A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Készülődés hagyományosan

Már nagyon közeledik az ünnep, így olyan ötleteket adunk, amelyekkel kiegészíthetjük már meglévő dekorunkat. Hagyományosabb, karácsonyi színekben készültünk ezúttal.



Ahhoz, hogy feldobjuk a mécsestartónk, vagy bármilyen kis alakú üvegünk, elég mindössze egy kis filc. Mérjük le a mécsestartó kerületét, majd vágjunk ki egy tetszőleges sávot a vékony filcanyagból. Majd csillagalakot egy másik színű filcből, végül az alapszínünkből egy kisebb csillagot. A csillagokat öltsük a filcsávhoz, majd azt ráhelyezve az üvegre, úgy szintén varrjuk össze.



A piros és arany tradícionális karácsonyi színek. Amennyiben nem akarjuk túlbonyolítani a csomagolást, úgy válasszunk egy egyszínű piros csomagolópapírt, és arany színű szalaggal kössük át. Erre jöhet egy kis raffia, amelyhez hozzáköthetjük az üdvözlőkártyát is, amelyet tetszőlegesen dekorálhatunk.



Mókás lehet ez a filc-mézeskalács girland kilógatva. Barna vastagfilcből vágtuk ki a sematikus formákat, majd fehér hímzőfonallal adtunk neki mintát. Spárgára fűztük őket rá, illetve ebből csináltunk nekik akasztót is.



A fentebbi állatfigurákat sematikusan rajzoltuk le, majd különböző dekorkartonokból vágtuk ki az egyes részeket. Hangulatos karácsonyfadíszek lehetnek.



Amennyiben nem vagyunk megelégedve a karácsonyfa talpának látványával, úgy az ágylábtakarókhoz hasonlóan varrhatunk vékony filcből takarót nekik. Lényegében egy szöget kell csak megrajzolnunk, amelyet aztán sokszor kivágunk (amennyiszer a kör kerülete ezt igényli), és összevarrunk. Mérjük le hozzá feltétlenül a talpazat kinyúló részeinek hosszát.
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink