A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Top 10 parfüm a télre!

Egy parfüm nagyon sokat elárul viselőjéről. Bizalmat, szimpátiát, közönyt de akár ellenszenvet is kelhet a másikban. Mivel a bennünket körülölelő illat könnyen befolyással lehet a rólunk alkotott első benyomás kialakítására, ezért érdemes körültekintően, jól megfontoltan és személyiségünknek megfelelő illatot választanunk. Ne sajnáljuk magunktól az időt, inkább menjünk vissza többször is az üzletbe, ha nem vagyunk biztosak a tökéletes illatot érintően. Legfőképp, mivel mindössze 5-6 parfüm illatolása után – mely tekintve az üzletek parfümöktől roskadozó polcait valljuk be, elég elenyészőnek tetszik -, szaglásunk „elveszíti józan ítélőképességét” és onnantól fogva - némi túlzással persze - akár téliszalámit is szagolgathatnánk.
Azt sosem értettem, honnan, milyen tévhit alapján rögzült oly sokunkban, hogy a parfümöt a csuklónkra fújjuk majd jó alapos összedörgölés után próbáljuk a sikeresen szétmorzsolt illatmolekulákból megállapítani, hogy illik-e hozzánk az adott pacsuli. Ezzel szemben a helyes technika úgy néz ki, hogy egyet fújunk az üvegcséből a levegőbe, majd az erre a célra kitett papírcsíkot alátartva vesszük el az illatot. Így nem is kell 10 percet várnunk, míg az alkohol valamennyire lepárolog a papírlapról.
Az alábbiakban összeállított tízes listában igyekeztem izgalmas, mindenféle típushoz illő parfümöket választani:



1. Donna Karan Chaos
A Chaos-t 2009 nyarán dobták piacra. Jellemző jegyei a fűszeres koriander, levendula, sáfrány, szegfűszeg és kardamon. Keserédes aromája jól működik napközben és éjjel is. Enyhe férfias él is felfedezhető benne, ettől függetlenül egy nagyon megnyugtató és érzéki illat.



2. Bulgari Blu Notte
A Bulgari család legújabb tagja. Nevéből is adódik, hogy megjelenésével a tervezők elsődleges célja az éjszaka megkoronázása volt. Galanga, írisz és étcsokoládé keveréke együttesen testesíti meg az éj misztériumába merült édes csábítás fogalmát.



3. Moschino Couture
Egy külföldi oldalon olvastam egy Mena Suvari-val készített interjút, melyben a színésznő szinte az egekig magasztalta Moschino parfümjét, tegyük hozzá joggal. A már-már saját védjegyének vallott Couture-ről a következőket osztotta meg az olvasókkal: "Mindig is a fűszeres és pézsmaillatú parfümök voltak a kedvenceim, mondta Mena. A Couture-t lassan egy éve viselem és imádom. Eddig csupán két olyan emberrel találkoztam, akik felismerték ezt a fantasztikus parfümöt. Mikor ezt az illatot viselem, az emberek mindig késztetést éreznek arra, hogy megkérdezzék mi is ez. Egész egyszerűen imádom."
Személy szerint eléggé elfogult vagyok a Moschino irányába, bátran merem ajánlani azoknak, akik szeretik a kissé meghökkentő, nem mindennapos illatokat.



4. Dolce&Gabbana The One
A 2009-es év egyik legkeresettebb női parfümje. A meleg vanília, a pézsma és a fűszeres jegyek keveredése gazdag és érzéki illattal ajándékoz meg minket. A hideg, pulóveres téli időszak egyik legjobb választása lehet, tökéletes társ lehet egy hétvégi kirándulás alkalmával, ugyanakkor elég sokoldalú bármilyen esemény apropóján is.




5. Yves Saint-Laurént Cinema
Ez a parfüm igazi nagybetűs nőt varázsol mindenkiből. Klasszikus keleties-virágos illat, ámbra-pézsma-vanília trió alapjeggyel, mandulával és mandarinnal dúsítva. Csábításhoz tökéletes!



6. Lolita Lempicka Lolita
Talán kevésbé ismert, de ez mit sem von le az értékéből. Édes, romantikus, igazi mesebeli parfüm. Fűszeres, erős, igazi téli illatot tartalmaz ez a már magában is szemet gyönyörködtető Swarowski kristályokkal díszített üvegcse



7. Dolce&Gabbana Light Blue
Egy nagyon könnyed, nyári, érzéki illat, virágos és gyümölcsös karakterű illatkompozíció. A citrom és az alma keveréke frissít, a bambusz, a jázmin és a fehér rózsa egyvelege a női bájt és a szépséget hangsúlyozza.


8. Jean Paul Gaultier Madame
Szintén egy virágos, friss és lendületes illat, erre utal az is, hogy a parfüm reklámarca Agyness Deyn. Az illatot olyan összetevők alkotják, mint rózsa, pézsma, cédrus és gránátalma szirup.


9. Pussy Deluxe Velvet Kitten
Egy parfüm valódi cicalányoknak tervezve, fiatalos, energikus, de mégis kifinomult. Az illatot licsi, mandarin, piros paprika, frézia, rózsa, szeder, vanília, pézsma és még sok más alkotja. Hódíts benne nap, mint nap!


10. Michael Kors Island
Egy sziget szelleme kelt életre ebben az - általam igen nagyra becsült divatmágus, Michael Kors ihletett - illatban. Friss és érzéki, zamatos illata egyesíti a buja virágok és a finom gyümölcsök aromáját. Egy fújás ebből az elegáns türkiz üvegből, mely azonnal egy Karib-tengeri szigetre repít minket. Az új illat a lonc, a kínai kiwi és a bolgár rózsa egyvelege, könnyű ám mégis igényes benyomást kelt.




Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink