A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Divatos, kreatív ékszerek

Az ékszerviselés szokása alighanem egyidős az emberiséggel. Már az őskorban is készítettek csontokból és fogakból nyakláncokat és karkötőket. Ahogy fejlődtek a civilizációk, úgy fejlődött technikailag és művészileg is az ékszerkészítés mestersége. A történelem folyamán javarészt nemesfémekből, illetve drága- és féldrágakövekből készítették az ékszereket, mivel dekoratív funkciójuk mellett legalább annyira fontos volt a társadalmi státus és gazdagság kifejezése is. A XX. század elején azonban Coco Chanel forradalmasította az ékszerdivatot a bizsu feltalálásával. Szinte már polgárpukkasztónak számított műanyagból, strasszkövekből és üvegből készített munkáival. Napjainkban az a nézet uralkodik, hogy minél merészebb az anyagválasztás, annál jobb. A most bemutatott ékszerszett darabjai elsősorban a fiatalabb közönséget célozzák meg mind anyagszerűségben, mind dizájnban. A fekete-fehér kontraszthoz piros szín társul, amely így nagyon divatos megjelenésűvé teszi viselőjét. Stílusos kiegészítő akár buliban, akár a mindennapokban.





A csizmás kitűző elkészítése lépésről lépésre:
Hozzávalók:
- Feketet dekorgumi
- Piros vékonyfilc
- Hobbiragasztó
- Strasszkövek
- Piros glitterpor
- Biztosítótű
- Papírdarab




Vágjuk ki a szabásminta szerint a kitűző alapját fekete dekorgumiból, majd a csizmatestet kitevő piros filcrészt! Ragasszuk őket egymásra!


A száradási idő elteltével rögzítsük hobbiragasztóval a strasszköveket a fotón látható módon vagy akár tetszőlegesen!


A csizma orrára kenjünk hobbiragasztót, majd szórjuk bele a glitterport!


A hátoldalon egy kis papírdarab felragasztásával fixáljuk a biztosítótűt, de szigetelőszalaggal is megtehetjük ugyanezt!





Az ékszerszett egyes darabjai a KREATÍV HOBBY DESIGN 2009/2010-es kollekciójának részét képezik, Kreatív ötletcsomag formájában megvásárolhatók a Kreatív Hobby üzleteiben, vagy megrendelhetők a webáruházból.
:
http://kreativhobby.hu/termekek/21464/Kreativ_Ekszerek_Kituzo_es_nyaklanc.html
http://kreativhobby.hu/termekek/21465/Kreativ_Ekszerek_Kituzo_es_karkoto.html
http://kreativhobby.hu/termekek/23708/Kreativ_Ekszerek_kituzok.html


Design: Pécsi Balázs Roland
Modell: Turbók Fanni
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink