A gyerekek nagyon kedvelik a különböző kis figurákat. Mulatságosak, aranyosak, és még inkább kötődnek hozzájuk, ha nekik kell elkészíteni.
A színes sapkás cseréphóembereket kreatív ötletcsomag formájában (KH Design) megvásárolhatod üzleteinkben, illetve megrendelheted a webáruházból. A fenti, egyszerűbb változatot kolléganőnk újratervezte az egészen kicsi gyerekeknek, hogy könnyebben tudják elkészíteni. A cserepeket fehérre kell festeni, majd kiszabni a sapkákat és a sálakat vékony filcanyagból (ehhez azért kell némi szülői segítség). A sapkákat rá kell ragasztani a cserepekre, a sálat elég rákötni. Filctollal kell megrajzolni az orrot és a szemeket.
Ajándékozás tinédzsereknek
A legtöbb lány biztos szembesült már azzal a problémával, hogy az ékszereinek nem talál megfelelő tárolási lehetőséget, így összegubancolódott nyakláncok, félpár fülbevalók szóródnak itt-ott, a tükör mellett. Íme egy díszes kis doboz, ami helyet adhat néhány kedvenc ékszerünknek.
Hozzávalók: - Natúr fa doboz
- Magenta fapác
- Barna, rózsaszín és fehér hobbifesték
- Hobbi lakk
- Arany porcelán kontúr
- Mintás szalvéta
- Ragasztható strasszkő
- Dekorpáka
- Decoupage ragasztó
- Olló
- Ecset
Első lépésként alapozzuk le fehér akril festékkel a doboz tetejét, ahova a szalvéta fog kerülni. Miután megszáradt, kenjük be decoupage ragasztóval és a szalvéta felső rétegét dolgozzuk rá. száradás után, még egy réteg ragasztót, majd ezt követően lakkréteget is tegyünk rá. Az oldalon lévő szalvéta felesleget sniccerrel vagy ollóval távolítsuk el. A doboz alsó részét kívül belül magenta páccal kenjük be, a tetejét kívül-belül barna akrilfestékkel, óvatosan, hogy a szalvéta mintájába ne szaladjunk be a fetékkel.
Teljes száradás után a doboztető lehajtásakor érintkező éleket, és az alsó élt akril festékkel lefesthetjük, hogy a szalvéta színei visszaköszönjenek a doboz egyéb részeiről.
Arany színű porcelán kontúrral díszítést adhatunk az éleknek, illetve a szalvéta mintáját is dekorálhatjuk vele.
Végül a dekorpáka segítségévél ékesítsük a doboz tetejét csillogó strasszkövekkel.
Ajándékozás nőknek
Könnyedén meleg hangulatot varázsolhatunk a közeledő hideg téli estékbe, ha elkészítjük ezt a lámpást otthonunkba. Nem kell más, mint egy dekoratív papír – ami alkalmas decoupage technikához, illetve kasírozáshoz -, még néhány alapanyag, egy pohár forró tea és nekikezdhetünk a munkának.
Hozzávalók: - 1 db mécsesfólia (A/4-es méretű)
- Tartóállvány
- Mintás tibeti papír
- Ezüst glitterpor
- Gyorsragasztó toll
- Hobbiragasztó
- Ecset
- Tű és madzag
- Olló
Először egyenletesen kenjük be a fóliát ragasztóval, és erre helyezzük rá a papírt. Finom mozdulatokkal, középről kifelé haladva simítsuk ki az esetlegesen beszorult levegőt, amitől púpos lehet a papír.
10 perc után, amikor a ragasztó teljesen megszáradt, a felesleget oldalt ollóval vágjuk le.
A papíron lévő minta egyes részeibe gyorsragasztó tollal és glitterporral csillogást is tehetünk. A felesleges, lehulló glitterport, gyűjtsük össze, és tegyük vissza a tartójába, hogy később még használhassuk!
A mécsesfóliát hengergessük össze, majd az oldalán lévő lyukak segítségével erős madzaggal varrjuk össze (célszerű a papírhoz választani a madzag színét).
Mikor összevarrtuk, akasszuk a tetejére a tartó elemet és lógassuk az állványra.
Ajándékozás idősebb hölgyeknek
Nemcsak ajándéknak kitűnő ötlet, de fürdőszobánkban is egyedi dekoráció lehet egy ilyen kis üveg. Amellett hogy dekoratív, még praktikus is egyben, hiszen fürdőolajat lehet benne tartani.
Hozzávalók: - 1 db lapos üveg (dugóval)
- Decoupage papír
- Decoupage ragasztó
- Ezüst füstfólia
- Füstfóliához való ragasztó
- Ecset
- Olló
- Szaténszalag
Első lépésként zsírtalanítsuk az üveget mosogatószerrel és szivaccsal. Vágjuk ki decoupage papírból az általunk kiválasztott mintát (célszerű vastag papírt választani), és decoupage ragasztóval mintával befelé ragasszuk az üvegre, ügyelve, hogy a keletkező púpokat ragasztós ecsettel óvatosan belülről kifelé haladva tüntessük el.
Miután a ragasztó teljesen megszáradt, kenjük be füstfóliához való speciális ragasztóval azokat a részeket, ahol szeretnénk, hogy a fólia megtapadjon (hátul, az üveg oldalát és egy kicsit az elöl lévő oldal peremét). A ragasztó száradási ideje 30 perc, akkor teljesen átlátszóvá válik az előtte fehér színű ragasztó és ekkor kezdhetjük a fóliát rálehelyezni.
A fólia könnyen tapad így, és szépen beboríthatjuk a felületet. A lehulló maradékokkal az esetlegesen kimaradt lyukakat befoltozhatjuk, ehhez puha ecsetet használjunk. Végül az üvegen lévő felesleget is ezzel tudjuk letisztítani.
Utolsó lépéskénz kössünk egy masnit az üveg nyakára.
Ajándékozás uraknak
CD-tartóra mindig szükség van. Nos ez nem valami alapvető filozófiai szentencia ugyan, de azért valljuk be, úgy-ahogy igaz. Akár vásároljuk a műsoros Cd-ket, akár MP3 formátumban töltögetjük le a netről kedvenc zenéinket, a végtermék ugyanaz. Valahol tárolnunk kell. A fentebb látható, férfias színekben elkészített, jó minőségű, fenyőfa CD-tartó kiváló ajándék lehet uraknak. Viszonylag egyszerű az elkészítése is. A Jazz-mintás szalvéta decoupage-olása után szivaccsal lettek felvíve a különböző koloritrétegek (barnák, arany és vörösök). Ettől lesz ilyen füstös, sfumato-s a a hatás. A besejét fekete hobbifestékkel készítettük, az éleket arany hobbifestékkel szivacsoltuk.
Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!
Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!
Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!
Hozzászólások
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció