A kosarad még üres!

http://www.kreativhobby.hu/img/muhely-hirek-banner.jpg
4 szuper Louis Vuitton kiegészítő a nyárra!


Docce&Cabana. Konkrétan nem hittem a szememnek, amikor a rendrakás során egy teljes mértékig eltemetett dobozt rángattam ki a raktár egyik legrumlisabb sarkából. Az ilyen szelektálások során az ember vagy olyan dolgokra akad, amelyeket már rég elfelejtett, vagy amik még az ő ideje előtt lettek száműzve a kartondobozok aljára. Nos, erre a mementóra biztos emlékeznék, hiszen még soha sem láttam ilyen gátlástalan replikát. A lepattogzott festékű parfümös üveg láttán elgondolkodtam a divatimádók legégetőbb billogán, mikor lesz az utánzatból FAKE (hamisítvány, másolat angol -a szerk.)?

 
Louis Vuitton by Marc Jacobs applikált öv és a mi verziónk.

A nyári, pesti, belvárosi utcaképnek minden attribútuma megvan ahhoz, hogy akár könnyen összetévesszük egy mediterrán nagyvárossal. Trendi bevásárló utcák a fontos márkákkal feltöltve, zajos turistacsoportok, égető napsütés, csodás épületek, azonban valami hiányzik. A szenegáli bevándorlókra gondolok, akik pár pillanat alatt képesek elővarázsolni kincseiket hatalmas fehér lepedőik rejtekéből. Míg a krisztusi időkben mirhával és pézsmával üzleteltek, addig mostanra azonban a piaci rés betöltésére hangzatosabb portékát választottak, mint Chanel, D&G, Fendi és Gucci.

 
Louis Vuitton by Marc Jacobs cipő és táskadísz a 2009-es tavasz/nyári kollekcióból.

Aki járt már például Olasz- vagy Spanyolországban, annak nem ismeretlen, hogy a fehér lepedő, mint valami keleti varázsszőnyeg képes akár még az árak drasztikus lenyomására is. Így lesz a 400 eurós Dior napszemüvegből 10 eurós, ha van egy kis érzékünk az alkudozáshoz, akár nyolcért is a miénk lehet. A kedvenceim mégiscsak a kihagyhatatlan akciók, elvégre semmi sem tudja úgy felpörgetni vásárlókedvünket, mint egy jó kis akció. Nos, így könnyen kerülhetünk olyan dillemmába, hogy azon kapjuk magunkat, a 15 eurós kedvező csomagáron a Prada napszemüveghez az Armani vagy a D&G övet válasszuk?


Louis Vuitton cipő és táskadísz sajátkezűleg!

Volt egy idő, amikor tiniként magam is imádtam az effélét (mea culpa, mea culpa), azonban amikor az egyik D&G övem nem bírta tovább a pesti augusztus klímáját és a „bőr” gyanúsan elkezdett váladékot engedni magából, ott a bőrös szakember csodálkozón hitetlenkedő szeme előtt megfogadtam, lehet akár 10-15 euró (na jó igazából 8-ra alkudtam le), többet ilyet biztos nem veszek. Csak jövőre egy Gucci táskát, amely három nap intenzív horvátországi nap után mondta be az unalmast…természetesen már itthon, bár nem hiszem, hogy a szenegáliak tartanak fenn zöldszámot a reklamáló vásárlóknak. Pedig ráadásul ez egy vagyon volt, 25 euró, tekintve hogy ez már üzlethelyiségben, amolyan garázsfélében leledzett. A feeling-je valami olyasmi volt, mint amikor Samantha  és Carrie akartak kamu Fendit vásárolni egy kocsi csomagtartójából LA-ben.


Nyaklánc, táskafityegő, szandál és öv fillérekből egy kis kreatívitással!

Na persze nemcsak a rossz minőség miatt nem ildomos hamisítványt lóbálni a vállunkon. Tudnunk kell amikor egy pár eurós LV-re alkuszunk, hogy nemcsak hogy a kizsákmányoló távol-keleti gyermekmunkát tartjuk életben vele, nagy a sansz, hogy a mi pár eurónk afrikai radikális felkelők számláját duzzasztja, tehát fegyverekké konvertálódik át. Tehát érett fejjel határozottan kijelenthetem: NE VEGYÜNK HAMISÍTVÁNYT, ha lehet!

Ha úgy érezzük, hogy aztán most már tényleg nem bírjuk tovább az életérzés nélkül, úgy készítsük el magunknak. Egy olyan márkára esett a választásunk, amelynek a leginkább meggyűlik a baja a hamisítókkal. Bár nem az új kollekcióból valók, azonban a fa gyöngyök és tollak, az etnós, afrikai hangulat még ebben a szezonban is nagyon menő. 4 szuper Louis Vuitton kiegészítő a nyárra, csak Neked!

Hozzávalók a kiegészítőkhöz:színes bőrdarabok, bőrszál, szemes lánc, delfinkapocs, színes fagyöngyök, színes tollak, szaténszalag, kulcstartó karika, fémveret, hobbiragasztó, tű, cérna, olló, sniccer

 
Az öv elkészítése: Válogassatok össze maradék színes bőrdarabokat, és enyhe ívben egymásra helyezve őket, erős öltéssel varrjátok össze (varrógépet csak akkor használjatok, ha ehhez megfelelő varrógépetek van). Néhány helyen szintén öltésekkel rögzítsetek hozzá szemes láncot, illetve bőrszálakat. A lánc egyik végére nagyméretű delfinkapcsot tegyetek, a bőrszálak végére pedig fűzzetek fagyöngyöket, tollakat.

   
A cipő elkészítése:A cipő középső pántjára hobbiragasztóval rögzítsetek színes bőrdarabokat. Erős tűvel szúrjátok át a felső részt, és rögzítsetek ide egy fekete szatánszalagot. Erre fűzzetek színes fagyöngyöket és a végét kössétek el, majd varrjátok oda az alsó részhez. A felső és az alsó fagyöngybe cseppentsetek ragasztót és tűzzetek bele színes tollakat.

 
A táskadísz elkészítése:Kulcstartó karikára fűzzetek bőrszálakat, szaténszalagot különböző hosszúságban. Erre rögzítsetek színes fagyöngyöket, fémveretet, színes tollakat. A megmaradt bőrökből vágjatok ki köröket, négyzetet, tetszőleges alakzatot, majd sniccerrel lyukat vágva rajtuk fűzzétek egy bőrszálra őket.

 
Hozzávalók:
- Vastagfilc, vagy dekorgumi és drótszélű szalag
- Tű
- Hímzőfonal
- Szatén- vagy organzaszalag
- Gombok, ékkövek és gyöngyök

Vágj ki tetszőleges vastagságú (ilyen széles lesz a láncod) darabokat a vastagfilc anyagból!
Ezeket a darabokat láncszerűen varrd össze, majd a végén, ha már elég hosszú köss a két végére szalagot!

Design (cipő, öv és táskadísz): Varga Judit
Design (nyaklánc): Rónai Éva
Fotós: Szász Enikő
Szerkesztő: Pécsi Balázs Roland
Modell: Strassner Mónika

További infó: blog.juditu.hu



1
Értékelj:



továbbküld

nyomtatható változat

Hozzászólások

Postázta: india [2010-07-02 17:20:55]

Ngyon jó ötlet, ez még eszembe sem jutott, hogy ezt a szandit én is leutánozhatnám! De a kamu cuccokról szóló okfejtés ugyan nagyon is helytálló, mégis az az igazság, hogy ugyanúgy igaz minden Apple termékre, ami aksival működik, és sajnos a magyar piacon kapható ruházati termékek nagyobbik részére...

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá! Bejelentkezés Regisztráció

Keresés

KH Eseménynaptár

<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
  1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
14 15
16
17
18
19
20
21 22
23
24
25
26
27
28 29
30
31
     

KH Tipp-Mix

A tipp beküldéséhez be kell jelentkezned.
Név:
Tipp címe:
Kategória:
Tipp:


Friss Cikkek

Üzenet a hűtőgépen

Az alapötletet egy női újság adta. A feladat az volt, hogyan is valósíthatnánk meg mi, kreatívhobbyzók ugyanezt házilag? Íme!

tovább...

MÁJUS HÓNAP SZÍNE: A LILA

Az áprilisban útjára indított A hónap színe  rovatunk májusban a LILA szín körül forog! Nézzétek, mi mindent vehettek nálunk, ami lila!

tovább...

Szülinapi meghívók

Sok olyan alkalom van az évben, ami csak bizonyos napokhoz, hónapokhoz, időszakokhoz köthető, a szülinap azonban nem ilyen. Hiszen minden nap valaki a születésnapját ünnepli. S, ha bulival, akkor arra meghívó is kell! Íme egy ötlet gyerekzsúrra!

tovább...

Varrj plüss házi kedvenceket!

Hallottatok már a Plüssy családról? Ha még nem, ma megismerkedhettek öt tagjával! Puhák, mókásak, szerethetők és nem utolsó sorban Ti magatok készíthetitek el őket!

tovább...

ÁPRILIS HÓNAP SZÍNE: A ZÖLD

Ma egy új rovatot indítunk útjára A hónap színe címmel! Minden hónapban kiválasztunk egy színt, amely központi szerepet kap. Ajánlunk termékeket, ötleteket és a későbbiekben játékokat is az adott színnel kapcsolatban. Az első szín: a ZÖLD!

tovább...

image



Partnereink