A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Csomagolási tippek

A csomagolás nagyjából  egy olyan vízválasztó élethelyzet, minta az, hogy az ember szalonnával vagy cukorral eszi a túrós csuszát! Ugyan ilyen áthidalhatatlan a két tábor közt a szakadék, akik a csomagolás szükségességéről vélekednek. Az egyik fél szerint felesleges túl cicomázni, hiszen úgyis rögtön széttépi a delikvens, akkor meg mindig erre időt és energiát pazarolni. A másik csoport szerint azonban ugyanúgy lényeges eleme az ajándékozásnak, hiszen ezzel együtt teljes az összkép. Valamint a csomagolás milyensége a belé fektetett idő és energia folytán megmutatja, hogy tényleg szívből jön az ajándék.
Most mi e helyett nem szeretnénk egyik párt oldalára sem állni, inkább úgy döntöttünk, hogy olyan csomagolási módokat találunk ki, amelyek bár mutatósak és kreatívak, mégsem kerülnek sok időbe!

 

Ne félj a sok színtől és a különféle anyagok párosításáról. Egy-egy mutatósabb szalag sokat lendíthet a végeredményen. Nagyon jó választás lehet egy natúr csomagolópapírhoz élénk színeket tenni. A zoknit filcanyagból varrd.



Ugye emlékszel még a terítőgyártásra az általános iskolából? Most felelevenítheted eme tudományunkat! Hajtsd négyrét a papírt, majd vágj tetszőleges mintát! A barna árnyalatok itt nagyon elegánsan hatnak.



Nem is mindig kell azonban csomagolnod. Néha a hiánya is lehet ugyanolyan megkapó. Ezeket a textilszalvétákat egyszerűen egy szaténszalaggal kötöttük át. Érdemes egyébként figyelnünk magára az ajándékra is! Farkasfogat varrtunk a széleken egy natúr textilszalvétára.



Dobozhajtogatós mintafüzetünkkel Te is könnyedén elkészítheted ezt a CD-tartó dobozkát egy szép kreatív kartonból. Lyukasztóval készítettünk hópelyheket, amelyeket ragasztóstifttel rögzítettünk. Az összképet szegecsekkel tettük mozgalmasabbá. Ideális csomagolás, ha a barátnődnek egy a kedvenc számaitokat tartalmazó CD-t, vagy fényképgyűjteményt adsz.



Ezt a papír virághordót színes kartonokból kivágott pöttyökkel és hullámkarton masnival tettük vidámabbá.



Egy fehér bögrét ajándékozni nem snassz többé! Adj a barátnődnek teáskészletet, de feltétlen tegyél egy szép piros szalagot a bögrédre!



Nagyon divatos manapság ismét saját készítésű sütiket ajándékozni. Ez a tipp még egy unalmas műanyagdobozt is feldob. Fűzz fel egy hímzőfonalra harmonizáló árnyalatú gombokat és tekerd vele körbe a dobozt!



Őszintén, gondoltad volna, hogy egy üvegnyi pisztácia ennyire ütősen tud kinézni? Hát, amíg el nem készítettük, mi se. Az üveg tetejére ragassz, vagy decoupage-olj egy szép mintát. Az üveget egy nagyon mutatós szalaggal kösd át, és a masnihoz rögzíts egy karácsonyfadíszt!



Amennyiben tésztát, teát, egzotikus fűszereket szeretnél ajándékozni, úgy maradj a natúrnál! A szimpla befőttesüvegeket különböző méretű és anyagú spárgákkal, fonalakkal kötöttük körbe, néhol egy-egy díszt is rögzítve!
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink