A kosarad még üres!




Kislányból kis hercegnő

Tipikus kislány... Talán nem tévedek, ha azt gondolom, sok Szülő szembesül ezzel a megállapítással, amikor farsangra készülő csemetéjét hallgatja. Nem biztos, hogy a hercegnő vagy a királylány merül csak fel a gyermekben lehetőségként, de hogy a legtöbb kislány csupa rózsaszínben és/vagy csupa csillogóban álmodja meg a jelmezét, az szinte biztos. Nem igaz?

Velünk legalábbis így volt. Az első ovis farsangon a rózsaszín ruhácskás, fehér, balett táncos kisegér, Angelina bőrébe bújt a gyermek, a másodikon csilivili hercegnőcskét kellett faragnom (szabnom-varrnom) belőle és - egy gondoltanyi kitérő után végül - idén sem térünk le a „kijelölt” útról a fényes, csillogó hableány jelmezzel.

Utóbbi, vagyis az idei sellő jelmez még igen kezdeti stádiumban van, így azt gondoltam, a tavalyi képek alapján megmutatom, hogyan varázsoltam kislányomból kis hercegnőt házilag, rendkívül egyszerű eszközökkel, módszerekkel.


Mintha csak a rózsaszín felhők közül lépnének ki kicsi lánykáink a rózsaszín ruháikban.
Váltsuk valóra gyermekeink nagy álmát – s, ha még csak egy farsang erejéig is, de varázsoljunk valódi hercegnőt belőlük.


A habos-babos ruha helyett mi a testhezállóbb, egyszerűbb verziót választottuk. Az elmaradhatatlan kiegészítők persze nálunk sem hiányozhattak, így volt korona, jogar-varázspálca, no és a modern kor hercegnőjének még egy kis ritikül is dukált (ez azonban csak azért, mert éppen volt otthon egy ugyanolyan anyagú, bár sötétebb pink színű kis tatyója a kicsi lánynak, mint amilyen anyagból a ruhája készült, ezért Ő elhatározta, hogy az is a jelmeze része lesz).

Így készült a jelmez:

Ahogy olvasni fogod a leírást, látni fogod, hogy ennek a jelmeznek az elkészítése kezdőknek is ajánlott – minden csupa csőből áll!

A hercegnő ruhához szükség volt egy rózsaszín, hosszú ujjú, minta nélküli pólóra és egy rózsaszín harisnyára. Erre került egy csillogó, flitteres, rugalmas anyagból varrt mini ruha. Nos, ennek a varrásával nem bíbelődtem túl sokat (egyrészt a varrógépem sem szerette annyira az anyagot, másrészt - bár hajdanán jártam varrótanfolyamokra – nem vagyok profi varrónő), így tulajdonképpen egy cső miniruhát varrtam: varrtam egy cső alakot, felhajtottam alul, visszahajtottam felül (mindkét helyen duplán), majd a próba után a hátán két hosszú szűkítővel igazítottam testresimulóvá. Egy centi széles rózsaszín szalagból kézzel öltöttem fel a vállpántot, amit hátul megkereszteztem.
A muszlin anyagból egy teljesen egyszerű – szintén – csőszoknyát varrtam, gumis derékkal, hátul térdig felsliccelve, hogy azért tipegni is tudjon a kis hercegnőm.
A maradék flitteres anyagból egy-egy mandzsettát varrtam a két csuklójára. Mi másból, mint csőből lehet azokat is elkészíteni: a csukló körméreténél majd kétszeres hosszúságú csíkot összevarrtam csővé, majd gumit fűztem bele, ami összehúzza az anyagot fodrosra (pont, mint a hajgumik), és a két végét összevarrtam.
A maradék muszlin anyagot a koronánál használtam fel.
 

Így készült a korona:
Az alapját ezüst kartonpapírból vágtam ki, hátul ragasztószalaggal és tűzőgéppel rögzítettem a megfelelő méretűre. A díszítéshez gyöngyházfényű rózsaszín Touch festékkel húztam a korona íveit követő vonalakat, kisebb-nagyobb műanyag ékköveket ragasztottam fel hobbi ragasztóval, majd jött a türelemjáték – ezüst szórógyöngyöt ragasztgattam fogpiszkáló segítségével, egyesével az alsó vonal fölé, a fölső ívek alá, valamint szorosan a középső három, nagy kő köré. Hogy mihez kellett a fogpiszkáló? Egyik végét a hobbi ragasztóba mártottam és azzal nyomkodtam ragasztópöttyöket, apró szakaszonként, ahogy haladtam, másik végét a nyelvem hegyéhez nyomtam egy pillanatra, így tudtam felvenni a kis tálkába kiszórt gyöngytengerből egyszerre néhány szemet, amiket aztán egyesével hagytam a ragasztópöttyökben.A maradék muszlin anyagból egy téglalapot vágtam ki, körbeszegtem, hogy ne foszlódjon, majd beráncolva a korona aljának belső feléhez rögzítettem tűzőgéppel (az ezüst kartonon szinte nem is látszódnak a tűzőgépkapcsok).

 
Így készült a jogar-varázspálca:
A jogarhoz (varázspálcához) egy vastag hurkapálcikát bevontam ezüst mikronfóliával, majd levágtam két darab kb. 35 cm-es drótot. Mindkettőre gyöngyöket fűztem (3 darab 8 mm-es csiszolt, átlátszó, rózsaszín műanyag gyöngy, 1 db 6 mm-es fémgyöngy, 3 db 6 mm-es, csiszolt, kristályszínű műanyag gyöngy, majd újra 1 db 6 mm-es fémgyöngy sorrendben, s ezt a négyest ismételtem meg mindkét dróton négyszer), majd középen átkereszteztem őket, hogy négy ágat kapjak, amiket ívesen meghajlítottam és a maradék drótvégekkel szorosan a hurhapálcára tekerve rögzítettem. Hogy a drótot eltakarjam, 6 mm széles ezüst és 3 mm széles rózsaszín szaténszalagból vágtam le jó hosszú darabokat és azokból kötöttem masnikat a hurkapálca ragasztópisztollyal beregasztózott tetejére. A masnik közepére egy 2 centis, rózsaszín ékkövet ragasztottam (ragasztópisztollyal).

A végeredmény a nagy napon:

 A jelmezt egy meglévő, rózsaszín gyöngy nyaklánc és a játék műanyag, lógós klipszfülbevalók tették teljessé kicsi lányom számára. Ja, és az arcára festett (a szájfényemtől persze csillogó) szívecskék. Hogy a ritikülben mi lapult, arra már nem emlékszem, talán semmi, de a cél nem is az volt, hogy abba bármi is kerüljön.

A közös énekléshez, tánchoz a kellékekre persze nem volt szükség... Azért azok nélkül is jól érezte magát a kis hercegnő!


Ezen a héten is és még február első felében is több jelmezötlettel várunk, tarts akkor is velünk!


Ötlet, kivitelezés és szöveg: Laukó Brigi


Értékelj:

Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Színes, golyós táska

Körülbelül 200 gyapjúgolyó és 20 centi anyag - ebből készülhet el táskakollekciód legújabb darabja!

tovább...

Szívem ajándéka

A különösebbnél különösebb trendek korszakában a Valentin napot is elképzelhetjük más színekben, mint a piros és a rózsaszín. Például fekete-fehérben!

tovább...

Valentin napi ajándékdoboz

A kreatívhobbyzók körében egy ajándéknak a csomagolása is felér egy plusz ajándékkal. Ha már vettél Kedvesednek valami apróságot Valentin napra, készíts hozzá egy különleges díszdobozt is!

tovább...

Katica jelmez

Hacsak nem vagyunk a bogarak, rovarok szerelmesei, kevés olyan ízeltlábú van, amit kifejezetten szeretünk. A katica azonban ezek közé tartozik. Farsangon a gyerekek is szívesen bújnak a páncéljába. Íme egy jelmezötlet!

tovább...

Pillangó-Királykisasszonyok

A kiindulópont egy, amiből álarccal vagy álarc nélkül, varázspálcával vagy anélkül, koronával vagy pillangószárnnyal kiegészítve különböző variációk készülhetnek! Nézd csak!

tovább...

image






Partnereink