A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Karácsonyi üzenet Tőlünk Neked

Kedves Olvasónk!

Ahogy tegnap írtam, már minket is kezd hatalmába keríteni a karácsonyi hangulat, és ezt napról-napra Te is egyre jobban fogod érezni, ahogy a kreativhobby.hu-ra kattintasz. Biztosan észre is vetted, hogy kollégáim már gondoskodtak is az adventi hangulat megalapozásáról, hiszen már három csodaszép ötlet elkészítésének a rejtelmeibe be is avattak Téged. (Gyöngyös advent; Adventi naptár cserepekből; Adventi koszorú a fény ünnepére)


Október még a szőlőről, borról, szüretről, majd a halloweenről szól, de amint belépünk a novemberbe, rögtön azon vesszük észre magunkat, hogy hirtelen szinte minden gondolatunk a karácsony körül forog. Persze erről nem csak mi magunk tehetünk, hiszen ilyenkor már az üzletek (a legkisebb közérttől kezdve a legnagyobb hipermarketig, a legkisebb cipő-, ruhabolttól kezdve a legnagyobb márkákat képviselő, csillogó áruházakig, bevásárló központokig) elkezdik kirakataikat a karácsony hangulatával megtölteni. Így bármerre is járunk, bármerre nézünk, akarva-akaratlanul is egy-egy hóemberre, pompásan csillogó karácsonyfára, télapóra, hópelyhekre szegezzük tekintetünket, és ez bennünk is megszólaltatja a kis harangot: közeledik a karácsony, ideje elkezdeni nekünk is a készülődést!


Kép forrása: Hobby Idéer

Mindent, amit innentől kezdve írunk, azzal a szándékkal tesszük, hogy gyarapítsuk karácsonyi ötlettáradat, vagy, ha épp úgy érzed, semmi ötleted sincsen, hát mi adjunk Neked!

Mindent, amit az elkövetkezendő két hónapban a figyelmedbe ajánlunk, lehet saját otthonod ünnepi dekorációja vagy saját kiegészítőd, de Szeretteid karácsonyi ajándéka is, attól függően, hogy Te hogyan szeretnéd elkészíteni. Az egyértelmű, ünnepi hangulatot árasztó megoldások, ajándékozási ötletek mellett, ha azt látod, hogy egyik-másik cikkben nem is a karácsony tipikus színeivel, anyagaival, témáival dolgozunk, Te akkor is nézd, olvasd olyan szemmel írásainkat, hogy akár azonnal ötletet tudj meríteni belőlük: az a bizonyos dolog, bármiről legyen is szó, milyen szépen mutatna Anyukád konyhájában, Gyermeked szobájában, Testvéred irodájában, Barátnőd nyakában, és hogy örülnének, ha kapnának egy olyat karácsonyra!

Meglehet, hogy már elcsépelten hangzik, de én mégis azt gondolom, hogy nagyon is helytálló az a mondás, miszerint a saját készítésű ajándékok, tárgyak sokszor értékesebbek, mint a vásároltak. Bennük van két kezünk munkája, a szeretet, amivel készítjük, az esetleges küzdelem, mire az a bizonyos dolog olyanra sikerül, mint amilyennek megálmodtuk, és az ilyen ajándék, még ha a kivitelezését tekintve talán nem is tökéletes, ettől szép, ettől egyedi, ettől igazán értékes, különleges. Talán nem vagyok egyedül azzal a kellemes, szívet melengető érzéssel sem, ami akkor tölt el, amikor elkészülök egy-egy alkotással, legyen szó akár valamelyik szerettem ajándékáról, egy újabb, a lakásomba szánt dekorációról, vagy egy trendi kiegészítőről, használati tárgyról.

 
Képek forrása: Hobby Idéer

Persze, gyakran adódik olyan alkalom, pillanat, hely, idő, ami nem adott ahhoz, hogy életed remekművét készítsd el ajándékként, és hirtelen egy boltban vásárolt kész ajándéktárgy, egy üveg bor segít ki Téged, de ha mégis rászánod magad, az idődet és az energiádat, hogy nekiülj az alkotásnak, hidd el, hogy nem csak az elkészült tárgyban, de a ráfordított munkában is örömödet leled majd!

Adventi koszorúk, kalendáriumok, hangulatteremtő dekorációk, gyertyák, karácsonyfadíszek, ötletek ajándékozáshoz, csomagoláshoz, az ünnepi asztal kellékei, képeslapok, ajándékkísérő kártyák, angyalkák, télapók, hóemberek, rénszarvasok, és még sok más dolog… minden mennyiségben, színben, stílusban, variációban fel fog bukkanni oldalunkon, érdemes lesz tehát minden nap (akár többször is) ránk kattintanod, mert biztos mindig találsz majd valami új ötletet nálunk.


Kép forrása: Hobby Idéer

Mivel én 4 évig Skandináviában éltem, volt szerencsém megtapasztalni a hidegnek titulált északiak bizony nagyon is meleg, meghitt, fantasztikus karácsonyi hangulatát, és az ünnepi készülődéseiket. A skandináv stílus hozzánk, magyarokhoz is már egyre közelebb áll, itt, a kreativhobby.hu oldalán is találkozhattál már vele, és ha velem tartasz, akkor az elkövetkezendőkben még jobban beavatlak a skandináv karácsonyi világba. Írok majd ottani szokásokról, hagyományokról és tipikus ételekről, dekorációkról is.



Szeretettel várunk Téged minden nap, hogy együtt készülhessünk az év – legalábbis vitathatatlanul az egyik - legszebb ünnepére!

Kellemes karácsonyi készülődést kívánok Kollégáim és a magam nevében!




Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink