Évről-évre megállapítjuk, hogy a számítógépek, a digitális technikai megoldások világában sok régi szokás háttérbe szorul. Sokan ma már fényképeiket sem hívatják elő, és nem rendezgetik saját maguk albumokba, hanem digitális fotókönyveket készítenek. A képeslapküldés pedig ma már szinte magától értetődően a világhálón, semmint a postahivatalokon keresztül történik.
Nem úgy nálunk, kreatívhobbyzóknál, akik dacolva az „elelektronizálódott”, „eldigitalizálódott” világgal, lelkesen alkotunk, és postai bélyeggel ellátott borítékban küldjük jókívánságainkat, de a fa alá kerülő csomagokra sem a fotószerkesztő programok által megkreált ajándékkísérőket, hanem saját kezünk alkotásait tesszük.
Ahogy már oly sok mindenben, ezúttal is nagy hangsúlyt fektetünk az összhangra. Karácsonyi üdvözlőlapok, ajándékkísérő kártyák, ültetőkártyák – olyan apróságnak tűnik, de még ezeket is célszerű összehangolni!
Ha közelebbről megnézzük ezeket a képeslapokat, kártyákat, a scrapbook albumok juthatnak eszünkbe róluk. Nem véletlenül, hiszen a kreatív albumok készítésének elvét kell csak követnünk ahhoz, hogy ilyen stílusú üdvözlőlapokat, ajándékkísérőket és ültetőkártyákat csináljunk.

A mindenféle maradék, dirib-darab papírok, szalagok a lehető legtökéletesebbek a scrapbook képeslapok, kártyák készítéséhez. És, hogy hogyan készülnek? A lényeg a rétegezés!
Nézzük például ezt a pingvines kollekciót, azon belül is a képeslapot - a zöld alapkartonra került a piros csíkos kisebb alap, majd a bal oldalra a piros pöttyös kis csík, alulra pedig a madeira szalag. Ezután a két sarokba az arany színű, dombornyomott, tépett szélű papírdarabok. Az alap ezzel kész is lett, jöhetett a pingvin fekete teste és a narancssárga lábacskák, majd a fehér pofi és poci, és a narancssárga orrocska. Csíkos kartonból helyére került a sapi és rá a zöld bojt. A következő lépés a pingvin kezében tartott etikett címke zöld karton alapja volt, amire a képeslap alapjánál is használt madeira díszítés, a felirat, majd az organzaszalagból kötött kis masni került. A mintalyukasztóval készített hópelyhek felragasztása után már nem is maradt más, mint megrajzolni a pingvin szemét és a rózsaszín pírt az arcán.
A papírrétegek ragasztásához ragasztóstiftet ajánlunk, a szalagokhoz (ha a ragasztóstift nem tartja meg) hobbi ragasztót használjunk, a masnikat legkönnyebben ragasztópisztollyal rögzíthetjük. A dombornyomott papírokat akár saját magunk is elkészíthetjük, mégpedig a Sizzix Big Shot vágó- és domborítógépével.

A rénszarvasos kollekció különlegességét a térbeli réni fejecskék adják. Az alap ez esetben is ugyanúgy készül, mint a pingvines szettnél, de a rénszarvasokból három, egyre kisebb formát vágtunk ki, majd a legnagyobb felragasztása után a kisebbeket 3D-s ragasztókockákkal emeltük ki.
A fentebb látott hóemberes mintadarabok készítési elve sem tér el a többiétől. Ennél a verziónál azt szerettük volna bemutatni, hogy a hóembereket nem csak fehér papírból, hanem fehér gombokból is építhetjük.
Design és styling: Győrbiró Barbara és Meixler Anita
Fotó: Szász Enikő
Szöveg: Laukó Brigi
![]() |
Nyári dekor a fészer oldalánEgy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!
|
![]() |
Üzenet a hűtőgépenAz alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!
|
![]() |
MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILAAz áprilisban útjára indított A hónap színe rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!
|
![]() |
Szülinapi meghívókSok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!
|
![]() |
Varrj plüss házi kedvenceket!Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket! |
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció