Mióta az a munkám a Kreatív Hobbynál, hogy ide, a honlapra írjak cikkeket, őszinte szívvel mondhatom, hogy egyetlen nap sem volt olyan, amikor úgy álltam volna fel a számítógép mellől, hogy azt éreztem, ma nem önmagamat adtam, s bármilyen oknál fogva nem voltam hiteles.
Be kell, hogy valljam, ma egy picit ezzel bajban vagyok... És azt is elmondom, miért. A mai téma miatt.
 
Kávézni tudni kell... Miként az angoloknak az ötórai tea rituáléja, úgy a kávézóknak is nagyon fontos a reggeli (és a nap során a többi) fekete kortyolgatásának megadni a módját. Bizonyára - teszem hozzá, mert én nem iszok kávét, bevallom, nem szeretem. Sosem szerettem semmit, ami kávés, és ez ma is így van. (Ha már színt vallok, OK, elárulom, hogy gyerekkoromban az egyetlen kávés dolog, amit finomnak találtam, a Kapucíner csoki volt, sőt, az otthoni tejeskávéból is került pár adag a gyomromba, de egy idő után azt kiharcoltam, hogy az utóbbit ne kelljen fogyasztanom.)


Persze a környezetemben nagyon sokan szeretik a fekete babból készült őrlemény ilyen-olyan fajtáját, és azért elképzelni is el tudom, hogy aki szereti a kávét, annak jól esik nem csak gyorsan lehörpinteni, hanem hangulatosan elfogyasztani, pláne, ha ezt társaságban teszi. Ez számomra nem újdonság, én ugyanígy vagyok e téren a teával, vagy a forró csokival, kakaóval, mert azok persze jöhetnek!


Amikor megláttam ezeket a képeket, azonban rögtön átéreztem minden kávézó helyzetét! Azt nem mondom, hogy kedvet kaptam egy jó erős feketéhez, de még egy lágy cappuccinohoz sem, a forró csoki azonban már sokkal inkább eszembe jutott! És egy délután, egy este, amikor a Barátainkkal összejövünk, jókat beszélgetünk egy ilyen elegánsan, hangulatosan megterített asztal mellett, mindenki kezében fogja forró bögréjét, és egy-egy mondat közben kortyolgatja belőle forró italát. Azt szokták mondani, élni tudni kell… De néha elég csak annyi, hogy Kávézni tudni kell… Egy kicsit kikapcsolni, felhőtlenül szórakozni a Baráti körben, jókat nevetgélni, élvezni az asztal nemes eleganciáját, a csoki, az apró süti, és az italok illatát, aromáját.

Annak ellenére, hogy én nem szeretem a kávét, még nem jelenti azt, hogy nem teríthetem meg ilyen szépen, elegánsan az asztalomat akár egy ötórai teához. És mindenki más, aki hozzám hasonlóan a teát vagy a forró csokit részesíti előnyben, miért ne tehetne ugyanígy? De annak ellenére, hogy én nem szeretem a kávét, még nem jelenti azt, hogy Te, aki e cikket olvasod ne imádnád, és hát akkor Rád miért ne gondolnék?
Egyszóval mindenki, akinek tetszik ez a nemes egyszerűséggel, de nagyon elegánsan megterített asztal, figyeljen, mert nagyon, de nagyon egyszerűen elkészíthető a teríték!


A készlet tányér és pohár alátétekből, egy, a kanna alá való alátétből és szalvétagyűrűkből áll. Az elkészítésük hihetetlenül egyszerű, nem kell nagyon szabni, varrni egyáltalán nem, ragasztani is csak egy keveset, igaz, vasalni kicsit többet, de azt sem a hagyományos értelemben, csak a strasszok miatt. De, ha valaki annyira sincs jóban a vasalóval, hogy a csillogó kövecskék és a csodás végeredmény kedvéért a kezébe vegye, helyettesítheti azt a dekorpákával vagy ékkőragasztóval.