A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Kortyolj és alkoss!

Ahogy a múlt héten ígértem, ma is kukázunk! Persze csak hobbiból! Vagyis ma is újrahasznosítunk! Egy héttel ezelőtt a konzervdobozok életét mentettük meg, és ma is fémdobozok állnak a középpontban! Régen, amikor még gyerek voltam, divat volt gyűjteni a kiürült, fém, üdítős és sörös dobozokat. A legtöbb helyen - nálunk is egyébként, mert a Bátyámmal nagy gyűjtők voltunk - a polcok tetején tornyosultak ezek a színes fém csodák. Igyekeztünk a különlegesebbeket megtartani, begyűjteni, elkérni. Ma már persze ez nem akkora szám, és lakberendezési szempontból kevés otthon fénypontját képezik az ilyen fém tornyok, azonban a dobozos italok fogyasztása még ma is divat. Ezáltal hulladékot is termelünk, hiszen az esetek döntő többségében a kiürült fémdobozokat a kukába hajítjuk. Mielőtt azonban megtesszük ezt a mozdulatot, esetleg érdemes átgondolni, hogy nincs-e valami, amire jók lehetnek a szemét sorsára ítélt üres dobozok?

Szerintünk van! Egy vidám, bohókás, élénk színekkel teli otthonba tökéletesen illeszkedő tárgyak és bevállalós, vagány lányoknak (nőknek) és fiúknak (férfiaknak) is való, extrém, egyedi ékszerek készülhetnek belőlük!

Nézd csak!

Az üdítős és sörös dobozok oldala színesebbnél színesebb, tele van feltűnő feliratokkal, logókkal, amik érdekes, szokatlan, de tutira egyedi dekorációi lehetnek például képkereteknek, poháralátéteknek sőt, ékszereknek is!

Dekorálj képkereteket az üres fém dobozokkal!

A képkeretek elkészítéséhez a következőkre lesz szükséged:
-üres fém dobozok (egy családi nyaralás, gyerekek pancsolását időző kép esetében nyilván a színes, üdítős dobozok kerüljenek előtérbe, de egy baráti sörözést megörökítő felvételnek testhezállóbb keret készülhet sörös dobozokból),
-natúr, fa képkeret,
-fénykép,
-canson karton,
-apró szögek,
-olló,
-jelölő toll,
-hobbi kés (sniccer),
-vonalzó,
-ragasztó (hobbi ragasztó és ajánljuk a Pattex Repair Universal ragasztót is),
-kalapács,
-csiszolópapír

Elkészítése:
Először is vágd ketté a dobozokat, hogy a fém anyagot egy lappá tudd kiteríteni. Mérd le körben, a keret szélességét, és azt a szélességet jelöld be a metállap(ok)on is (a hátoldalán), és hobbi késsel vágd is ki a darabokat. Használhatsz egy fajta dobozt, de több különbözőt is vegyesen. Ragaszd fel a színes fémlap darabokat a képkeretre, és fektess rájuk valamilyen nehezéket (például vastag, nehéz könyveket), amíg a ragasztó meg nem szárad. Ha gondolod, van másik megoldás is a fémlapocskák rögzítésére: apró kis réz szögekkel szögeld fel a fa keretre őket.

A ragasztás: ha kisebb felületen ragasztasz, akkor a hobbi ragasztó is elég lehet, de nagyobb felületnél talán célszerűbb egy erősebb, gyorsabban száradó ragasztó alkalmazása. Ehhez ajánljuk pl. a Pattex Repair Universalt, mely alkalmas fém ragasztására is.
A ragasztás előtt beiktathatsz egy extra lépést is: csiszolópapírral csiszold meg egy kicsit mind a fa (a keret), mind pedig a fém felületét, hogy erősebb kötés alakulhasson ki köztük.

Ha csak nem direkt az a célod, ne törekedj rá, hogy szabályosan helyezd el a különböző fémdarabokat, hogy a feliratok, minták, logók szabályosan látszódjanak, hiszen a kesze-kusza összhatás sokkal bohókásabbá teszi a végeredményt.

Íme a kiindulási alapok – és a belőlük készíthető poháralátétek!
Fontos természetesen, hogy minden munkát a dobozok kettévágása után a mosogatással, szárazra törléssel kezdj!

Amire a poháralátétek készítése során szükséged lesz:
-üres fém dobozok,
-négyzet alakú fa poháralátétek,
-olló,
-jelölő toll,
-hobbi kés,
-ragasztó vagy apró szögek,
-kalapács,
-csiszolópapír

Elkészítésük:
Ebben az esetben is vágd ketté a dobozokat, hogy ki tudd teríteni őket fém lapokká. Rajzold körbe a fa alátéteket a fémlapok hátoldalán, vágd ki a darabokat, és a képkereteknél leírt módon ragaszd fel, vagy szögeld fel az alátétekre. Ezek kisebb felületek, így akár egy darabbal is beboríthatod őket, de több apró részletből is, mintegy kollázs szerűen is bevonhatod az alátéteket.


Talán sose jutott eszedbe, hogy üres üdítős dobozokból bármit is csinálj, pláne nem ékszereket! Nos, pedig ezt is lehet! Ha szereted az egyedi, divatteremtő, extravagáns megoldásokat, akkor ez az ötlet garantáltan Neked való!

Az ékszerek készítése során mire szükséged lesz:
-üres fémdobozokra,
-fekete hobbifilcre,
-golyós fülbevalóalapra,
-gombra vagy patentra,
-tűre, fekete cérnára,
-ollóra,
-jelölő tollra,
-hobbikésre,
-vonalzóra,
-ragasztóra,


Elkészítésük:
Vágd ketté a fémdobozt, hogy kiteríthesd egy lapos fémdarabbá. A sablonok alapján (a karkötőt és a gyűrűt a saját méretedhez igazítva) vágd ki a fémlapból is és a fekete hobbifilcből is az alkatrészeket. Az előzőekben leírt módon ragaszd fel a fém lapokat a filc darabokra, tegyél rájuk valamilyen nehezéket, és várj, míg a ragasztó megszárad.

A karkötő: a fémlapot ugye a hátlapra ragasztottad fel, ha megszáradt, akkor újabb ragasztás következik, mégpedig az „ablakos” első (felső) oldal ráragasztása. Ez esetben is jó, ha némi nehezéket raksz a karkötőre, amíg a ragasztó meg nem szárad. Végül varrd fel a patentot, vagy ha gombot szeretnél (akkor válassz feketét), akkor az egyik végére varrd fel a gombot, a másik végére pedig vágj ki egy gomblyukat!

A gyűrű: Ugyanúgy készül, mint a karkötő, tehát a kétlépéses ragasztással, a zárásban különbözik csupán. A gyűrű túl kicsi ahhoz, hogy gombot varrj rá, ezért azt fekete cérnával (vagy a cérnánál erősebb hímzőfonallal) varrd össze!

A fülbevaló: A sablon alapján kivágott elemeket ragaszd egymásra, nehezék alatt tartsd, míg a ragasztó megköt. Lyukaszd ki a fémdarabot a tetején és akaszd bele a fülbevalóalapot.

További részleteket az ékszerek elkészítését illetően a következő sablonokon, és azok alatt találsz!


A karkötő sablonja
A fölső rajz a karkötő hátoldala, az alsó rajz pedig az "ablakos", első oldalé. A karkötő hosszát igazítsd saját csuklódhoz!


A karkötő zárása
Az előző sablonon jelzett ablakot hajtsd ki (amit a jobb oldalán nem kellett bevágnod!), annak a végére csináld a gomblyukat, vagy varrd a patent másik részét!

A gyűrű sablonja
A méretét igazítsd a saját ujjadhoz! A jobb oldali kis kép mutatja a gyűrű összevarrását.


A fülbevaló rajza
A megadott méretek a képen látható fülbevaló adatai, amelyeket természetesen tetszés szerint megváltoztathatsz!


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby


Értékelj:

Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink