A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Láthatatlan kiállítás

Azért nagyon nehéz róla írni, mert valószínűleg mindenki találkozott már egy-két emberrel, aki „megnézte”, vagy inkább részt vett benne, és nagyjából ugyanazok a szófordulatok sztenderdizálódtak az élmény megfogalmazására.
Azt mindannyian sejtjük, hogy a vakoknak nem könnyű. Ezt először akkor éltem át, amikor bekötött szemmel próbáltam villával süteményt enni. Nevetségesen könnyűnek hangzik: „az ember csak megtalálja a száját”. Hát nem. A kiállításon tapasztaltam meg, hogy milyen az, amikor tényleg nincs fény. Ez nem olyan, mint a sötét, amikor az ember hunyorog, vár, és előbb-utóbb kirajzolódnak a körvonalak. Furcsa érzés, de nem változik semmi, ha hitetlenkedve nyitjuk, csukjuk a szemünket. Egyszerűen nincs változás. Talán ez a vaksötét.



A kiállítás ötlete egy német embertől származik, aki meg akarta tudni, milyen vak feleségének az élet. A termek ezért a mindennapi élet helyszíneit veszik sorra, az utcától a konyháig. És akkor még csak eligazodik valahogy a vizuális ingerekhez szokott látogató, mikor tudja, hogy zöldségeket tapogat, de amikor azt kellene megállapítani egy szoborról, hogy mit ábrázol, a többség tudománya megáll. Azóta sem tudom elképzelni, mi alapján képezik le a világot azok, akik vakon születnek, és soha nem láttak.
Nagyon furcsa, és valahol felemelő az, hogy vakok és gyengénlátók vezetik a látogatókat. Megfordulnak a szerepek, mert ők azok, akik tudnak tájékozódni, és az egyébként oly magabiztos látók vannak tökéletesen rászorulva vezetőik segítségére. És ugyanúgy egymásra is. Teljesen más lesz a tapintás és érintés szerepe, mi fényben látók kénytelenek vagyunk egymást is igazgatni. Nem működik a mutogatás. Ha találtunk valamit, a legegyszerűbb, ha megfogjuk a másik kezét és rátesszük, mint hogy elkezdjük magyarázni, hogy hozzánk képest hol van az a valami. Amire ennek kapcsán jöttem rá, az az, hogy az előítéleteinkben mennyire nagy szerepe van a vizualitásnak.



Két döbbenetes élményem volt az előbbieken túl. Az egyik, amikor az újságosbódé előtt álltam. Tudtam, hogy egy könyvet fogok a kezemben, de semmi esélyem nem volt arra, hogy megtudjam, mi az, de még arra sem, hogy megállapítsam, melyik az eleje. A másik pedig, amikor vezetőnk elkezdte sorolni a bárban, hogy milyen ízesítésű italok vannak a hűtőben. Nincsen rajtuk Braille-írás…

További információ: www.lathatatlan.hu

Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink