A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
Az eltűnt idő nyomában

10 cm. Nem, nem is, inkább 12.  Viszont most már megközelítjük a 10 percet. Amennyiben matematikai képletté szeretnénk átkonvertálni jelen két adatunkat, olyan problémába ütközhetünk, hogy az egyenlőség két oldalán a változók nem kompatibilisek. Nyugodjanak meg, nem csaptam fel időközben kutató-matematikusnak, mindössze tegnapra sikerült  begyömöszölni a nevemet fodrászom vastag határidőnaplójának csak néhol feltünedező üres rubrikájába. Ezeket a rubrikákat védetté kellene nyilvánítani, mint az egyik leginkább kihalásra ítélt fajt. 
Nos, miközben az asszisztenslány megmosta a hajamat, megmasszírozta a fejemet (kb. 10 percig!), azon gondolkodtam, mennyi mindent kell még aznap este megcsinálnom, illetve mennyi mindent csinálhatnék most is, ha nem kellene ezen nagyon fontos testrészemnek 60 fokos szögben léteznie.



Hangulatos ajándékok és dekorok is lehetnek a régi tejekannákba, cukortartókba öntött gyertyák.

 Azután bevillant egy emlék. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ezeket a kis szüneteket azért kapjuk a Élettől, hogy egy kicsit lelassuljunk, élvezzük a pillanatot, hogy semmit sem csinálunk, és önnön magunkra koncentráljunk. Kizárólagosan. Így megpróbáltam kizárni a hajszárítók süvítését, a Deák tér nyüzsgő forgalmát, és meredten rátapadt tekintetem a plafonon megindult repedésre. Hanyagul élveztem ezt a kötelezően adódó kis intermezzót, és úgy gondoltam, minden biofunkciómnak központilag 10 perc kávészünetet rendelek el, kivéve fejbőröm milliónyi receptorait.



A szétnyitható műanyagdíszbe belegyömöszölt tűlevelek némi szalaggal kedves szalvétagyűrűvé avanzsálhatnak.

Hihetetlen, hogy hajlamosak vagyunk a Nyugalmat akkor sem megismerni, ha az homlokon csókol bennünket. Van egy ünnep (bármilyen meglepő is, a Karácsonyra gondoltam), amely időre alkotmányunk engedélyezi, hogy meglátogassuk ezt a régen látott ismerőst, a Pihenést.



Átfúrva a mandarinokat hobbidróttal (a végére csengőt kössünk, majd fonjuk össze a szálakat) és némi szalaggal díszítve, újszerű karácsonyi dekort készíthetünk.

Már megnyíltak a karácsonyi vásárok, izgatott emberek nagy szatyrokkal mindenütt. Rohanás, lökdösődés, sietség, kapkodás. Álmainkban is azon tépelődünk, mit vegyünk ajándékba a családnak. Éppen ezért döntöttünk úgy kollégáimmal, hogy kicsit változtatunk saját szemléletünkön is, és decemberben igyekszünk minél több olyan dekorációs eljárással készülő ajándéktípust, lakásdekorációs tippet és fogást bemutatni Önöknek, amelyek a lehető legminimálisabb energiába és legkevesebb időbe kerülnek. Tisztában vagyunk vele, hogy bár néha idegőrlő a hosszú sort kivárni a ránk melegedett kabátban valamelyik plázában, azonban sokkal könnyebb egy tárgyat csak úgy levenni a polcról. Amennyiben saját magunk készítjük a dekort és az ajándékokat, egy véges energiaforrással sáfárkodunk, ez pedig az Időnk. Az idő december 24-ig.
Reméljük ezek a "gyors dekorötletek", "gyorsdiéták", "gyors sminktippek" (ha már van olyan szavunk, hogy gyorsétterem) az Önök tetszését is elnyerik majd!

Kellemes karácsonyi készülődést kíván:
A kreativhobby.hu szerkesztősége



A pezsgőspoharakat szaténszalaggal tudjuk egy kissé feldobni.



Az üvegfiolákba fürdősót is tölthetünk.
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink