A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
A cékla

A céklát már az asszírok is ismerték, az ókori görögök pedig oly nagyra becsülték, hogy a napistennek, Apollónnak is áldoztak vele. A rómaiak a láznak a csillapítására, Angliában betegekkel itatták a levét,míg Kelet-Európában a fejfájás és fogfájás enyhítésére fogyasztották. Hazánkban először az 50-es években Ferenczi Sándor a rákbetegeket kezelte nyers céklát tartalmazó étrenddel. Nagy Károly pedig rendeletben szabályozta kötelező termesztését.



A cékla gyógyhatása kevésbé ismert, ezért főleg salátákat, ételkiegészítőként fogyasztják, pedig a földből kihúzott cékláról bebizonyosodott, hogy igen sok féle gyógyító anyagot tartalmaz. Magas a nátrium tartalma, alacsony a kálcium tartalma, ennek következtében a céklakúrák megelőzik, illetve kiküszöbölik a gyűjtőerek falainak keményedését. Kálium tartalma hozzájárul az izmok és az állóképesség növeléséhez. A cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, főleg a máj zsírtalanítását végzi, a vesének, a húgyhólyagnak és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára, az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. A céklában található betamin hatékony a rosszindulatú daganatokkal szemben, a nyirokrendszer daganatainak kezdeti stádiumában, serkentőleg hat az immunrendszerre, kiegészítő gyógymódként használják vérszegénység, leukémia és malária esetében. Késlelteti az öregedés folyamatát, mert rengeteg antioxidánst tartalmaz, megvéd a szabad gyököktől, megküzd a nem kívánatos bélbaktériumokkal. Gazdag A-, C-, B-vitaminban, folsavban, magnéziumban, szilíciumban, rézben, jódban, vasban és foszforban, flavonoidokban. Könnyen emészthető a cukortartalma, így gyors energiaforrás. Vitaminjai és ásványi anyagai jó hatással vannak a vérnyomásra, a szívműködésre és az idegrendszerre, elősegítik a növekedést, a fejlődést és a szaporodást, kedvezően hatnak a nemimirigyek működésére. A levéből készült ital fokozza a mérgek és salakanyagok eltávolítását, s így mivel a táplálékban található toxikus anyagok, nehézfémek kevesebb ideig tartózkodnak a gyomor-bél csatornában, kedvezően befolyásolja a bőrbetegségeket, fejfájást, migrént. Elősegíti a mikroorganizmusok és a felesleges koleszterin kiürülését a szervezetből, támogatja az epeelválasztását. Magas savtartalma miatt segít a székrekedésben, s javasolt az aranyérben szenvedők részére. A céklában található vasat tudja a szervezet a legjobban hasznosítani, serkenti a vörösvérsejtképzést. Roboráló hatású, serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációt, javítja a lábadozó betegek gyógyulását, enyhíti a menstruációs zavarokat, allergiás tüneteket, egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. A várandós anyák is bátran fogyaszthatják, hiszen gazdag folsavban, amelynek bevitele a magzat számára különösen fontos. Fokozza a gyomorsavelválasztást, ezáltal javítja a fehérjék előemésztését, javítja az általános közérzetet. Nem ajánlatos viszont azoknak, akik hajlamosak vesekőképződésre, mert a cékla oxálsavat is tartalmaz, amely hátráltatja a kálciumfelvételt, így hozzájárulhat a vesekő kialakulásához. Nem ajánlott még nagyobb mennyiségben kisebb gyermekeknek sem. A túlzott alkoholfogyasztás esetén az alkohol elváltozásokat okoz a személyiségben és a szervezetben, de a cékla ilyenkor is rendkívül jó hatású, mivel pótolja a kioldott, vagy fel nem szívódott nyomelemeket, vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezetben, újjáépíti a vért, a könnyen oldódó cukor, az ásványi anyagok, vitaminok a vérrel együtt eljutnak a szervezetbe. A hatalmas mennyiségű céklalét a máj nem képes feldolgozni, ezért ajánlatos a telített lét vízzel hígítani, vagy más lével együtt fogyasztani, naponta háromszor egy-egy decilitert. A céklalé kombinálva sárgarépalével kitűnő májtisztító, ezért érdemes hetente úgynevezett cékla napot tartani, és legalább fél liter, frissen centrifugált céklalevet meginni. Ügyelni kell azonban arra, hogy nem minden céklalé azonos minőségű. A lékurára a legalkalmasabb a biocékla, mert ahol ezek nőnek, ott a talajt nem kezelték nitráttartalmú műtrágyával.



Tipp: - feldolgozásánál ajánlatos műanyag asztalterítő, gumikesztyű és lemosható kötény
használata, ugyanis leve makacs foltot hagy
- vásárlásnál válasszunk kemény, bordóvörös színű, ép héjú, szárcsonkot is tartalmazó céklát.
Így biztosabban megőrzi frissességét, lédússágát
- ne dobjuk el a cékla szárát sem, az ételkészítésnél használjuk fel, mert fontos tápanyagokat tartalmaz
- nyersen való fogyasztása egészségesebb, mert főzés során rengeteg vitamin, tápanyag kifő belőle
- levele, mely igen gazdag béta-karotinban, is fogyasztható, ugyanúgy kell elkészíteni, mint a parajt
- ha a céklát hámozatlanul főzzük, nem ereszti ki betanidin tartalmát, kevésbé fogja meg a vörös szín az edény falát

Tudtad:
- hogy a céklából vonják ki és belőle készítik a céklavörös nevű élelmiszer-színezéket
- hogy nem kell megijedni, ha céklaevés után a vizelet, széklet pirosas színű lesz. Oka, hogy a szervezet nem tudja lebontani a vörös festékanyagot, azaz egyszerűen áthalad az emésztőrendszeren

Cékla kcal fehérje zsír szénhidrát
100 g 30 1,3 0,1 5,9



Receptek

Céklalé:
Hozzávalók: 2db sárgarépa, fél kígyóuborka, fél cékla
Elkészítése: tisztítsuk meg sárgarépát, uborkát, céklát, majd mindegyiket engedjük le a gyümölcscentrifugán, s utána jól keverjük össze, s töltsük pohárba (50 kcal)

Céklapüré roston sülttel (a hús lehet pulyka, marha, hal)
Hozzávalók: 25dkg cékla, olívaolaj, kevés fokhagyma, kevés finomra vágott petrezselyem, tengeri só, bors, frissen reszelt torma, 20d kg pulykamell
Elkészítése: a cékla darabokat fóliába csomagoljuk be, és sütőben süssük meg. Közben sózzuk, borsozzuk, fokhagymával kenjük be, majd szórjuk meg finomra vágott petrezselyemmel a pulyka szeletet, helyezzük a grillrácsra, és locsoljuk meg olívaolajjal, s süssük át mindkét oldalát szép pirosra.
A megsült célka darabokat turmixoljuk össze a tormával, s köretként tálaljuk a hús mellé. ( 290 kcal)


Értékelj:

Eddig 1 szavazat érkezett. Átlag: 5

továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink