Négy és fél éves kicsi lányom ma reggel, ébredés után így szólt: „Anya! Elmondjam, mit álmodtam?” Miután természetesen kíváncsian vártam válaszát, elpiruló arccal, nagy vigyorral közölte, hogy álmában esküvője volt az ovis szerelmével! Az ugyan nem derült ki, hogy az esküvőjük így, 4-5 évesen, vagy netán már egy huszassal megtoldva, felnőttként köttetett-e, mindenesetre mai cikkemhez az alaphangulatot megadta ez a mókás kis ébresztő. A gyerek rovat persze nem fonódott össze esküvői rovatunkkal, így természetesen ma is a felnőtt házasodni vágyó olvasóinkhoz szólok, és valami egészen különleges ötletet tartogatok!
Rutinos olvasónkként már megszokhattad, hogy időnként eltérünk a megszokottól! Néha kilépünk a hobbi ipar keretei közül, és kreativitásunkat más területeken is kamatoztatjuk! Ezt tesszük ma is! Miután bővítettük
Esküvői 1x1-ünket – ma a szertartást megelőző babonákkal, hiedelmekkel -,
egy csodaszép esküvői tortát készítünk!
Kezdjük az elején! Ahhoz, hogy esküvő legyen, szükség van egy menyasszonyra és egy vőlegényre, és persze egy olyan eseményre, amitől a szerelmesek azokká válnak –
a lánykérésre! Régen a vőlegény
a lány apjának engedélyét kérte a lánya elvételére, amely alkalommal a hozomány megvitatására is sor került. A tradicionális szokásokat követők még ma is a vőféllyel mennek a menyasszonyért és kérik ki a háztól. Mára azonban ez a fajta lánykérés csak kevésbé jellemző. Az eljegyzés alkalmával kapja a lány a szerelmétől
az eljegyzési gyűrűt (vagy másnéven
kísérő gyűrűt), amelyet
a bal kéz gyűrűsujjára kell felhúzni. Ha nincs kísérőgyűrű, hanem rögtön a karikagyűrűvel történik az eljegyzés, ekkor még az is a bal kézre kerül, majd
az esküvő során kerül át a jobb kézre.
Jegygyűrűt kiadni a kezünkből, főleg másnak megengedni, hogy felpróbálja, szigorúan tilos, a babona szerint
rontást hoz a pár életére! Nos, akkor tehát túl vagyunk az eljegyzésen, készülhetünk az esküvőre! Kezdődhet a különböző dolgok szervezése, és például
a koszorúslányok kiválasztása! A koszorúslányoknak a hagyományok szerint nagyonis fontos szerepe van:
ők védik meg a menyasszonyt! Mindannyian ugyanolyan ruhát viselnek, hogy ezzel
megtévesszék a rossz szellemeket. Más értelmezés szerint a koszorúslányok a menyasszonyétól eltérő ruhát viselnek, és még a vőlegény előtt lépnek be a templomba, hogy elűzzék a rossz szellemeket. Persze ez a babona is többféle verzióban él, így például egy harmadik változat szerint a koszorúslányok a menyasszony lakóhelyéről származó lányok, akiknek az esküvőn
nyílik esélyük arra, hogy ők is mielőbb elkeljenek, és azért viselnek egyforma ruhát, hogy esélyeik egyformák legyenek. Azonban koszorúslányok figyelem! A babonák szerint,
ha valaki már háromszor volt ebben a szerepben, akkor nem fog férjhez menni! Az egyik legszebb szokás, ami még a koszorúslányokhoz kötődik
a rózsasziromszórás: a koszorúslányok rózsaszirommal hintik tele az oltárhoz vezető utat. A
termékenység szimbólumán túl a rózsaszirmok
segítenek elegyengetni a házasság sokszor viszontagságos útját. A menyasszonyról, különösképpen a ruhájáról sok szó esett rovatunk
III. részében, egy valami azonban akkor kimaradt: egy bizonyos négyes egység – a
valami új, valami régi, valami kék és valami kölcsönkapott négyese! Fontos, hogy ezeket viselje a menyasszony, hogy mind
esküvője, mind házassága boldog legyen. A
régi a menyasszony eddigi
hajadon életét szimbolizálja, és a
hagyományok folytatását jelképezi; az
új a most
induló életszakasz jelképe. A
kölcsönkapott a barátságot és a szerelmet jelképezi, hisz ezekre ugyanúgy vigyázni kell, mint a kölcsönkapott dolgokra. A
kék pedig
a hűség szimbóluma, általában egy harisnyakötő vagy szalag szokott lenni.
A menyasszonyi/esküvői torta fontos része a nagy napnak (a vele kapcsolatos babonákról a rovat IV. részében esett szó). Ma bemutatunk egy kész cukrász remekművet, amit azonban az alábbi leírás segítségével Ti magatok is könnyen elkészíthettek! Higgyétek el, csak ránézésre tűnik lehetetlennek ez a küldetés, valójában azonban sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok, ráadásul saját kezetek munkája is benne lehet első, közös tortátokban!
Ha Nektek nem is lesz rá időtök, hogy Magatok készítsétek el esküvői tortátokat, sugalljátok a Családnak, Barátoknak, hogy mennyire örülnétek egy házi készítésü remekműnek! Ki tudja, talán még meglepnek majd Benneteket egy ilyen csodaszép mesterművel!
Elkészítése:
Süssétek meg a piskótákat kedvenc, jól bevált receptetek alapján, vagy vegyétek meg készen a lapokat. Összesen három emeletes lesz a torta, és minden emelet három piskótalapból áll, tehát kilenc rétegre lesz szükség. Ha megvannak, vágjátok ki a 3x3, négyzet alakú, és egyre kisebb méretű lapokat. Kezdjétek a munkát az alsó szint összeállításával: fogjátok meg a legalsó piskótalapot, locsoljátok meg egy kis cukorfolyadékkal (receptjét ld. lentebb), majd kenjétek meg ízlésetek szerint, kedvenc krémetekkel, majd jöhet a második lap, arra is egy kis cukros lé, krém és a harmadik réteg. Az elkészült alsó szint oldalát kenjétek be vajkrémmel (ennek receptjét ld. lentebb), hogy ne látszódjon ki se a piskóta, se a krém, majd az egész alsó tortát vonjátok be fehér, vékonyra nyújtott marcipánmasszával. Érdemes nagyobb darabot kinyújtani a dekormasszából, mint ami a tortát ténylegesen beborítja, és inkább utólag, egy késsel körben levágni a felesleget, mert, ha toldani kéne valahol, az csúnya lenne. Ezt a műveletet egyébként ajánlott az egyik saroknál kezdeni, és úgy haladni tovább. Ezzel el is készült az első szint! Most vágjatok ki fényes, erős, fehér kartonból egy akkora négyzetet, amekkora a rákerülő, második szint alapterülete, és tegyétek ezt a lapot az első szint tetejére. Erre jöhet majd a külön elkészített második emelet. Ennek is a legalsó rétege egy piskótalap, majd rá jön a cukorlé, a krém, az újabb piskóta, és így tovább. Aztán, ha felépült a második emelet, óvatosan kenjétek ezt is körbe a vajkrémmel, az alsóhoz hasonlóan vonjátok be fehér marcipánmasszával, és emeljétek az első torta tetejére! Vágjatok ki most egy újabb kartont a harmadik, legkisebb szint alá, és az előzőekhez hasonlóan építsétek fel az utolsó emeletet is! A kartonlapok két ok miatt kellenek: egyrészt, hogy növeljék a torta stabilitását, másrészt, hogy a fölső szintek ne vágjanak, ne nyomódjanak bele túl mélyen az alattuk levőkbe.
Az alaptorta tehát elkészült, jöhet az igazi kreatív munka, a dekorálás – festékek, szalvéták helyett ezúttal cukormázzal!
1. Helyezzétek el a gyöngyházfényű marcipánrózsákat a torta tetején (egy kis cukormázzal tudjátok legkönnyebben odaragasztani), és egy száraz ecsettel vigyetek fel egy kis gyöngyházfényű, ultrafinom csillámport, persze ettől a marcipánrózsákat már nem ehetetiek meg, csak eltehetitek emlékbe.
A fehér marcipánmasszából formáljatok leveleket, és helyezzétek el azokat is a rózsák körül. Egy tűvel jelöljétek be, hogy hová szeretnétek a neveteket és a dátumot felírni, majd egy nyomózsák legkisebb, kör átmérőjű fejének segítségével készítsétek el cukormázzal (receptjét ld. lentebb) a feliratokat.
2. Ugyanazzal a mázzal, és ugyanazzal a nyomófejjel díszítsétek hullámos vonalakkal a torta felső emeletének oldalát, körben! A nyomófejet tartsátok pár miliméter távolságban a tortától, hogy ne érjen hozzá, és ne karcolja meg a marcipán bevonatot!
3. Most cseréljétek le a nyomófejet egy nagyobb átmérőjű, de még mindig kör formájú darabra, és a középső szint oldalát pöttyözzétek körbe. A nyomózsákot tartsátok vízszintesen, merőlegesen a torta oldalára. Próbáljátok úgy létrehozni a pöttyöket, hogy azok ne legyenek csúcsosak!
4. Hogy szép átmenetet kapjatok a tortaszintek között, a határvonalakat kontúrozzátok körbe kissé nagyobb, recés nyomófejjel nyomott pöttyökkel! Ennél a lépésnél 45 fokos szögben tartsátok a nyomózsákot, és úgy hozzatok létre szép, kerekded formákat!
5. A torta széleire gyönyörű mintákat tudtok készíteni különböző mintanyomó sablonok segítségével! Válasszatok ki egyet-kettőt (cukrászati, vendéglátós boltokban keressétek), készítsetek ki egy vágódeszkát, nyújtófát és a marcipánmasszát!
6. Nyújtsátok ki a dekormasszát 0,5 cm vékonyra, majd fektessétek rá sablont, és nyomjátok ki a mintát. Mintha csak egy pogácsaszaggatóval vagy mézeskalács formával dolgoznátok, óvatosan távolítsátok el a minta körüli „negatívot”, majd jöhet a következő minta! Készíthettek az egész tortára egyféle mintát, de tetszés szerint, akár többfélét is. Készíthettek csak „egysoros” mintát, vagy duplát is oly módon, hogy egy szélesebbre kinyújtott masszának a képzeletbeli középvonalától fölfelé is és lefelé is kinyomtok egy-egy mintát, ami szintén tetszés szerint lehet akár azonos vagy akár különböző.
7. A kinyomott mintákat hagyjátok megszáradni, mielőtt egy kis cukormázzal felragasztjátok a tortára! Érdemes lemérni is a torta oldalait, és levágni pont akkora darabokat, hogy sehol ne kelljen toldani, és a sarkoknál is szépen illeszkedjenek a minták.
A receptek:
A cukros folyadék, amivel meg kell locsolnotok a piskótalapokat: 1 dl cukor, 2 dl víz, 1 evőkanál rum
A vajkrém, amivel az emeletek oldalát kell körben bekennetek: 200 g szobahőmérsékletű vaj, 1 ½ dl átszitált porcukor, 2 teáskanál vaníliáscukor, 3 tojássárgája
A cukormáz, amivel a feliratokat, díszítéseket kinyomhatjátok: 1 tojásfehérje, 300 g átszitált porcukor, 1 teáskanál citromlé
És, amire még ezeken kívül szükség lesz:
-piskótalap,
-krém a tölteléknek,
-fehér marcipánmassza/cukormassza/fondant
-gyöngyházfényű, krémszínű marcipán rózsák,
-fényes, vastag karton,
-nyomózsák,
-vékony ecset,
-nagy méretű vágódeszka,
-nyújtólap vagy nyújtódeszka,
-nyújtófa,
-mintanyomó sablonok,
-kés,
-folpack
A marcipánmassza cukrász, vendéglátós vagy marcipán boltokban beszerezhető, általában fél vagy egy kilós kiszerelésben. Az igazi marcipánmassza drágább, abban tényleg mandula van, ám a cukrászatban leggyakrabban tortabevonásra használt „marcipánmassza” valójában cukormassza, s csak mandulaaroma van benne. Ezt szokták még fondant néven is emlegetni. Ez az ál marcipánmassza olcsóbb, az íze sem rossz, és tapasztalatból mondhatom, hogy ezzel is jól lehet dolgozni. Egy tanácsom van azonban (bár ez az igazi marcipánmasszára is igaz), hogy ezeket a masszákat két folpack réteg között nyújtsátok, hogy ne ragadjon oda se a nyújtódeszkához, se a nyújtófához.
Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby
A babonákhoz, szokásokhoz néhány információt a következő honlapokon találtam:
Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 5
Kapcsolódó hírek