Írta:
Polgári Otthon Online | 2011-10-15 05:00:00 | Kategória:
POLGÁRI OTTHON
Happy,
a keverék csivava, amelyet a szupermodell Elettra Wiedeman és jóképú
férje, az üzleti tanácsadóként dolgozó, James Marshall fogadott örökbe
tavaly egy menhelyről, tökéletes kabalája a Manhattanben élő párnak.
Míg a fiatalokat sok szép jelzővel illetik, mint gyönyörűek, elegánsak
és sikeresek, addig ami a leginkább összeköti őket, az a boldogság.
Társalapítói a One Frickin Day nevű szervezetnek, amely úgy próbál pénzt szerezni a velük együttműködő
kórházaknak, hogy az emberektől csak azt kéri, éves fizetésükből egy
napit fordítsanak jótékony, nemes célra.

Elettra napjaink egyik legkeresettebb topmodellje
Amellett,
hogy Eletrra legendásan szép külsővel lett megáldva (ezt feltehetőleg
édesanyjától, Isabella Rosselinitől és filmcsillag nagymamájától, Ingrid
Bergmantól örökölte), a párt az a könnyedség teszi igazából gyönyörűvé,
amellyel a new york-i West Village beli otthonukban élnek, és hogy amit
kaptak, igyekeznek minél inkább megosztani a körülöttük lévő világgal.
"Én
egy világcsavargó voltam egész eddigi életemben, de ez a lakás végre
úgy néz ki, mint egy otthon. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok, ha
hazajövök, de akkor is, ha csak szimplán járok-kelek a lakásban. Ez egy
nagyon fényes ingatlan, egyben csöndes és igazán személyes, kicsit olyan
néha, mintha egy angol cottage-ben laknék." ( a cottage kis, romantikus
tanyasi házikó az angol falvak szélén - a szerk.)
"Ezeket
a képeket Brigitte Lacombe készítette Moszkvában. Édesanyám ott
forgatott már egy ideje, így én is meglátogattam ez alatt. Mindig ott
tébláboltam körülötte, de túl félénk voltam ahhoz, hogy lefilmezzenek.
Ez a nap más volt, emlékszem, Brigitte nagyon kedves volt, és hagyta,
hogy Anyukám körül játsszak."
"James
a tökéletes férfi számomra, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az
életem része. Csodálatos ember, aki nemcsak, hogy mindenben támogat, de
mindig ösztönöz is, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Azt is
megengedi, hogy hébe-hóba dívaként viselkedjek (hiszen mindannyiunknak
vannak ilyen napjai), amit tényleg nagyra értékelek."
"Az
elszeparálatlan fürdőszoba nem az én vágyam volt. Amikor megvettem a
lakást, körülnézve arra jutottam, hogy elég lenyűgöző lehet zuhanyzás
közben a Hudson folyót nézni."
"Elég
sok mindent elolvasok egészen addig, amíg a szerző nem ébred rá önnön
zsenialitására. Utána biztos, hogy utálni fogom a következő könyvét."
"Szeretem
a régi darabokat, és nemcsak a ruhákban, hanem a kiegészítőkben,
bútorokban is. Az öltözködés terén a kedvenc boltom a No.6 in Nolita
(NYC) míg a berendezést illetően David Duncan régiségboltja, a bútoraim
zöme tőlük van."
"Amikor nem dolgozom, nem használok sminket, szeretek pihenőidőszakokat beiktatni."
"Ő
Muttsly, születésemtől fogva megvan, minden országban és lakásban a
szobatársam volt, ahol eddig éltem. Azért tartottam meg, mert nagyon
szeretem, és szeretném majd a jövőbeni gyerekeimnek továbbadni."
"Szeretünk
otthon kikapcsolódni, áthívni a barátainkat vacsorára, egy kis
iszogatásra. Legutóbb például hívtunk egy szakácsot és egy
főzősuli-partit rendeztünk. Nemcsak, hogy jól szórakoztunk, de jó pár új
fogást is megtanultunk közben."
"Ezek
azok a helyek, ahol James-szel közösen voltunk. Szeretünk az utazás
előtt tájékozódni a célpontról, és azokról a helyekről, amelyek nem
feltétlenül vannak benne az útikönyvekben. Azt hiszem az ideális
nyaralás számunkra egy olyan helyen lenne, ahol többféle extrém sportot
is ki tudnánk próbálni, talán Új-Zélandon vagy Peruban (felmászni
például a Machu Pichuhoz) vagy természetesen Brazíliában."
Értékelj:
Eddig 2 szavazat érkezett. Átlag: 5
továbbküld
nyomtatható változat
70
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció