A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Esküvőre készülve - I. rész

Az élet sokféle - legjobb, ha édes, ha boldog, de olykor keserű, szomorú. Az élet sokmindent tartogat - ismerőst és ismeretlent, terveket és meglepetéseket. Az élet változik – események sora teszi változatossá. Események, melyek meghatározzák életünket.
Az események is sokfélék – legjobb, ha édesek, ha boldogok, de olykor keserű, szomorú élményekkel is meg kell birkóznunk. Van azonban az események között egy, ami a legtöbb ember számára az egyik legnagyobb, az egyik legmeghatározóbb, az egyik legszebb és talán még hozzá tehetjük azt is, hogy sokak számára az egyik legvitatottabb – ez pedig az esküvő!

Az esküvő – amely sajnos már nem ugyanazt jelenti az embereknek, mint régen. Sajnos – és erről nemrégiben, a Házasság hete alkalmából több helyen is hallani lehetett – egyre kevesebb köttetik, még kevesebb templomban, míg a válások száma egyre inkább növekszik. A régen teljesen természetes dolognak számító esküvő ma már egy tipikusan olyan esemény, ami két táborra osztotta az embereket. Vannak még abszolút hívei, de sokan abszolút ellenzik.

„Házasság? Minek, hisz az csak egy papír!” – mondja az egyik tábor.
„Ha csak egy papír, akkor viszont miért ne?” – válaszolja rögtön a másik.

Az esküvő két ember életének egy közös eseménye. Két szerelmes ember immár egy új családot alkotva éli tovább az életét, és éli meg közösen az édes, boldog, vagy olykor keserű, szomorú pillanatokat.

Én, örök romantikus, álmodozó lélekként abszolút esküvő párti vagyok, és támogatok, bíztatok mindenkit, hogy ha teheti, hagyja bekötni a fejét. Ha mást nem, csak azért, hogy azután a Szerelmét a Férjének vagy a Feleségének nevezhesse! Szerintem ez a két szó olyan szép, annyi mindent takar (és most itt a romantikus, naív lelkem szól, ami hisz abban, hogy ez tényleg így is van). Valószínűnek tartom persze, hogy azért a nők azok, akiknek a döntő többsége vágyik erre a nagy napra. Legtöbbjük talán kislány kora óta álmodozik az Ő hercegéről, akinek gyönyörű, hófehér ruhájában kimondhatja azt a bizonyos „igen”-t. Bevallom, én is így voltam, s vagyok még mindig ezzel . Noha a hercegem már hosszú-hosszú ideje szerencsére megtaláltam, ez az esemény még nem történt meg az életünkben. De, ami késik, talán nem múlik...

Viszont remélem sokan vannak közületek, akik az esküvőjükre készülnek, akik hisznek ebben az erős kötelékben, akik vágynak erre a nagy napra. Nekik, Neked ajánljuk szerdánként az Esküvőre készülve cikksorozatunkat.
Ha különleges esküvőről álmodoztok, akkor azt a szertartáson, a helyszínen, az ételeken kívül sok minden más, apró, de fontos részlettel, kellékkel is különlegessé tehetitek! Akár Te Magad a Kedveseddel, persze ha van időtök rá, megalkothatjátok saját meghívóitokat, ültetőkártyáitokat, asztali dekorációitokat. Vagy, ha Ti erre már nem értek rá, kérjétek meg alkotókedvű Családtagjaitokat, Barátaitokat, hogy segítsenek, lepjenek meg Benneteket saját készítésű meghívókkal, kártyákkal, dekorációkkal.

 

A cikksorozat mai, és a következő két részének a címe Variációk egy témára is lehetne. Mindhárom alkalommal meghívó, ültető-, menükártya, köszönet nyilvánító képeslap, rizsszóró tasak/zsákocsa és az ünnepi asztalt dekoráló gyertya/mécses elkészítéséhez adunk ötletet. A különbség a színvilágban, hangulatban, stílusban lesz. Ma egy romantikus, fehér-rózsaszín összeállítással kezdünk!

Alapanyagok, kellékek:
-akvarell papír,
-pasztell, rózsaszín Canson karton,
-rózsaszín, virágos, merített vagy rostpapír,
-boríték natúr papírból,
-arany papír,
-rózsaszín szaténszalag, 
-sötétrózsaszín paszomány vagy farkasfog,   
-agyag cserép,
-oázistömb,
-szárított moha,
-fehér, arany hobbi festék,
-arany pecsétviasz,
-szív pecsét,
-hobbi ragasztó,
-kétoldalú ragasztószalag,
-ragasztóstift,
-fehér tömbgyertyák,
-arany gyertyadíszítő viaszfólia,
-olló, sniccer,
-lyukasztó,
-arany zselés toll, fekete vékony filctoll,
(-a terítő fehér vászonból, a szavéták pasztell rózsaszín lenvászonból készültek)

Meghívó
A meghívót akvarellpapírból készítsd, rózsaszín Canson papírral és merített papírral díszítsd. Az alap papírt ez esetben ne vágd, hanem óvatosan tépd körbe, ezzel is különlegessé téve a végeredményt. A szívecskét arany papírból vágd ki, és ragaszd az előlap közepére. Csinálj egy lyukat a meghívó jobb szélének közepére, amin egy rózsaszín szaténszalag darabot fűzz át, majd köss masnit. A „meghívó” feliratot, és belülre a szöveget arany zselés tollal írd meg (vagy utóbbit nyomtasd ki egy rózsaszín papírra, és úgy ragaszd be).

Menükártya
A menükártyához ugyanazt a papírt használd alapnak, mint a meghívóhoz (tudod, mint mindennél, most is az összhang, a harmónia a fontos, ezért az esküvő minden kellékénél ugyanazt a stílust kell végig vinned). A papír széleit ezúttal se vágd, hanem tépd. Ezután ugyanúgy, mint az előző esetben, a rózsaszín Canson kartonból és a merített papírból kerüljön felragasztásra egy-egy kisebb darab. Az arany szívecskét a menükártya fölső részére ragaszd, a menüsort pedig fekete vékony filccel írd meg.

Tipp: A tépkedés könnyebb, ha előtte egy vizes ecsetet végighúzol a papír szélén.

Ültetőkártya
Az ültetőkártyák egy-egy kis agyagcserépben ücsörögnek a tányérok mellett. 
Fesd le elsőként a cserepet fehér hobbi festékkel (két rétegben), a fölső részét arannyal szintén kétszer. A két szín határára ragassz fel paszományt, vagy hasonló szalagot (esetleg farkasfogat). Helyezz el oázist a cserépben, a tetejét fedd be szárított mohával. A rózsaszín Canson kartonból vágj ki egy szívet, egy kicsit kisebbet pedig a rostpapírból. Ragaszd össze a kettőt. Fekete filccel írd rá a vendég nevét a szívecskére, és ültesd a kártyát a cserépbe!

Köszönet képeslap
Ugyanazokból az alapanyagokból, csak egy picit más elrendezéssel készíts köszönet nyilvánító képeslapot, amit a lagzi után kiküldesz a Vendégeknek. Ezt a képeslapot már díszítsd az első esküvői fotók egyikével is!

Tasak a rizsszóráshoz
Akvarell papírból vágj ki egy tölcsérformát, "fedővel" együtt, ragaszd össze, töltsd meg rizzsel és egy arany pecséttel zárd le. A két kis kilátszódó lyukon fűzz át egy rózsaszín szaténszalagot, mintegy akasztót készítve ezzel a tasaknak, aminek segítségével könnyen tarthatod, amíg el nem jön a rizsszórás ideje!


Gyertyák az asztalra
A fehér tömbgyertyákat nagyon egyszerűen, arany viaszfóliából kivágott kis szívecskékkel díszítsd. Az asztal méretétől függően állíts többet is egymás mellé, csoportokban. A gyertyadíszítő viaszfólia a kéz melegétől meglágyul, így könnyű vele dolgozni.


Forrás: Hobby Idéer, Panduro Hobby



Értékelj:

Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 4

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Nyári dekor a fészer oldalán

Egy kis csiszolás, egy kis festés, majd némi vágás, ragasztás, és máris vidám, nyári hangulatot teremthetünk a kertünkben, de akár a teraszon, vagy a lakásban is!

tovább...

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

image



Partnereink