A múlt hét Mária nappal kezdődött. És, mivel az egyik óvónénink Marika néni, gondoskodnom kellett valami apró kis ajándékról. Persze mindez szombat reggel jutott eszembe. Na, gondoltam akkor vasárnap délelőtt vagy hétfőn reggel, ovi előtt irány a kertészet valami szép virágért. Hirtelen a levendulára gondoltam, ami még ilyenkor is kapható, és úgy voltam vele, hogy az egy annyira szép, kertbe is ültethető, frissen, szárítva is mutatós és hasznos növény, hogy az éppen megfelelő lesz.
Általában, ha tehetem, igyekszem hasznos, de legalább valamire jó ajándékokat készíteni, vásárolni, a porfogókat csak a legvégső esetben választom. Marika néni nagyon kedves nekünk, ebből kiindulva a hétvége folyamán többször is arra gondoltam, több kellene Neki egy egyszerű virágnál!
Szombaton aztán levendulát "szüreteltem". Na, nem egy egész ültetvénnyel büszkélkedhetek, csupán két kis bokorral, de szerencsére arról is volt bőven mit levagdosni. Szépen tálcára tettem szárítani az illatos szálakat, hogy majd gondosan kicserélhesem az ócska harisnyába bújtatott tavalyi csokrokat - a molyok ellen persze. Ahogy telt a hétvége, és ahányszor elsétáltam a friss levendula illat környékén, egyre erősödött bennem az érzés, hogy nem megyünk mi a kertészetbe, hanem valamit magunk alkotunk az óvónéninek, mégpedig a saját levendulánkból - így mégiscsak egy értékesebb ajándékkal köszönthetjük Őt a névnapján. Vasárnap este aztán szokás szerint "kupiszobám" közepén állva fürkésztem a szememmel a különböző sarkokat, hogy hol, milyen értékes alapanyagra bukkanhatnék...
Végül is ezeket szedtem össze, mert hirtelen a szemem elé villant egy kép egy kis cserepes levenduladíszről.
Valami nagyon egyszerű, letisztult kis ajándékot szerettem volna összehozni és fontos szempont volt az is, hogy könnyen elkészíthető legyen, hogy a közel 5 éves kislányom is tudjon benne segíteni, és elmondhassa, hogy bizony az ajándék készítésében az Ő keze munkája is benne van!
Tehát, az alapanyagok, kellékek:
-4cm-es cserép,
-kis oázis (tűzőhab),
-3 és 6 mm-es fehér szaténszalag,
-1 db ezüst strasszkő (lehet kerek, ovális, szögletes tetszés szerint, de a mérete mindenképp legyen 5-6 mm),
-zöld izlandi moha,
-kétoldalú ragasztószalag (6 mm széles),
-hobbi ragasztó,
-néhány szál levendula,
-olló,
-gyufa vagy öngyújtó
Így készült el az apró ajándék - TÉNYLEG - 5 perc alatt:
1. A kétoldalú ragasztószalagot körbetekertem a cserép peremén, amikor a két vége összeért levágtam és eltávolítottam a védőpapírt.
2. A ragasztóba beletekertem a 6 mm-es szaténszalagot, aminek az illesztését úgy takartam el, hogy egy ezüst strasszkövet ragasztottam rá hobbi ragasztóval.
3. Néhány szál levendulát összefogtam és 3 mm-es fehér szatén szalaggal összekötöttem. A masni túllógó végeit és a hosszú levendulaszárakat visszavágtam. A masni két végét egy pillanatra láng fölé tartottam, így a szalagnak már esze ágában sem lesz felfoszlani.
4. A cserépbe tűzőhabot tömködtem, majd abba beleszúrtam a kis csokrot.
5. Végül a tűzőhab tetejét hobbi ragasztóval beragasztóztam és a levendulát körberaktam izlandi moha kupacokkal. Szépen eligazítottam a szálakat, hogy a szürke oázis ne látszódjon ki sehol, és már készen is voltam!
Ez az apró ajándék nagyon jó ötlet, ha hirtelen, villámgyorsan kell valakinek a valamijére elővarázsolni valamit, ami egyedi, ami saját készítésű és még ráadásul illatos is! Az 5 perc, hidd el, megállja a helyét, a fotózással sokkal, de sokkal több idő ment el, mint magával az ajándék elkészítésével!
A levendulás kis dísz elkészítése során több olyan pillanat is van, amikor apró kis alkotókezek besegíthetnek: például a szaténszalag cserépre ragasztása, a strasszkő felragasztása, a ragasztó nyomás a tűzőhabra és a mohatömködés is. Szóval ez az ötlet jól jöhet akár egy névnapon, de a Pedagógusnapon, ballagáskor, Anyák napján is nagyszerű ajándék lehet!
Tipp: frissen vágott levendulával nem jó megcsinálni a kis ajándékot, mert a virágfejek le fognak konyulni. Egy-két nap szárítás után azonban már kitűnően lehet dolgozni a virággal. Amikor nincs levendulaszezon, bármilyen szárított virággal elkészíthető ez a dekoráció, jól mutat például mákgumóval is.
Ötlet és kivitelezés: Laukó Brigi
Eddig 4 szavazat érkezett. Átlag: 4.63
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció