Néha szoktam összegezni, hogy mi minden történt már ebben, a keddi ékszerrovatban mióta útjára indult. Emlékszel még? Igen sokféle, különleges hobbi technikával készíthettél már akár Magadnak, akár lányká(i)dnak, unokahugi(jai)dnak, barátnő(i)dnek ékszereket. A hagyományos, bizsu kellékek mellett alapanyagként használtunk már üvegkavicsot, bőrt, mozaikot, újságpapírt, és, ami a technikákat illeti, azok terén is színes volt a paletta: festettünk, dekopázsoltunk, vasaltunk, tekertünk, ragasztottunk. Ha lemaradtál volna a rovat valamelyik cikkéről, az archívumban mindet megtalálod, előbb azonban szeretném felhívni a figyelmedet a következő, a mai különleges ékszerkészítési módra!
Ma gyurmázni fogunk! A gyurmázás egyike a legelső alkotótevékenységeknek, amit gyerekkorunkban elsajátítunk és megszeretünk. Ha Te is imádtad a színes gyurmadarabokat gyömöszölni, nyomkodni, és felnőttként, Szülőként, Nagyszülőként saját gyermekeidet, unokáidat tanítgatva esetleg még nem élted át újra a gyurmázás örömeit, ezért már-már úgy érzed, hogy szinte hiányzik is ez a tevékenység, rajta, itt a lehetőség! Ma újra kezedbe foghatod az először kemény, ám kezed melegére hamar meglágyuló, simulékonnyá, könnyen formálhatóvá váló különleges anyagot, és fantáziádat, kreativitásodat kihasználva ékszereket gyurmázhatsz Magadnak (vagy másoknak). Egészen pontosan gyöngyöket, medálokat, kitűzőnek való mintákat gyurmázhatsz, amikből aztán elkészítheted újabb különleges ékszereidet. Mi megmutatjuk, hogyan!
Az alapanyag a gyurma, de azért azt hozzá kell tenni, hogy nem a sima, hagyományos fajta, amivel a gyerekek játszanak! Égethető (süthető) gyurmákra lesz szükséged, amikkel ugyanúgy tudsz bánni, mint a hagyományos gyurmákkal, ám az elkészült gyöngyöket, formákat sütőbe téve, azokat tartóssá, keménnyé, további felhasználásra alkalmassá teheted.
Alapanyagok:
-hőre keményedő, FORMI gyurma tetszőleges színekben,
-ékszerragasztó vagy hobbi ragasztó vagy átlátszóra száradó pillanatragasztó,
-viaszolt zsinór tetszőleges színekben,
-fehér teklagyöngy,
-átlátszó kásagyöngy,
-fülbevalóalapok,
-szerelő karikák,
-hurkos szerelőkarikák,
-bizsu láncok,
-gyűrűalapok,
-kitűzőalapok,
-fényes hobbi lakk,
- gémkapocs,
-olló,
-kúposfogó, laposfogó, csipőfogó
Így készülnek a gyurmagyöngyök:
1. Először is fel kell melegítened a gyurmát a kezedben, hogy az formálhatóvá váljon – fogdosd, nyomkodd, gyűrködd egy kicsit. Amikor már megpuhult annyira, hogy könnyen tudj dolgozni vele, sodorj egy hosszú virsli (kukac) formát. Az, hogy a kész gyöngy milyen színű lesz, ennél a lépésnél dől el. Ha csak egyszínűt szeretnél, egy színű gyurmából sodord a hosszú virslit (ld. a mintákon a barna golyó gyöngyök). Ha tetszik az, hogy a gyöngyökben több szín is előbukkan, adhoc jelleggel egyikben több, másikban kevesebb ebből vagy abból a színből, akkor az elején, a gyúrásnál keverj össze két vagy három különböző színű gyurmagombócot. Ha sokáig, teljesen homogénre gyúrsz több különböző színű gyurmát, akkor új színeket is létrehozhatsz. Ha pedig márványos hatású gyöngyöt szeretnél, akkor sodorj két (esetleg három) különböző színű gyurmakukacot, azokat tekerd össze, majd kézzel gyurmázd kissé össze őket, amíg sima, egyenletes lesz a felülete az így kapott vastag kukacnak (ld. a mintákon a kék-arany, illetve a barna-arany gyöngyök, illetve medál).
2. Ez a lépés maga a gyöngy formázása. A kukacokból vágj le egyforma méretű darabokat, s kézzel formálj golyócskákat belőlük. A gyurmagyöngy készítés abszolút kézműves munkának tekinthető, minden darab egészen biztosan egyedi, és ettől nagyon is értékes lesz. Létezik ma már azonban egy szerkezet is, ami segít a gyöngyformázásban. Ezzel különböző alakú gyöngyök is létrehozhatók, és a végeredményként kapott gyöngyök mindegyike – a kézzel formázott gyöngyöknél tapasztalható minimális eltérésekkel ellentétben – teljesen egyforma méretű és alakú lesz. Különleges alakú gyöngyöt azonban úgy is készíthetsz, hogy a két összefont, összetekert (ld. első képen) gyurmakukacot nem sodrod teljesen össze eggyé, csak annyira, hogy a két gyurma biztosan összetapadjon, és úgy vágsz le belőle „szeleteket”, mintha egy kókusztekercset szeletelnél fel. Az így kapott különleges alakú gyöngyöket pedig a következő lépésben leírt módon, a közepükön kilyukasztod.
3. A következő lépés a gyöngyök kilyukasztása. Ehhez egy egyszerű, irodai gémkapcsot használj. Azzal szúrd át a gyöngyöt mindkét végéről, hogy biztosan ugyanolyan vastagságú lyuk keletkezzen a gyöngy teljes keresztmetszetében. A gyurmagyöngyök formázás után nagyon lágyak, puhák, ezért kicsit hagyd őket „száradni”, keményedni, mielőtt belekezdesz a lyukasztásukba, mert különben elveszíthetik a formájukat.
4. Ha virág alakú medált (vagy kitűzőnek valót) szeretnél készíteni, akkor formálj sziromleveleket a gyurmából, középen alulról és felülről is jól nyomkodd össze őket, hogy égetés után is biztosan egyben maradjon a virágod. Készíts egy pici darab gyurmából hurkot, és nyomd a hátoldal közepére, ezen tudod majd a zsinórt átfűzni. A gyöngyöt a virág közepére csak égetés után ragaszd fel! Ha fülbevalónak szánod a virágot, akkor az egyik szirma csücskénél készíts lyukat rá gémkapoccsal.
5. A megformált, kilyukasztott gyöngyöket tedd egy tepsibe, sütőpapírra, és 130°C-on, 5 perc alatt égesd ki. A gyurma az égetés során nem veszít sem a méretéből, sem a formájából, mindössze annyi történik vele, hogy megkeményedik, ami a további feldolgozásra alkalmassá teszi. Mikróban a gyurma nem süthető ki!
A kész, kiégetett gyöngyöt hagyhatod matton is, de hobbilakkal átkenve fényessé is teheted. Ha az utóbbi megoldást választod, fűzd fel egy hobbi drótra a gyöngyöt, a drótot fektesd rá két üvegpohárra, és úgy kend rá az ecsettel a lakkot a gyöngyre. Figyelj arra, hogy ne maradjanak buborékok a lakkrétegben. Hagyd a dróton megszáradni a gyöngyöt.
Nos, a gyurmagyöngyök már elkészültek, de hogyan lesznek belőlük kész ékszerek? Nézzük sorban!
A képeken látható mintadarabok viaszolt zsinórra készültek. Hogy abból pontosan milyen hosszú darabra lesz szükséged, azt úgy tudod kiszámolni, hogy leméred a nyaklánc kívánt hosszát, és hozzáadsz annyiszor kb. 1,5 cm-t, ahány gyöngyöt tervezel rá (mert ennyit vesz fel a gyöngyök elé és utána kötött csomó).
A nyaklánc elkészítése:
Köss egy csomót a zsinór egyik végétől 10 cm-re, majd fűzd fel rá az első gyöngyöt, és utána is köss egy csomót. (Tetszés szerint minden gyurmagyöngy elé és mögé felfűzhetsz egy-egy átlátszó kásagyöngyöt is.) A következő gyöngy már csak 5 cm-re az elsőtől következzen. Haladj így tovább, majd a fűzz fel a lánc közepére egy gyurmavirágot is. Az utolsó gyöngy a zsinór másik végétől szintén 10 cm-re legyen. A két végre fűzz fel átlátszó kásagyöngyöket hármasával, s a hármas szakaszokat is csomókkal válaszd el. A zsinór legvégére még egy-egy nagy gyurmagyöngy kerüljön. A nyakláncot tekerd a nyakad köré, a végeket hagyd szabadon lelógni.
A barna golyó gyöngyök némelyikét apró kásagyöngyök díszítik. Ezeket legjobb utólag beleragasztani a gyurmagolyócskákba, de jó már előre elkészíteni a helyüket. Vagyis, még égetés előtt egy fogpiszkáló végére húzz rá egy szem kásagyöngyöt, s azt nyomkodd bele több helyütt a gyurmagyöngybe, de csak olyan mélyen, hogy majd a lyukakba utólag, égetés után beleragasztott gyöngyök egy síkba essenek a golyó felületével. Égesd ki a gyöngyöket, és akkor az előbb említett módon, utólag egy-egy csepp ragasztót pöttyintve a lyukakba, ragaszd be a kásagyöngyöket.
A fülbevaló készítése:
Egy szerelőkarika közvetítésével rögzítsd a gyurmavirágot a fülbevalóalapra. A „tulipánvirág” fülbevaló felületére égetés után lettek ráragasztva az átlátszó kásagyöngyök.
A gyurmagyűrű elkészítése:
A gyűrűhöz sodorj egy vékony kis virslit a gyurmából, kissé lapítsd le, mérd le az ujjad körméretét, majd annak megfelelően a gyurma virsli végeit késsel vágd le szépen. Formálj karikát a gyurmából, és tedd félre. Készítsd el a virágot, a hátulját próbáld minél egyenesebbre, laposabbra igazgatni, és külön-külön égesd ki a két darabot. Ha kihűltek, a virágot lakkozd át, hogy szép fényes legyen, majd hobbi ragasztóval, vagy pillanatragasztóval ragaszd fel a gyűrűalapra. Végül a virág közepébe ragassz be néhány szem átlátszó kásagyöngyöt.
A fönti képen látható nyakláncot is hasonlóan, gyöngyök előtti és utáni csomózással készítsd. A nyakláncot összezáró csomó a gyurmavirág mögött van, annak a felfűzése után köttetett meg.
A karkötő elkészítése:
A gyöngyöket a nyaklánchoz hasonlóan fűzd fel a zsinórra, csomózással rögzítsd, csak ebben az esetben kicsit sűrűbben kövessék egymást. A zsinór két végére köss föl egy-egy gyurmavirágot, s a kész karkötőt csomózd meg a csuklódon.
A medálok elkészítése:
A medálok igazi kézimunkák! Formáld tetszőlegesen a gyurmát, készíts olyan alakot, amilyet csak szeretnél. Amikor elégedett vagy a medál leendő alakjával, gémkapoccsal lyukaszd ki, majd égesd ki, és egy szerelőkarika segítségével rögzítsd zsinóron, bőrszálon, láncon a gyurmamedált.
A barna medál két szín, a barna és arany „márványosításával” készül, majd égetés után lakkozással kapja meg a fényét.
A türkizkék medálhoz formázás és lyukasztás után a gémkapoccsal karcolj egy felező mintát. Égetés után a karcolással ejtett mintát fekete akril tollal vagy lakkfilccel rajzold át, és a medál egyik felét (de csak az egyiket) lakkozd be, ezzel meglátod, egy nagyon különleges, szép hatást fogsz elérni.
A fehér medálhoz készíts egy lapos négyzet alakú alapot, majd egy fehér és egy ezüst (vagy szürke, vagy bármilyen más) színű szívecskét két különböző méretben. Nyomkodd rá az alapra a szíveket, majd kissé hajlítsd meg az egészet. Készítsd el a lyukat, égesd ki, és ha kihűlt, lakkozd át a medált.
Gyurmagyöngyöket természetesen nem csak viaszolt zsinórra fűzhetsz, és nem csak önmagukban használhatod őket.
Ezen a képen például egy olyan nyaklánc látható, amelyikhez feldarabolt bizsu láncok és hurkos szerelőpálcikák kellenek, és amin a gyurmagyöngyök különböző üveggyöngyökkel vannak kombinálva. A szerelőpálcikákra fűzz fel vagy üveggyöngyöt, vagy gyurmagyöngyöt, vagy a kettő kombinációját, hajlíts fogóval hurkot a másik végére is, és akassz vagy egy következő, ily módon elkészített elemet, vagy egy láncdarabot a hurkokba. A kívánt hossz elérése után szokásos lánckapcsot (rugós, delfin, mágnes) erősíts a nyaklánc két végére. Középre egy szép gyurmamedált akassz fel szerelőkarika segítségével.
A bizsuboltokban általában kapható, vagy talán van is Neked otthon, akár régről átlátszó, vagy színes, de egyszínű műanyag, vastag gyűrű. Nos, ha ezeket már nem hordod, mert túl unalmasnak találod, feldobhatod egy kis gyurmával! Készíts rájuk kis díszeket, égesd ki, majd ragaszd fel őket. Közbeiktathatsz némi színes drótot is, hogy fokozd a hatást.
És a végére még néhány tipp: a gyurmadíszek, gyöngyök készítésénél a kókusztekercs készítése lebegjen a szemed előtt! Vagy minden olyan ételé, sütié, amit fel kell tekerni (bejgli, piskótatekercs…)! A gyurmával is hasonlóan járhatsz, játszhatsz! Kinyújtasz egy színt, majd egy másikat, esetleg egy harmadikat, a lapokat egymásra fekteted, majd feltekered, és felszeleteled. Vagy több ilyen feltekercselt gyurma rudat összefogsz, egymáshoz nyomkodsz, és úgy szeleteled fel. Kísérletezz bátran!
A kész gyurmagyöngyökre ékszerragasztóval csillogó strasszköveket is ragaszthatsz!
A hobbilakkba keverhetsz ultrafinom glitterport, és ha azzal kened át a gyöngyöket, szép, csillogó, glitteres végeredményt kapsz!
Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 5
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció