A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Kisded játékok


Öten mesélik el ugyanazt egy bírósági tárgyalás keretében. Játéknak indult, nem várt vége lett. Kamaszok egy parkban találkoznak, köztük egy lány. Barátkoznak, viccelődnek, finom vonzódások és durva taszítások - míg aztán az események visszafordíthatatlanná válnak, megállíthatatlanul tragédia felé futnak. Ki a hibás? Elkerülhetőek-e az ilyen esetek? Tudunk-e egymással beszélgetni vagy csak az indulatok irányítanak? Az előadás fölteszi ezeket a kérdéseket, de válaszolni a nézőnek kell majd.



A darab igaz történetet dolgoz fel: négy tizenhétéves éves fiú egy parkban megerőszakolt egy tizennégy éves lányt. A bírósági tárgyalás három éven át tartott, így a színpadi szöveg is három évet fog át: a megerőszakolástól az ítélethozatalig.

A darab kíméletlenül vizsgálja az ok-okozati összefüggéseket, az előzményeket, megpróbálja mind a négy érintett szemszögéből ábrázolni az eseményeket. Választ nem ad, inkább gondolkodásra késztet a másik iránti tiszteletről és megértésről.



Az alkotók nem csupán a kortárs dráma szövegét szólaltatják meg, hanem kiegészítik olyan dokumentumokkal, újsághírekkel, „aktualitásokkal", amelyek sajnálatos módon, a mi életünknek itt és most a jellemzői.

Az előadás után - a KoMá-s hagyományokhoz híven - az alkotók beszélgetést kezdeményeznek a nézőkkel az előadásról illetve az előadás kapcsán fölmerült kérdésekről, személyes problémákról.

Edna Mazya: Kisded játékok

A magyar változatot írta Deres Péter fordításának felhasználásával: Lőkös Ildikó

Szereplők: a KoMa
Guary Szandra
Egger Géza
Kovács Krisztián
Kroó Balázs
Lőrincz Sándor

Arculat: Szöllősi Géza
Díszlet-jelmez: Cseh Renátó
Technikai munkatárs: Mervel Miklós
Produkciós vezető: Gyulay Eszter
Producer: Orlai Tibor

 
TRAFÓ - Budapest
november 15. (vasárnap) 20:00

 Rendező: Zrinyi-Gál Vince




Háttér
(origo nyomán)
Az iskolákban is eluralkodott az erőszak, akárcsak a munkahelyeken, a családi otthonokban, a közutakon stb. A közvéleményt már legfeljebb egy-egy nagyobb tragédia tudja csak megrázni, például gyermekek nemegyszer tömeges katasztrófát okozó agressziója. Az oktatás-nevelés elméleti és gyakorlati szakemberei itthon és külföldön is egyre többet foglalkoznak azzal, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az ilyen jelenségeket elkerülhessük.

Magyarországon nincs törvény vagy program, amely kifejezetten az iskolai erőszak megelőzését szolgálná. Csupán egy 2002-es ajánláshoz kapcsolódott Magyarország, amelyet az Európa Tanács felkérésére dolgoztak ki szakemberek. Pedig az iskolai erőszak elleni programokra számos nyugat-európai példa akad, és a környező országokban is szinte kivétel nélkül dolgoztak ki programot a megelőzésre.

A közoktatási törvény tartalmaz az erőszakot tiltó passzusokat, és a gyermekvédelmet az iskolák feladatává is teszi. Létrejöhetne az iskolákban diákönkormányzat, szülői szervezet, iskolaszék a problémák kezelésére, a megoldások kidolgozására.

Hiller István oktatási miniszter szakértői bizottságot hozott létre, és azt mondta, kész kiállni a pedagógusok mellett és elősegíteni, hogy "magas színvonalon és zavartalanul tudják folytatni munkájukat".

Beszélgessenek a gyerekeikkel - a szerelemről! Erre az egyetlen épeszű következtetésre jutottak abban a szegedi iskolában, ahol azért kellett rendkívüli szülői értekezletet tartani, mert kiderült: egy kislány és négy kisfiú nemi erőszakot követett el a napközis foglalkozás idején. Persze volt még igazgatói fegyelmi, aztán néhány gyereket új iskolába vittek, de ezzel a szőnyeg alá is söpörték a problémát. A szülői közösség, az iskola, az azt fönntartó önkormányzat, a rendőrség és a gyámügy igyekezett gyorsan a feledés homályába lökni, s még nyilvánosságra pattanásakor is agyonhallgatni egy olyan történetet, amely több önmagánál.
A Kisded játékok mégsem valamiféle illusztrált propaganda előadás, hanem művészi értékeket hordozó színházi produkció. Színházi eszközökkel, átéléssel, a fantázia fölszabadításával, a katharzis segítségével segít szembenézni a hétköznapok problémáival.

Előadás fotók: Kiss Gergely
Forrás: Orlai Produkciós Iroda


Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink