A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Randevú a régi kedvessel

Szerelem volt első látásra azon a késő őszi délután. Ahogy rápillantottam barna bőrére, csodás alakjára, rögtön tudtam, ő az igazi. És belebonyolódtunk, ahogy ez már lenni szokott. Hamar össze is költöztünk, minden reggel együtt indultunk munkába, előtte kedvenc kávézónkba beugrottunk egy cappuccinóra. Aztán teltek-múltak az évek, s kezdtünk egyre jobban elhidegülni egymástól. Ne kerteljünk, megjelent az a bizonyos harmadik! Tudtuk mindketten, hogy kapcsolatunknak már vége. Minthogy nem volt hova mennie, nem volt szívem kidobni. Fel tudtam ajánlani számára a padlást. Igen, tudom, ez azért éles váltás. Most az ősszel azonban eszembe jutott, hiszen olyan közel lakott végtére is. Egy régi díványon ülve találtam, s ahogy rám nézett, megértettem. Köztünk eltéphetetlen szálak szövődtek. Szinte hívogatóan sugallta: „Gyere, ruccanjunk ki valahová, azt az új romantikus filmet megnézni a moziban, aztán vacsorázni”. Beadtam a derekam, s a kellemesen eltöltött este során rájöttem, hogy mi ketten elválaszthatatlan pár vagyunk. Én és a régi, barna táskám.


Efféle szituációba mindannyian könnyen kerülhetünk, hiszen, valljuk be őszintén, nem egy régen nagyon szeretett táskánk fekszik dobozokba temetetten!
Ezúttal azt mutatjuk be, miképpen újíthatjuk fel megunt, régi táskánkat, kofferünket. Színes, divatos ékkövekkel és szalagokkal díszítve ideális társ lesz idén ősszel is. A színes kövek nem csak a nyáron voltak divatosak, egy jól szabott ballonkabáttal a szezon vitathatatlan párosítása.

Hozzávalók:
- felújítandó táska
- türkiz, drótszélű szalag
- türkiz hímzőfonal
- ragasztható ékkövek (pink, türkiz, napsárga színben, különböző nagyságban és formában)
- ékkőragasztó
- bőrápoló krém
- fehér selyemsál
- rózsaszín és napsárga selyemfesték
- vasaló
- tű
- olló
- spárga



Elsőként kenjük át a megviselt táskát színtelen vagy a táska színével összeillő színű bőrápoló krémmel. Ez a művelet nemcsak a koszt tünteti el, hanem a bőrt is szépen csillogóvá teszi.



Ha ezzel megvagyunk, a türkiz, drótszélű szalagot hozzámérjük a táska felső részéhez, majd levágjuk és odavarrjuk.



A szalagból kötünk két masnit is, amelyet a táska két felső sarkába varrunk.



A mintát adó, ragasztható ékköveket speciális ékkőragasztóval helyezzük fel. Ezúttal türkiz, pink és napsárga köveket használtunk, mivel egyrészt jól illenek egymáshoz – és a szalagunkhoz is -, másrészt igazi, vidám színek. A retró stílusúakat csiszoltakkal keverünk. Kisebbeket és nagyobbakat egyaránt használunk, hogy az összhatás ne legyen unalmas.



Egy festett-batikolt selyemsál lazán rákötve a táska fülére igazán stílusos megoldás lehet. Mi a rózsaszín és napsárga árnyalatokat választottuk (a kövekhez természetesen). Spárgával egy-egy helyen elkötjük az anyagot, így ide nem fog befolyni a gyorsan terjedő selyemfesték. Ezzel a módszerrel érdekes és változatos mintákat tudunk létrehozni.



Ha mindenhol elkötöttük az anyagot, ahol szeretnénk, akkor finoman rácseppentünk mindkét színből, ügyelve a színegyensúlyra. Amikor megszáradt, kicsomózzuk a spárgát, majd a vasalón levő „selyemprogram” kiválasztásával kivasaljuk, hogy a szálak visszakapják légiességüket, illetve hogy fixáljuk a festéket az anyagon.



Design, fotó és szöveg: Pécsi Balázs Roland
Asszisztens: Mezei Marianna
Smink: Vass Krisztina
Modell: Vadász Krisztina


Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink