Miért keresik egymás társaságát az emberek olyan kitartóan?
Mi határozza meg, hogy kapcsolatot létesítünk egy személlyel vagy sem?

Az ember alapvetően társas lény. Á más emberek iránti igény, a társas életre való motiváció egyetemes. Mivel oly sok időt töltünk életünk folyamán mások társaságában, igen nagy számban alakítunk ki kapcsolatokat, melyek időtartama és intenzitása változó.


A legérdekesebb talán az a tény, hogy a kapcsolat korai szakaszában valójában nem mi döntjük el, hogy kivel töltsük az időnket, nem tudatosan választjuk ki partnereinket. Azok a változók, amelyek a felületes ismerősök potenciális körét meghatározzák, általában nem tőlünk függnek és még gondolni se nagyon szoktunk rájuk.
Az ismertség legnyilvánvalóbb, de szinte teljesen elhanyagolt tényezői egyszerűen a TÉR és az IDŐ. Ahhoz, hogy egy lehetséges partnerrel találkozzunk, meghatározott időben, meghatározott helyen kell lennünk. Társas kapcsolatainkat általában a potenciálisan hozzáférhető partnerek mintájából választjuk ki.


Bármily meglepő is ez az egyszerű és nyilvánvaló körülmény, társas kapcsolataink talán legnagyobb korlátja. A földön élő sok millió ember közül csak nagyon kis hányaddal fogunk életünkben találkozni. Ezeknek is csupán egy még kisebb töredéke lesz elég ideig hozzánk térbelileg közel, hogy észrevegyük őket. Ez a kis csoport minden jövőbeli ismeretségünk és barátságunk potenciális forrása. Miután egy kapcsolat legalábbis is a felszínes érintkezés szakaszába lépett, személyes belső jellemzők lépnek működésbe, a kapcsolat fejlődésének befolyásolásában Talán legfontosabb ilyen hatás a kapcsolat korai szakaszaiban az attitűdök hasonlósága. Ennek a ténynek már Arisztotelész is tudatában volt, amikor ezt írta:” Barátok azok, akik számára ugyanaz a jó, illetve rossz, s akiknek ugyanazok a barátaik, azokat szeretjük, akik hasonlítanak ránk és ugyanazokat a célokat követik.” Heyder kognitív egyensúlyelmélete értelmében, lehet, hogy szeretjük saját nézeteinket mások által megerősítve látni. A tanuláselméleti tételek szerint a hozzánk hasonlóan gondolkodók nagyobb valószínűséggel okoznak nekünk jó érzést, azaz nyújtanak pozitív megerősítést, melyet mi rövid úton összekapcsolunk az ilyen személyekkel. Nyilvánvaló, hogy minél jobban egyetért velünk az illető, annál jobban fogjuk kedvelni. Úgy tűnik ha a kezdeti vonzalom kitart, még nagyobb érzelmi bevonódás feltételezhető a kapcsolatokban is. Természetesen nem lényegtelen, hogy melyik attitűdjeinket osztja a partnerünk. Az is lehetséges, hogy ha egy kapcsolat már létrejött, a partnerek egymás befolyásolása révén még nagyobb fokú attitűd-hasonlóságot alakítanak ki.


Beszélnünk kell a testi vonzerőről, hiszen igen nagy szerepet játszik annak befolyásolásában, hogy egy kapcsolat az érintkezés hiányától, eljut-e az egyoldalú észrevétel és az egyoldalú észrevételtől a felszínes érintkezésig.
A külső megjelenés szolgál általában alapul az embereknek ahhoz a döntéséhez, hogy valakivel, akit látásból ismerek egyáltalán interakcióba lépjek-e vagy sem.


Mit is jelent pontosan a testi vonzerő? Ki vonz kit, ki kevésbé vonz és miért? A szépség a mi szemünkben van, nagyon szubjektív mit látunk szépnek. A szépség meghatározásának nincsenek tudományos kritériumai, s amit ma vonzónak tartunk, holnap nem feltétlen lesz az. A szépséggel kapcsolatos mércéink életünk folyamán is sokat változnak. Azt mondhatjuk, a szépség mércéjével kapcsolatban, hogy ezek a mércék bizonyos életkorú, bizonyos társadalmi osztályhoz tartozó vagy bizonyos státusszal rendelkező vagy bizonyos földrajzi régióban élők számára általában közösek.
Minden korszaknak, kultúrának megvan a szépség ideálja, a női-, férfiszépség ideálja, amelynek változásait, szép és változatos megnyilvánulási formáit nyomon követhetjük a különböző irodalmi, művészeti alkotásokban.

Fotók: michaelkors.com, sexandthecity.com, istockphoto.com