Ez a történet azzal a szokásos reggeli rituáléval indult, mely szerint a kanapén pizsamában kuporogva, percenként maximum tízszer megemelve kissé rakoncátlan szempilláimat szürcsölgettem a tejeskávémat. Ezzel egyidőben, a kanapé másik végéről szintén apró szürcsölgetés zaja vegyült a légkörbe...körbenéztem a szobában: rend van, minden csillog a tisztaságtól és most, hogy a szürcsölgető másik felem kedvességének köszönhetően az ablakok is ragyognak a tisztaságtól, konstatáltam, hogy tényleg egy templom van velünk szemben. A kávé hatását ugyan még nem éreztem, de felnézve a plafonról esetlenül lógó lámpára apró kis szikra pattant egyik idegpályámról a másikra és rohamosan haladt az agyközpontom felé...ezt a lámpát le kell cserélni, mert bár színben és formában megy a berendezéshez, de az idő szépen rajtahagyta a nyomait. Ráadásul eközben a középen szabadon álló villanykörte fénye bántóan világított a szemünkbe.