A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Konzervdobozból mécsesek

Az időjárás ugyan nem engedi, hogy kint a kertben, a teraszon, vagy az erkélyen ücsörögjünk, inkább behúzódunk a meleg szobába, és beburkolózunk egy vastag, puha plédbe vagy filcsálba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakásunk szabadtérbe eső területein ne teremthetnénk meleg, meghitt hangulatot!

Akár a kerti padon, asztalon, egy-egy sziklán, ablakpárkányon elhelyezett, akár egy fára, vagy a tető alatti kampóra fellógatott mécses óriási hangulatteremtő eszköz lehet a kezünkben. Még akkor is, ha a szabadból, közvetlen közelről nem élvezhetjük a látványukat. Hiszen már bentről is olyan jó érzés egyszerűen csak rájuk nézni! 

És nem kell bonyolult dolgokra gondolni! Konzerves kukorica, borsó, ananász, vagy készétel, csemege uborka, lekvár, befőtt minden háztartásban fogy, és ezzel hulladék is termelődik. Már akinek persze hulladék a kiürült konzervdoboz és befőttes üveg! Mert nekünk, kreaítívhobbyzóknak ugye nem az?

Kiürült befőttesüvegek fellógatva, konzervdobozok kicsipkézve, régi, nem használt kristálypoharak új szerepben.
Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy szép hangulatot varázsolj a szabadban is. Persze ezért kicsivel több részletet is elárulunk az alábbiakban...

Alapanyagok, kellékek:
üres konzervdobozok, befőttes üvegek, üveg-, kristálypoharak, 
ezüst színű szalagok, paszomány, farkasfog,
műanyag/üveg prizmák, díszek vagy üvegkavicsok,
drót,
csiszolópapír,
ragasztópisztoly,
kalapács,
cipészár/nagy, vastag szög,
fekete jelölőfilc,
csípőfogó

Üveg mécsesek:
A kiürült befőttes üvegeket leállíthatod az asztalra a konzervmécsesek és a kristálypoharak mellé, de fel is lógathatod őket. Bármelyiket választod, előtte egy egyszerű lépéssel kicsit azért dobd fel őket: az ezüst szalagokból, farkasfogból vágj le annyit, amennyi körbeéri a szájuknál, aljuknál, és a ragsztópisztollyal ragaszd oda a szalagdarabokat. Ennyi. Több nem is kell. 

A fellógatáshoz szükséged lesz drótra, amiből vágj le több, hosszabb darabot, azokat tekerd körbe párszor az üveg szája körül, majd két oldalt vidd le az aljához, és keresztezd meg (mint a díszcsomagolásnál a szalagot), s vidd föl újra az üveg oldalán. Készíts egy fület is, majd az üveg alján lévő kereszthez erősíthetsz még drótra rögzített üveg vagy műanyag prizmákat, díszeket, üvegkavicsokat.
 
A konzervdoboz "csipkézése"

Konzervdobozmécsesek:
Először is csiszold meg a konzervek "száját", ott, ahol kinyitottad őket, nehogy elvágja a kezed munka közben, vagy később, amikor mécsest helyezel el benne. Ezután a fekete filccel jelöld be a doboz oldalán, hogy hová szeretnéd a lyukakat, amelyeken majd átszűrődjön a mécses lángjának fénye. Az ár (vagy a vastag szög) és a kalapács segítségével üsd ki a lyukakat, majd belülről csiszold át a felületet. Végül ragassz fel a konzervdobozokra néhány csík ezüst szalagot, és már készen is vagy.


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby




 
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink