg magát félúton, ha viszi a varrógép a csilivili anyagot, és egyáltalán van elég idő a teljes jelmez elkészítésére. Sokan, hogy időt, energiát spóroljanak, amellett döntenek, hogy kész jelmezt vásárolnak csemetéjüknek. Ezt ma már könnyen meg is tehetik, hiszen a legtöbb szupermarket, hipermarket is már január vége óta tele van különböző, leginkább a gyerekek kedvenc figuráit, mesehőseit megelevenítő jelmezekkel.
Sok ilyen, készen kapható maskara esetében azonban egy valami hiányzik! Az arc!Egy álarc, egy arcfestés tökéletessé teszi a megjelenést, és kész jelmez ide vagy oda, erről az apró hiányosságról nekünk kell gondoskodni!
Zsiráfnak, majomnak, cicának, pillangónak, kis hableánynak, denevérembernek, pókembernek vagy éppen rózsaszín párducnak öltöző gyerkőcök és Családjuk figyelmébe ajánlom a gyerek rovat eheti cikkét (utólagos elnézéssel az egy napos késésért)!
Néhány álarc és egyszerű arcfestés ötletet találhattok ma itt, amelyekkel kiegészíthetitek a készen vásárolt (vagy akár az otthon elkészített) jelmezeket!
Az egyik élelmiszeripari áruházlánc farsangi kínálatát nézegetve bukkantam rá nagyon egyszerű, nagyon olcsó, és aranyos álarcokra. Elég sokféle változatban sorakoztak az állványon az igen vékony gumilapból készült maszkok. Végül, úgy gondoltam, választok hármat, s megmutatom Neked is,hogy igazi kreatívhobbyzóként, hogyan dobhatod fel őket még egy kicsit a hobbi ipar alapanyagaival. Nézd csak!

A kiindulási alap ez a zsiráf álarc volt…

…melyből végül ez lett a végeredmény.
Hogy mi változott? A szarvacskák fekete gumilap részére egy-egy 35 mm-es fekete pom-pom került (ragasztópisztollyal), a fejecskét egy 6 mm széles arany szaténszalagból kötött kis masni díszíti (rögzítése szintén ragasztópisztollyal), és még a zsiráf néhány foltja is bearanyozódott (ecsettel hobbi ragasztót kentem rá, arany glitterport szórtam a ragasztóba jó bőven, majd száradás után a felesleget leszórtam).
Tehát, ami ahhoz kell, hogy feldobd a zsiráf álarcot: 2 db 35 mm-es fekete pom-pom, 6 mm-es arany szaténszalag, arany glitterpor, hobbi ragasztó, ragasztópisztoly, ecset, olló.

A kiindulási alap ez a majom álarc volt…
…melyből végül is ez született.
Hogy mi változott? A füleket és az orrlyukakat átrajzoltam barna akril filccel, a száj vonalát pirossal, és feketével rajzoltam két szemöldökvonalat (alkoholos filcet gumilapon ne használj, csak vizes bázisút!). Fekete gumilapból kivágtam egy haj formát, amit hobbi ragasztóval felragasztottam a fejtetőre (előzőleg papíron megrajzoltam, kivágtam, s azt használtam sablonként). Végül két darab barna zseníliaszálat összesodortam (hogy hosszabb legyen), és meghajlítottam a szemüveg formát, amit ragasztópisztollyal rögzítettem.
Tehát, ami ahhoz kell, hogy feldobd a majom álarcot: fekete gumilap, 2 db vékony (6mm-es) barna zseníliaszál, barna, fekete és piros akriltoll (vagy bármilyen vizes bázisú filctoll), hobbi ragasztó, ragasztópisztoly, olló.
Miután a kis majmocska szépen hagyta, hogy lefotózzam, megérdemelt egy banánt is!

A kiindulási alap ez a cica álarc volt…

…melyből egy kis fazonírozás után ez lett a végeredmény.
Hogy mi változott? A cicus kapott némi csillogást és két helyes kis rózsaszín masnit a füleihez! (A pofi mindkét oldalán, minden második fekete csíkot bekentem hobbi ragasztóval, és rózsaszín glitterport szórtam bele jó bőven, majd száradás után a felesleget leszórtam. A masnik 6 mm széles rózsaszín szaténszalagból készültek, és ragasztópisztollyal erősítettem fel őket.)
Tehát, ami ahhoz kell, hogy feldobd a cica álarcot: rószaszín glitterpor, 6mm-es rózsaszín szaténszalag, hobbi ragasztó, ragasztópisztoly, ecset, olló.
Az álarcok az Intersparból valók.
Szöveg, ötletek és fotók: Laukó Brigi
És most következzen néhány ötlet az arcfestéshez, ha már csak az hiányzik! Az arcfestés alapjairól részletesen a Bohóc jelmezismertetésekor írtam, azokat az útmutatókat, tanácsokat mindenképpen érdemes szem előtt tartanod, mielőtt neki kezdesz, illetve már miközben készül a nagy mű.
A kis hableány – fehér, világoskék, sötétkék, zöld, barna és arany arcfestékkel (vagy arany rúzzsal)
Ez a festés nem a teljes arcot fedi be, csak néhány szép, tengeri motívum található az arcon, illetve a homlokon és a szem körül. Itt nincs szükség az arc teljes alapozására sem. Kezd a festést a világoskék színnel: mintha a szemedet akarnád kisminkelni, fesd be szépen a szemhéjat, de a képen látható minta szerint nyúljon tovább a festék egészen a szemöldökig. Az ecsettel húzz fölfelé hosszabb-rövidebb íveket, majd válts át a sötétkék színre. Ezzel húzz két vastag kontúrt a szem fölötti minta két szélére, s néhány vékonyabb ívelt vonalat középre. A szem sarkától kiindulva fesd meg a kacskaringós vonalat szépen, viszonylag vastagon, ha megszáradt, a világoskékkel fess köré még vonalakat. Végül a fehér színnel puhítsd az egész mintát – néhány ív, vonal, és a kék színekre egy-egy ráhúzott ecsetvonás színátmenetessé, élőbbé, vízszerűbbé teszi az összhatást. A homlok közepére festett mintát a sötétkék kontúrral kezd, amit a világoskék és fehér színekkel fess ki (épp úgy kezeld a festéket, mintha csak papíron egy akvarell képet festenél).
Ügyes kezű Anyukák zöld színnel (némi barna beütéssel) egy kis csikóhalat is festhetnek a két pofira. Az arcfestés utolsó lépése a száj bearanyozása.

Pillangó – fekete, fehér, rózsaszín és lila arcfestékkel (esetleg gyöngyházas csillámporral)
A pillangóarc sem igényel teljes arcfestést, s így alapozást. Az első lépésben rajzold fel fehérrel az elképzelt formát. Itt tulajdonképpen a két pillangószárny megfestésén van a hangsúly, ami a két szem köré épül. Meríts ihletet akár gyermeked (ha már iskolás) biológia albumából, vagy bármilyen képes könyvből, ismeretterjesztő könyvből, ahol pillangók vannak, hogy megtaláld azt a szárnyat, amelyik a kislányodnak a legjobban tetszik, vagy amelyiket Neked a legkönnyebb elkészítened. A szárny mintázatát ecettel fesd meg, az egyes színek között készíts átmenetet, tehát nyugodtan hagyd, hogy összemosódjanak a színek. A fehér szín a jolly joker. Ha túl erős lett egy-egy árnyalat, azzal mindig puhíthatod, a színátmeneteket azzal mindig könnyen összehozhatod. Amikor elégedett vagy a szárny színeivel, a fekete festékkel fesd meg erősen a kontúrokat, és jelképesen az orron a pillangó testét, valamint a homlokon a csápjait. (Ha a kis pillangó kicsit csillogni is szeretne, néhány helyen vigyél fel az arcra egy kis festékben elkevert csillámport is, és aszájra egy kis színtelen szájfényt.)

A rózsaszín párduc – rószaszín, piros, fehér és fekete arcfestékkel
Ennél az arcnál már szükség lesz alapozásra, vagyis előkerülhet a sminkelésnél oly jól bevált alapozó szivacs. Ezzel kend fel az arc felső részére a rózsaszín, az alsó, száj körüli részre pedig a fehér festéket. Ha kell, száradás után még egy rétegben vidd fel a festéket, hogy szép, egyenletes alapot kapjál. Amikor az alap megszáradt, jöhetnek a részletek. Az orrot és környékét egy sötétebb rózsaszín árnyalattal fesd meg (a megfelelő színt keverd ki a rózsaszínből és a pirosból), majd húzd meg a fekete kontúrokat: körbe a fejen, a szem alatt és fölött, a száj-orr körül. Fesd be a szájat is feketére, és húzz pár vonalat bajusznak is. A fülben rajzold meg a belső fül kis részét, majd egy fültisztító pálcikával töröld ki onnan a rózsaszín alapot, és töltsd ki fehér festékkel. A két hajtincs kontúrját is rajzold meg, majd az orrhoz kikevert színárnyalattal fesd ki azokat is, és már készen is van a rózsaszín párduclány!

A denevérember – sárga, fekete és arany arcfestékkel (arany rúzzsal)
Miként az előző fiús arc, ez is – talán a látszat ellenére – az egyszerűbb arcfestések közé tartozik. Alapozásra – teljes arcfestésről lévén szó – itt is szükség van, méghozzá a sárga színnel. Szivaccsal vidd fel a teljes arcra. Az első réteget legalábbis felkenheted a teljes arcfelületre, az még úgysem lesz annyira erős, minden bizonnyal többszöri átkenésre lesz szükség. A következő (s, ha szükséges harmadik) réteget azonban már úgy kend, hogy a denevér helyét hagyd ki. Ha elkészült és megszáradt az alap, jöhet a feketével a denevér. Ezt is kend át két rétegben (vagy, ha kell, még többször), hogy szép, egyenletes legyen a festés. Amikor kész, arannyal húzz széles kontúrt a denevér körül, és a szájat is fesd be aranyra.

A pókember – piros, fehér és fekete arcfestékkel
Ez a pókember arc nem teljes arcfestésből, hanem csak egy egyszerűbb megoldásból, egy szem körüli „álarcból” áll. Ehhez a szivaccsal készítsd el a piros alapot, kihagyva a szem körüli részt, ahová (szintén szivaccsal) fehér alapot vigyél fel! Ezután jöhet mindenhol a fekete kontúr (a szem körül a leghangsúlyosabban) és a pókháló, amelyen fehér ecsetvonásokkal tompítsd a fekete-piros éles kontrasztját.

A kutya – barna, fehér, fekete, piros és arany arcfestékkel
A kutyus arca (ebben az esetben legalábbis) teljes arcfestéssel készült. A munkát az alapozással kezd: a barna színt a fej két oldalára, a fehéret középre vidd fel szivaccsal a képen látható módon. A feketével húzd ki vastagon a szemöldököt, fesd meg vele az orr alsó részét is, a szájat (azon az oldalon, ahol a nyelv kilóg majd, ott hagyj ki egy kis részt!), s a „bajusz pöttyöket”. Végül már csak a nyelv van hátra, ezt a piros festékkel fesd meg. Hogy jó erősen látszódjon, többször kend át, de mindig várd meg az előző réteg száradását! Ha kész, húzz egy fekete vonalat a nyelv felezővonalára. A kislány kutyák még kaphatnak egy extra csillogást, nevezetesen egy kis arany festéket (akár arany glitterporral is elkeverve) az orruk hegyére.
Az arcfestés képek forrása: www.mazmerized.co.za
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció
![]() |
Nyári dekor a fészer oldalánEgy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!
|
![]() |
Üzenet a hűtőgépenAz alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!
|
![]() |
MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILAAz áprilisban útjára indított A hónap színe rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!
|
![]() |
Szülinapi meghívókSok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!
|
![]() |
Varrj plüss házi kedvenceket!Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket! |
Kapcsolódó hírek