Sok gyerek álmodozik arról, hogy milyen jó lenne valamilyen háziállatot tartani otthon. Legtöbben persze egy aranyos kis kutyusnak vagy kis cicának örülnének. Ez a gondolat általában igen hirtelen fogalmazódik meg a gyermekekben. És vele együtt a következő is, ami nem más, mint a haditerv kidolgozása – „A hogyan győzzem meg Anyut és Aput arról, hogy milyen jó is lenne, ha nekünk is lenne kutyánk/macskánk?” terv kidolgozása!
Nos, igen, a győzködés általában elég hosszú folyamat, de ez idő alatt a csemeték nem szenvednek hiányt a frappánsabbnál frappánsabb meggyőző érvek felsorakoztatásában. Néha már-már odáig is eljuthatnak a „tárgyalások”, hogy Anyu és Apu szíve majdnem meglágyul, de azért a Szülői ész érvek legtöbbször erősebbek az ártatlan, gyermeki érvelésnél. Így aztán végülis a kutya és a macska helyett már egy papagáj, sőt mi több, még gyakrabban a díszhalak kerülnek szóba. Mondván, azok nem hangosak, nem kell sétáltatni őket, nem piszkítanak a lakásba, egyáltalán nem tűnnek olyan macerásnak. És egyébként is, felnőtt, esetleg lakberendező, kreatív fejjel átgondolva, még a lakás ékessége is lehet egy szépen berendezett akvárium! Ez bizony így van. Úgy értem igen, valóban szép dísze lehet az otthonnak egy akvárium. És igen, úgy gondolom, sok Család megy át ezen a folyamaton (ugye?), ami a kutya ötletétől végül a halaknál köt ki. Ám azt is gondolom, hogy azért egy akvárium lakói (gyerekkoromban nekem is volt, sőt egy kicsi, igaz csak átmenetileg, de most is van) is igényelnek törődést. Ezért aztán előfordulhat az az eset is, ami a gyerekek számára a legkedvezőtlenebb, vagyis a teljes elutasítás. Se kutya, se macska, se papagáj, se teknős, se hal… Semmi nem lesz.
Ilyenkor jusson egy kreatívhobbyzó szülő eszébe azonban az igazán praktikus megoldás! Egy akvárium, amit a gyermekkel együtt, mi magunk készíthetünk el, amely nem igényel utólagos gondozást, de amit utólag is bármikor, könnyen átrendezhetünk kedvünk (vagy inkábba gyerkőc kedve) szerint. Ha megunja a vitorláshalak, polipok, medúzák látványát a kis akváriumrajongó, könnyedén varázsolhat csikóhalat, tengeri csillagot, netán kis cápát egyedi üvegkalitkájába.
Ennek az ötletnek, ennek a különleges akváriumnak a megvalósításáról lesz szó ma! Tarts velünk!
Hozzávalók, kellékek:
-cipősdoboz(ok),
-kék, sárga, fehér hobbi festék,
-műanyag fólia (vastagabb, írásvetítő fólia és vékonyabb, irattartó fólia),
-lehúzható üvegfesték (matricafesték) különböző színekben,
-fém halacska, tengeri élőlény figurák (ezek híján hobbi drót!),
-homok,
-kagylók, kavicsok,
-damil,
-olló,
hobbi ragasztó vagy kétoldalú ragasztószalag,
-homok ragasztó,
-ragasztószalag (cellux),
-fogpiszkáló,
-hurkapálcika,
-eldobható műanyag pohár
Az akvárium elkészítése lépésről-lépésre:
1. Rajzolj egy kb. 1 cm-es keretet a cipős doboz fedelére, majd vágd ki a fedél belsejét a keretvonalig. Ez lesz az akvárium eleje, első oldala.
2. A cipős doboz belsejét fesd be világoskék hobbi festékkel (mintegy a vizet szimbolizálva), a dobozt kívülről és a keretnek kivágott fedelet pedig világossárgával. Egy átlátszó műanyag fóliából vágj ki akkora darabot, mint a fedél belseje, és hobbi ragasztóval, vagy kétoldalú ragasztószalaggal ragaszd fel a fedél belső oldalára.
3. Fektesd a fém formákat egy irattartó fóliára, és fesd ki őket tetszés szerint lehúzható üvegfestékkel! A kész fém formák helyett hobbi drótból hajlíthatsz Te magad is halacskákat, polipot, tengeri csillagot, bármilyen vízi állatot. A festésnél a színeket keverheted egymással, de ha ezt nem szeretnéd, mindig várd meg az adott szín száradását, mielőtt ráfestesz egy újabbat, vagy használj kontúrfestéket, amellyel elkülöníted egymástól a színeket. Használhatsz halakról szóló könyveket, hogy ihletet meríts, de készíthetsz fantáziadús, csillogó élőlényeket is, mint ahogy az a képen is látható. Léteznek már eleve csillámos üvegfestékek, de ha nincs ilyened, egyszerűen a fóliára festés után szórj a festékbe egy kis glitterport, s fogpiszkálóval keverd el. A fogpiszkálót használd egyébként még arra is, hogy a keletkező légbuborékokat kiszurkáld vele. A festésnél még arra figyelj, hogy a fém keretig érjen a festék mindenhol, ne legyenek lyukak. Ha nincsenek fémformáid, és nem akarsz drótból sem hajítani ilyeneket, akkor egyszerűen használj sablonokat. Ilyenkor válaszd a kicsit vastagabb, írásvetítő fóliát, tegyél alá sablont (amiből a cikk végén is találhatsz néhányat, de akár az interneten is tudsz keresni, s onnan kinyomtatni), és kontúrfestékkel fesd meg, majd annak száradása után töltsd ki a figurát a színekkel. Ha kész, ollóval vágd körbe az állatokat (növényeket), és fúrj egy kis lyukat a tetejükön, amin keresztül majd fel tudod lógatni őket.
4. A vízinövények festéshez is találsz sablonokat, ezeket nyomtasd ki, tedd az irattartó fólia alá, és zöld matricafestékkel fesd meg. Készíts többféle növényt is.
5. Amikor megszáradtak a vízinövények, vágd ki őket a szaggatott vonal mentén. Alul a két fülecske választóvonalát vágd be, s az egyiket előre, a másikat hátrafelé hajtsd be. Ezzel el is érkeztél arra pontra, amikor kezdődhet az akvárium berendezése! Elsőként a vízinövényeket erősítsd egy kis ragasztószalaggal a fülecskéknél fogva az oldalára állított cipős doboz aljára.
6. Ha minden növény a helyére került, következhet a homok. Egy eldobható, műanyag pohárban keverd össze a homokot egy kis ragasztóval, hogy egy ragadós massza állagot kapj. Terítsd el a homok masszát az akvárium alján, úgy, hogy a növények leragasztott fülecskéit is teljesen befedje.
7. Nyomkodj néhány kavicsot, kagylót a homokba, akár be is ragasztózhatod még őket, és akkor szilárdan a helyükre fognak rögzülni. A halacskákat, s más tengeri állatokat egy damil segítségével lógasd le az akvárium tetejéről (persze a belső oldaláról), celluxszal rögzítsd őket. Végül az akvárium előlapját illeszd a helyére, s hogy ne essen le, ragaszd is oda.
Ezzel el is készült az akváriumod, amiben akár medúzát, delfint, cápát is tarthatsz!
Végül jöjjön néhány sablon:
A polipot kétféleképpen is elkészítheted. Ha éppen nem úszik a vízben (vagyis nem lóg le damilon az akvárium tetejéről), hanem pihen a homokban, akkor ugyanúgy járj el, mint a vízinövények esetében! Vágj ki nekik is két kis fület, s azok segítségével ragaszd le őket az akvárium aljára, még, mielőtt a homokot elteríted!
Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 5
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció