„Én szerettem őket, amíg ők is szerettek engem.”-énekelte Carla Bruni 2007-es Dorothy Parker adaptációjában (Dorothy Parker: Ballada harmincöt évesen). De most, hogy ő Franciaoszág first lady-je, a szerelem is megvan már. 2007 novemberében ismerte meg Nicolas Sarkozy-t, akivel alig több mint két éve házasodtak össze. Soha elnökfeleség nem tett le még ennyi mindent az asztalra: szépséget, észt, tehetséget, kultúrát, stílust, vagyont, törvénytelen gyermeket, szaftos múltat és meztelen fotókat.


„A férjem egy mérsékelt jobboldali pártot képvisel, de egyáltalán nem konzervatív. Ha az lenne, nem vett volna el feleségül.”-mondja. „Ő egy nagy váltás Franciaországnak, ő zsidó, magyar, görög, aki megnyerte a választásokat egy olyan országban, ahol az emberek azt szeretik, ha a vezetőiket de Gaulle-nak hívják.”

-Mit tanult ebben az egy évben, amióta first lady lett?

„Nem cenzúrázom magamat.”-válaszolja. „Nem tudom magam cenzúrázni, amikor írok. De meghajlok a szokásaik előtt, és megtettem valami apró, alapvető dolgot. Megpróbáltam megérteni a politikai miliő munkáját, amelyhez csatlakoztam. A törvényeiket, a szabályzataikat, a protokollt, amelyekről semmit sem tudtam. Nincs párhuzam az én helyzetemre. Szinte beleestem a férjem életébe egy másik világból. A legtöbb állam vezetőinek feleségei a férjük mellett vannak már húsz-harminc éve. Michelle Obama mielőtt még a férje hivatalba lépett volna, több tanácsot tudott volna adni nekem, mint én neki.


Diszkrét biztonsági őrök a kocsi körül kint az utcán, fia hörcsögének ketrece az ágyon, az ebédlőasztalon a férje szivardoboza az HASTA LA VICTORIA STEMRE gravírozással, Che Guevara arcképével díszítve. Itt él az elnöki pár a hétköznapokban az Elysée-palotán kívül. Hétvégén az elnöki rezidencián maradnak hogy Bruni hétéves fia, Aurélien és Sarkozy tizenegy éves fia, Louis tudjanak játszani a hatalmas kertben. A nappaliban egyáltalán nincsenek fotók, ami ritka az egykori modellek körében.

„Manapság nem tudsz sokat elérni megtervezett imázs nélkül, legyél bár zenész vagy politikus, és mindenképpen szükséged van a médiára.”
Első évének fénypontja first lady-ként, férjének hivatalos látogatása volt az angol királynőnél tavaly márciusban. Carla megfontolta, és a saját módján próbálta helyreállítani a francia-angol kapcsolatokat egy szürke Christian Dior by John Galliano kosztüm viselésével. Kis kalapot választott hozzá – ami nagyon emlékeztetett a néhai Jackie Kennedy-ére -, és egy fekete Lady Dior táskát a királynő tiszteletére. Arra használta a divatot, hogy reprezentálja az elegáns, kislányos, tisztelettudó, ugyanakkor kacér francia nő imázsát. A világ egyből beleszeretett.

Inés de La Fressange (egykori francia szupermodell –a szerk.) azt mondta róla: „Ő az az énekesnő, akit egyszer farmerban,gitárral látunk, máskor pedig a torinói nagypolgári légkör lengi körül egy másik korszakból. Ahogy felöltözik olyan, mintha az 1950’es évekből lépett volna elénk.”


Ezen a hideg napon egy hatalmas bőr fűzőt visel a kardigánja fölött. Nincs kisminkelve, nem visel ékszert, csak a gyémánt eljegyzési gyűrűjét a gyűrűsujján. „Egyes dolgokkal kapcsolatosan a természetem elég elutasító. Akadnak dolgok, amik nekem nem okoznak különösebb örömet, például a ruhák és az ékszerek. Mindből kijutott bőven életem során, és kifejezetten zavarnak a mindennapi életemben.” A haját saját maga készíti, nem fodrász. Egyik barátja, Farida Khelfa szerint, Carla utál vásárolgatni, és ugyanazt a nadrágot viselné minden nap, ha megtehetné. A sminkelés sem érdekli. „Harminc után mindegy, hogy mennyi mindent kensz magadra, nem sokat számít.” Carla Bruni negyvenegy éves.

„Sokat gondolkoztam azon, hogy mi a hatalom. Az a hatalom, amit a házasságom adott nekem vagy a férjem hatalma egy általunk választott helyzet tartozéka. Nem vagyok az a fajta nő, aki azt hiszi, mert elvette egy hegedűművész, ezért már ő is tud hegedülni. Ha híres vagy, az emberek veled tartanak. Ha hatalmad van, az embereknek veled kell tartaniuk. A hatalom egy igazi hivatás.”

Azt mondják róla, hogy megfékezi az olykor heves Sarkozy-t. „Az államnak külön járadékot kellene neki fizetnie, hogy néha lenyugtatja a férjét.”- mondja Denis Oliviennes, a Le Nouvel Observateur hetilap főszerkesztője, Bruni jó barátja. A csípős nyelvű párizsiak úgy mondják: Sarkozy-t úgy aposztrofálták, min egy kevéssé kultúrált embert, amíg Carla fel nem tűnt a színen. Elrángatja modern színházi darabokra (amit Sarkozy bár lelkesen vesz, szinte mindig átaludja őket), külföldi filmeket nézet vele eredeti nyelven. Neki köszönhető, hogy egyre többen tartaják Sarkozy-t intellektuális embernek, megnemesíti, elegánssá teszi.


2008-ban Sarkozy megmutatta, hogy hatékony hibaelhárító, a nemzetközi színtéren történő tevékenységével. Alighogy kinevezték az Európai Unió soros elnökévé, gyorsan megoldást talált az Oroszország és Grúzia közti konfliktusra. Megkísérelte közel hozni Izraelt és az arab államokat, hogy hozzanak létre egy „Mediterrán Uniót”. És amikor beütött a pénzügyi válság, ő vezette rá az európai országokat, hogy fogadják el Gordon Brown brit miniszterelnök pénzügyi intézkedéseit. Januárban Hosni Mubarakkal megpróbáltak közvetítők lenni az Izrael és a Hamász közti megbeszélésekben. „Múlt évben sikerült szebbé tennie a róla kialakult képet, és megmutatni, hogy igazi elnök, aki képes megvédeni az országot.”-mondja Oliviennes.


A 2008-as év volt az az év, amikor Carla Bruni kiadta harmadik albumát (Comme Si Rien N’Était – Mintha mi sem történt volna), amelyen úgy énekel: „Je suis un enfant malgré mes quarante ans, malgré mes trente amants.”(Gyermek vagyok negyven évem ellenére, harminc szeretőm ellenére). És ami még ennél is fontosabb: „Tu es ma came” (Te vagy a drogom)-mondja Sarkozy-ről. Bruni is egyre népszerűbbé vált, egyrészről nyilvánvaló szerelme miatt férje iránt, másrészt hibátlan viselkedéséért a hivatalos eseményeken. „Hogy tud egy lány ennyire kedves lenni ennyi más ember mellett?”-tette fel a kérdést Karl Lagerfeld (a Chanel és a Fendi kreatív igazgatója –a szerk.).

Text copyright by VOGUE US (2009 March Issue), Condé-Nast Publication Ltd.
Photos copyright by Vanity Fair US (2008 July Issue), Condé-Nast Publication Ltd.